2021. október 27., 08:58

Nem egészségügyi dokumentáció a COVID-igazolvány, ha kérik, fel kell mutatni

A koronavírus egyre jobban terjed a világban, egyes országokban megint iskolákat zárnak be, és újra megerősítették a tömeges teszteléseket is. Nálunk is mind több a megbetegedés, naponta egyre több ember kerül kórházba, de a szabályokkal nem mindenki van tisztában még most sem.

Covid-pass
Fotó: TASR

A járvány következményeit több ágazat nehezen viseli, az egyre inkább elvérző gasztroszektor rendkívül rossz helyzetét a Covid-automata is befolyásolja, állami segítség nélkül az összeomlás fenyegeti. A járási szinten folyamatosan változó intézkedéseket a vállalkozóknak figyelemmel kell kísérniük, ami nehéz helyzetbe hozza őket. A szigorodó intézkedések következtében nap mint nap csökken az ügyfeleik száma, s ez a bevételeikben is megmutatkozik. Néhány járás már most fekete besorolású, a vendéglátó egységeknek itt elvileg tilos tevékenységet folytatniuk, vagy csak a beoltott vendégek léphetnek be a létesítménybe.

Sok helyütt azonban azzal sincsenek teljesen tisztában, kérhetik-e a vendégtől az oltási igazolványát, vagy azt, hogy dokumentummal bizonyítsa, átesett a fertőzésen,

illetve, hogy ezek felmutatásának a kérése nem ütközik-e jogi akadályokba. Mint ahogyan azzal sem, joga van-e a munkáltatónak ellenőrizni, be van-e oltva a munkavállalója, s gyűjthet-e információkat annak egészségi állapotáról. Egyes jogászok azzal érvelnek, hogy aki tanúsítványt igényel, az megsérti az adatvédelmi törvényt. Véleményük szerint az alapján, hogy a munkavállaló be van-e oltva vagy nincs, a munkáltató nem diszkriminálhatja vagy büntetheti a munkavállalókat.

Jogosan kérik-e tőlünk a Covid-igazolvány felmutatását?

Sokan jogosan felteszik azt a kérdést is, hogy a COVID-igazolvány szlovákiai alkalmazása a QR-kód beolvasása után miért ír ki minden adatot, nemcsak azt, hogy az igazolás érvényes-e, hanem a vezeték- és keresztnevet, a születési dátumot, az igazolás érvényességi idejét, sőt az oltóanyag fajtáját is.

Az összehasonlítás kedvéért, a cseh alkalmazás a QR-kód leolvasása után csak a tanúsítvány érvényességét, a nevet és a születési dátumot jeleníti meg,

a további információk csak az adatok megnyitása után jelennek meg. A svájci Covid Check alkalmazás pedig csak a fő adatokat mutatja, a részleteket nem lehet visszakeresni. A szlovák OverPass Speciál alkalmazást készítő Slovakia IT cég vezetője, Pavol Miroššay szerint az OverPass megjeleníti az összes adatot, ami az oltási bizonyítvány papíralapú változatán is megtalálható.

Szerkesztőségünk annak próbált utánajárni, kérhetik-e tőlünk az oltási igazolványt, fel kell-e azt kérésre mutatnunk például a szórakozóhelyeken vagy az éttermekben.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása alapján az uniós digitális COVID-igazolvány nem számít egészségügyi dokumentációnak.

A tárca szerint azok, akik nem akarják magukat a COVID-igazolvánnyal igazolni például az éttermekben, a leggyakrabban azzal érvelnek, hogy az igazolvány egészségügyi dokumentum.

Ebben az esetben azonban a törvényileg meghatározott kivétel érvényes Az egészségügyi szolgáltatókról, az egészségügyi dolgozókról és az egészségügyi szakmai szervezetekről szóló, módosított 578/2004-es számú törvény alól. Ilyen helyzetben tehát az antigéntesztek és az RT-PCR tesztek eredményei sem képezik a személy egészségügyi dokumentációjának részét”

– áll a tárca állásfoglalásában. A tárca szerint az uniós digitális COVID-igazolványt a szabad mozgás elősegítése érdekében vezették be. Az igazolványok csak korlátozott számú információt tartalmaznak, és csak a kártya érvényességét és eredetiségét ellenőrzik.  A kilencjegyű alfanumerikus kódot a rendszer automatikusan generálja és rendeli hozzá az állampolgárhoz, ami szintén jelzi, hogy az nem része az egészségügyi dokumentációnak.

