2020. március 1., 11:10

Mit hozott az MKÖ és a vegyespárt csatája?

Nehéz reggelre ébredt a felvidéki magyarságnak az a része, aki bízott az etnikai politizálás lehetőségében. Az eredmények sajnos nem tették lehetővé, hogy valós képviselete legyen a magyarságnak. Az okokat, azt hiszem, még sokan fogják elemezni az elkövetkezőkben. Most nézzük meg a Most-Híd és a Magyar Közösségi Összefogás eredményeit a magyarlakta járásokban.

Galéria
+2 kép a galériában

A Most-Híd eredményén világosan látszik, hogy a négy évnyi kormánykoalíció szinte ledarálta a szavazóbázisát. A 2016-ban megszerzett szavazatainak 65 százalékát elvesztette, és vannak járások (Szenc, Nyitra, Kassa-vidék) ahol majdnem a három negyedét. A 2016-os majdnem 170 ezres szavazóbázis hatvan ezer alá csökkent. A legnagyobb vesztességet viszont Pozsonyban szenvedte el a párt. Itt a 2016-os 22931szavazat, 2804-re csökkent, azaz 88%-os a veszteség.

Híd eredmény
A Most-Híd parlamenti eredménye járási bontásban

Látni kell, hogy 2016-ban mintegy 70-80 ezer magyar szavazott rájuk, a maradék 90-100 ezret a szlovák és ruszin szavazóktól tudtak begyűjteni. Ez, becsléseink szerint 2020-ra teljesen megfordult. A magyar szavazataik száma is lecsökkent 35-40 ezerre, de jóval nagyobb veszteség érte őket a szlovák szavazóknál. Persze elcsíptek a szlovák vidékeken is néhány tizedszázalékot, de hol van ez a 2016-os 2-3 százalékhoz, ami a ruszin vidékeken akár 5 fölé is felkúszott.

A Magyar Közösségi Összefogás elmondhatja magáról az ismert szólást, hogy sokan voltunk, de nem elegen. Bár szavazatainak számát mintegy 7 ezerrel növelni tudta 2016-hoz képest, de ez sem volt elég a megnövekedett részvétel miatt. 2020-ban a küszöb átlépéséhez 145 ezer körüli szavazatszámra lett volna szükség, tehát hiányzott mintegy 33 ezer szavazat. Valamivel kevesebb, mint ahány magyar a Most-Hídra szavazott.

Persze ez elérhető lett volna a hidas szavazatok nélkül is, de több lépésben nem sikerült átütő eredményt elérni a kampány során. A választások értékelésekor mindenképp ki kell térni a mozgósítás hatékonyságára, illetve a fiatalok megszólítására. Sajnos ebben a rétegben volt a legtöbb olyan, aki már inkább a szlovák pártokra adta voksát.

MKÖ eredménye
Az MKÖ 2020-as és az MKP 2016-os eredményének összehasonlítása

2016-os MKP szinthez képest az MKÖ nagyot tudott javulni a Dunaszerdahelyi, a Komáromi, a Rozsnyói és a Kassa-vidéki járásokban. Viszont a Nyitrai járásban, Besztercebánya megye járásaiban, illetve a Tőketerebesi járásban rontott. Kisebbet rontott Pozsonyban is, itt a 2016-os 1536 szavazathoz képest csak 1431 szavazatot szerzett.

A számok azt mutatják, hogy nem kell temetni az etnikai politizálás lehetőségét, de komoly változásokra lesz szükség. Azt hiszem a felvidéki magyarság, és politikai elitje előtt most eljött az önreflexió és az újratervezés ideje. Hogyan építjük újra egységes képviseletünket, hogyan győzzük meg választóinkat, hogy van értelme elmenni legalább olyan arányban az urnák elé, mint ahogy a többségi nemzet teszi. És azokat is meg kell győzni, akik kiábrándultak az eddigi magyar politikai elitből, és inkább a szlovák pártokat választották.

A vereség keserű, és csupán abban bizakodhatunk, hogy ez egyszerre kényszerít és ad lehetőséget a felvidéki magyarságnak, politikai elitjének a megfelelő mélységű újratervezésre, a mellény újragombolására.

 
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2020. 03. 01., v - 20:01

Amennyiben segítő kezet nyújt az MKÖ (MKP) az árulóknak, nekünk befellegzett! Ehhez nincs sem felhatalmazásotok, sem semmilyen jogotok! BB már ott ólálkodik körülöttetek, ezt nem lehet nem észrevenni! Ne nézzétek már hülyének a felvidéki magyart! Az árulók elestek az állami támogatástól, mert Isten soha nem bottal ver! Hagyni kell őket "kivérezni", a felvidéki magyar pedig legközelebb el fog menni szavazni, ha a rég várt témákkal szólítjátok majd meg őket. Javaslom az ABC első betűjével kezdeni - A, mint AUTONÓMIA. Nincs más hátra, mint előre, hiszen ennél rosszabb mint most (és nem "most"!), már úgysem lehet!