Nem lesz több tömeges tesztelés. A szennyvízből vett mintákkal azonosítanák be a járványgócokat
Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szerint a beazonosított járványgócokat PCR-tesztekkel kellene átszűrni.

A tárcavezető a DenníkN-nek adott interjút.
A miniszter két-három héten belül, ha továbbra is ilyen ütemben javul a járványhelyzet, változtatna a tesztelési stratégián - nagyobb szabadságot hagyna az embereknek.
Lengvarský hozzátette, keresik a megoldást, amivel felválthatják a tömeges antigénes tesztelést. Ilyen lehetőségnek kínálkozik a szennyvíz vizsgálata, ami alapján be lehetne azonosítani a kialakulóban lévő járványgócokat.
A tárcavezető szerint
azokban a térségekben, ahol a szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga nagy koncentrációban van jelen, és a járvány berobbanása fenyeget, széles körben elvégzett PCR-teszteléssel lehetne megfékezni a fertőzés terjedését.
A beszélgetésből az is kiderül, a minisztert még január elején oltották be a Pfizer vakcinájával, amikor még a központi katonai kórház vezetőjeként az első vonalban harcolt az éppen tetőpontra kúszó járvány ellen.
Lengvarský hozzátette, ha az AstraZeneca vakcináját kínálták volna neki, azt sem utasította volna vissza, és erre biztat mindenkit.
A tárcavezető hangsúlyozta,
a Szputnyik vakcinák vásárlásáról kötött szerződéseket annak ellenére nyilvánosságra hozzák, hogy az orosz fél ebbe nem egyezett bele.