Nálunk nem vörös vonalak, hanem piros-fehér-zöld sávok vannak – mondta a ta3 adásában a Szövetség vezető politikusa
Talpraesett módon oldotta meg első egyéni országos szereplését Pál Attila, a Szövetség párt Most-Híd platformjának a közelmúltban megválasztott elnöke.

A szlovák vezető hírtelevízió választási műsorának volt az egyik meghívottja, vitapartnere pedig a Kotleba pártjából indult, jelenleg a Szlovák Nemzeti Párt listáján induló Tomáš Taraba volt. Mindkét jelölt az ötödik helyen indul pártja listáján a szeptember 30-ai választásokon.
A lényeg, hogy mondanivalója a témákhoz szorosan kapcsolódott, s elegánsan ügyelt arra is, hogy egy inkább konzervatívabb, szabadelvű politikus képét sugározza a néző felé. A műsorvezető a vitaműsor elején igyekezett Pált becsalni a Orbán Viktor és Magyarországgal kapcsolatos kérdések részletezésébe, a felvidéki politikus viszont határozottan kijelentette, hogy a történelmi tények tudatában tiszteletben tartja Orbán Viktornak az elszakított országrészekre vonatkozó kijelentését, viszont EU-tagként elképzelhetetlennek tartja bármilyen határ megkérdőjelezését.
Frappánsan válaszolta meg azt a kérdést is, amely azt firtatta, hogy mindkét párt parlamentbe jutása esetén a Szövetség számára vajon átléphetetlen vörös vonalat jelentene-e például a Szlovák Nemzeti Párt egyes témái?
Pál Attila válaszában kijelentette, hogy pártjában nem vörös vonalak, hanem piros-fehér-zöld sávok vannak, és hogy mindenkivel, akivel meg tudják találni a közös hangot, azzal az együttműködés is valószínűsíthető.
Pál további mondanivalójának legjobban hangsúlyozott részei az egyre intenzívebb illegális migráció ellenőrzését, Dél- és Délkelet-Szlovákia úthálózatának siralmas fejlesztését, valamint a kisebbségi közösségek jogainak legalább a többségi nemzettel megegyező szintre hozását érintették. Leszögezte, hogy a szlovákiai magyarságnak is ugyanazok a fő problémái, mint a többségi nemzetnek, azaz az egzisztenciális kérdések, ráadásul a magyarság jelentős része a gazdaságilag legelmaradottabb járásaiban éli az életét.
A vitaműsor végén Pál Attila magyarul is buzdított a választásokon való részvételre és a Szövetség párt támogatására hívott fel.