A vendéglátóipari üzemegységek tehát a COVID-igazolványok ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségük során nem sértenek törvényt, a látogatók pedig kötelesek igazolni magukat az oltási igazolvánnyal,

vagy igazolni azt, hogy átestek a fertőzésen, illetve negatív COVID-19-re vonatkozó teszteredményt felmutatni, amelyek egyike sem minősül egészségügyi dokumentációnak” – áll továbbá az egészségügyi szaktárca állásfoglalásában.

A vendéglátósok a rendelet szerint kötelesek kérni a Covid-igazolványt

A Közegészségügyi Hivatal a honlapján frissítette a gasztronómiai létesítmények, valamint az üzletek és szolgáltatások útmutató kézikönyvét is, ebben tájékoztatás található minden intézkedésről, kiegészítve a leggyakrabban feltett kérdésekkel és válaszokkal. Ezek szerint a Közegészségügyi Hivatal jogszabállyal megerősített rendelete értelmében a vendéglátóipari egységek kötelesek ellenőrizni a vendégeket a belépéskor.

Az üzemegységbe csak azok a személyek engedhetők be, akik megfelelnek a kiválasztott rezsim feltételeinek. Ha az ügyfél nem igazolja magát a megfelelő igazolvánnyal, és annak ellenére beengedik, ellenőrzés esetén bírság szabható ki az üzemeltetőre. A rendelet arra nem hatalmazza fel az üzemeltetőket, hogy a vendég személyazonossági igazolványa alapján ellenőrizzék le az azonosságát.

A jogász szerint a GDPR nem jelent abszolút adatvédelmet

Nagy Dávid jogász szerint manapság az emberek vagy nagyon utálják a GDPR-t, vagy ezzel próbálnak védekezni, ám tudatában kell lennünk annak, hogy az általános adatvédelmi rendelet nem jelent abszolút adatvédelmet, itt is vannak bizonyos kivételek.

Éppen egy ilyen kivétel az, ha van törvényi jogalapja az adatkezelésnek, s azoknak az eseteknek, amikor mondjuk, egy étteremben elkérik tőlünk a Covid-igazolványt, van törvényi jogalapjuk, ezért aztán nem minősülnek adatkezelési kihágásnak”

– fogalmazott portálunknak Nagy Dávid. A jogi szakértő szerint A közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről szóló 355/2007-es számú törvény 59b paragrafusa kimondja, hogy a Közegészségügyi Hivatal különrendeletekkel szabályozhat, ezeknek a rendeleteknek tehát éppen ez adja a törvényi alapot ahhoz, hogy szabályozzák az életünket.

Ezek a különrendeletek aztán a kormányközlönyökben vannak nyilvánosságra hozva, s onnantól kezdve, hogy ott megjelennek, hatályosak, és ezek szerint kell eljárni”

– mondta Nagy Dávid hozzáfűzve, ez adja tehát a jogi alapot ahhoz is, hogy például, egy étteremben elkérhetik a Covid-igazolványunkat.

Másrészt viszont, véli a szakember, jogosan éri a kritika a rendszert, hogy akkor mire vannak a QR-kódok a nyomtatott verzión és az alkalmazásban.

Az eredeti szándék nyilván az volt, hogy legyen egy alkalmazás, amely ezt a QR-kódot leolvassa, és akkor valóban nem kellene adatokat kezelni, csak QR-kódokat,

s annak a pincérnek, mondjuk, aki elkéri tőlünk a QR-kódot, az applikációja megmondja, hogy beengedhet-e bennünket vagy sem. Ez lenne a tökéletes megoldás, és akkor az adatvédelem után kiáltó hangok is alábbhagynának.”

Nagy Dávid szerint azonban nem újkeletű ez a dolog, bíróságra menet vagy akár a játéktermekben is kötelezően elkéri tőlünk a személyi igazolványunkat az ottani alkalmazott, és ellenőrzi az adatainkat. „Ilyen tehát már korábban is volt” – fűzte hozzá a jogi szakember.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.