2022. április 27., 14:47
Frissítve: 2022. ápr. 28. 07:53

Mikulec leváltása: Fico 40 perces szónoklata nyitotta az ülést

Ma, 14 óra után pár perccel megkezdődött a Smer képviselői által kezdeményezett, rendkívüli parlamenti ülés. Az ülésteremben 100 képviselő volt jelen. Elsőként a gyűlés összehívását kezdeményező Robert Fico kért szót, aki mintegy háromnegyed órán át beszélt.

Parlament
Százan voltak a teremben az ülés kezdetén
Fotó: TASR

Robert Mikulec sem erkölcsi, sem szakmai, sem politikai szempontból nem alkalmas arra, hogy betöltse a belügyminiszteri posztot, amely az egyik legfontosabb a kormányzati struktúrában. Robert Fico ezekkel a szavakkal kezdte beszédét a Roman Mikulec leváltásra céljából összehívott parlamenti ülésen.

A Smer elnöke bocsánatot kért Martin Borguľától, a Sme rodina képviselőjétől, aki véleménye szerint az ő "áldozata", azért indult ellene eljárás, hogy bizonyítsák, a kormányoldalon is eljárást lehet indítani bárki ellen.

Fico úgy fogalmazott, az országban egy hidra működik, amely főként a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségen (NAKA) dolgozó nyomozókból és a Specializált Büntetőbíróságon működő bírókból áll. Ez a csoport politikai megrendelésre végzi el az ellenzéki politikusok eltávolítását.

Fico bírálta a kormányoldalt, hogy semmit sem tesznek az áremelkedések és az infláció ellen. Szerinte az ország elhibázott külpolitikájáért a lakosok a 2023-as gázszámlájukkal fognak fizetni.

A Smer elnöke elmondta, az utóbbi időben négyszer indult ellene eljárás. "Fél éven át kameráztak és lehallgattak. Mit tudtak meg? Hogy koronavírusom volt? Vagy hogy sonkát ettünk? Ha fél évig lehallgatnak valakit, és semmi olyant nem mond, ami bűncselekményre utalna, akkor valószínűleg nem követett el bűncselekményt" – mondta.

A Smer korábbi képviselői ellen indult vizsgálatok kapcsán élesen bírálta a kormányoldalt, név szerint Mária Kolíková igazságügyi minisztert is.

Roman Mikulecnek sosem kellett volna belügyminiszterré válnia. A Katonai Elhárításnál ellopott, amit lehetett. A családja meggazdagodott ezen. Maffiózókat használt az ügyei elintézésére. Ha már miniszter lett belőle, le kellett volna mondania"

– mondta Fico.

Fico szerint Mikulec több folyamatban levő rendőrségi ügy irataiba nézett bele. Erre több példát is felhozott.

Heger: minden szempontból felesleges az ülés

Eduard Heger a kormány álláspontját ismertette a képviselői indítvánnyal szemben. A kormányfő elmondta, az ülés minden szempontból felesleges. Véleménye szerint Roman Mikulec biztosítja minden tisztességes rendőrnek, hogy végezze a munkáját. Ezért a kormány nem támogatja Mikulec leváltását.

Heten kértek szót

Heger rövid beszéde után Kollár ismertette a vitába bejelentkezett képviselők névsorát. Hét képviselő kért szót, hatan a Smerből, illetve Milan Mazurek független képviselő, a parlamenten kívüli Republika párt tagja. 

Csütörtökön szavaznak

A rendkívüli ülés 18:33-kor, heves szócsaták után ért véget. Holnap 11 órakor fognak szavazni a miniszter sorsáról.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.