2021. december 10., 17:07

Most már biztos, megkapják a beoltott 60 felettiek a pénzjutalmat. Mutatjuk, kinek jár a 300, illetve a 200 euró!

Pár hetes huzavona után megszületett a döntés. A koalíció parlamenti képviselői néhány ellenzéki honatyával együtt megszavazták a Covid elleni védőoltásért járó jutalmat a 60 évnél idősebbek számára, pénteken késő délután pedig már a köztársasági elnök is aláírta a törvényjavaslatot.

pénz euró
Fotó: unsplash.com

Az remélik tőle, hogy javul a járványhelyzet és hogy a még oltatlan idősek rászánják magukat valamelyik oltóközpont felkeresésére, vagy éppen a harmadik, emlékeztető oltás beadatására.

Lássunk néhány alapvető kérdést, amit sokan feltesznek most magukban!

Minden nyugdíjas megkapja a 200 vagy 300 eurót?

Nem. A 200 euró nem jár azoknak, akik már megkapták a vakcina két adagját, mégpedig 2021. június 29-ig. Ebben az esetben csak a 300 eurós pénzjutalomra számíthatnak, ha január 15-ig beadatják maguknak a harmadik adag oltást is.

Ki kap 200 eurót?

a) A pénzt automatikusan megkapja minden 60 év feletti személy, aki 2021. június 30. és december 31. között beoltatja magát a vakcina második adagjával. Ide fognak tartozni azok is, akik év végéig regisztrálnak az oltásra és azt 2022. január 15-ig megkapják.

b) 200 eurót kap az a 60 év feletti személy is, aki 2021. november 25 és december 31. között megkapja a vakcina első adagját. Ez érvényes azokra is, akik az év végéig regisztrálnak az oltásra és azt 2022. január 15-ig meg is kapják.

c) 200 eurót kap az államtól az is, aki december 31-ig beoltatja magát az egyadagos vakcinával, de neki 2022. március 1-ig meg kell a kapnia az emlékeztető oltást is (Pfizer vagy Moderna).

Kinek jár a 300 eurós jutalom?

Azok kapják meg, akik már be vannak oltva az első két adag vakcinával és harmadik, emlékeztető oltást is felveszik 2021. december 31-ig. Ha év végéig nem jutnak el az oltóközpontba, akkor is legalább már regisztrálva kell, hogy legyenek és az oltást 2022. január 15-ig meg kell kapniuk. Ha valaki az év végén tölti be a 60. életévét, akkor is megkapja ezt a jutalmat, ha az oltásokat már előtte felvette.

Mi történik akkor, ha még nem telt el a hat hónap a második adag vakcina beadása óta?

A 100 euróval több pénzjutalmat azok kapják meg, akik már be vannak oltva az első két adag vakcinával és harmadik, emlékeztető oltást is felveszik 2021. december 31-ig.

Ha év végéig nem jutnak el az oltóközpontba, akkor is legalább már regisztrálva kell, hogy legyenek és az oltást 2022. január 15-ig meg kell kapniuk. Ha valaki az év végén tölti be a 60. életévét, akkor is megkapja ezt a jutalmat, ha az oltásokat már előtte felvette.

Hol lehet regisztrálnia az oltásra?

Az egészségügyi minisztérium a virtuális váróterembe való bejelentkezést ajánlja a www.korona.gov.sk weboldalon keresztül. Ezen kívül több körzeti orvos is olt koronavírus ellen és oltóközpontokban is hozzá lehet jutni a vakcinához. Tájékoztatást a +421 267 200 020 vagy a 0800 174 174-es telefonszámokon is lehet kérni.

Mi történik akkor, ha valaki az elmúlt napokban átesett a Covid–19 betegségen és az orvos nem ajánlja neki, hogy most vegye fel a harmadik adag vakcinát?

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter szerint a pénzt ebben az esetben nem fizetik ki. „Egyeseknek ezzel meg kell békülniük” mondta. A jelenlegi álláspont szerint ugyanis a betegségen való átesettség után 12 hónappal ajánlott a harmadik adag oltás beadása. Akik tehát szeptembertől, mióta mód van a harmadik oltásra, nem kapták meg azt és időközben megbetegedtek, azoknak pechjük van.

Automatikusan jár a pénzjutalom vagy valahol kérvényezni kell?

A 60 év felettieknek semmit sem kell tenniük a kifizetés érdekében. Az NCZI adatai alapján postai pénzesutalványok formájában kerülnek kifizetésre. Igor Matovič pénzügyminiszter azt ígérte, karácsonyig megérkeznek a csekkek. A pénzt pedig bármelyik postafiókban fel lehet venni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.