2021. március 31., 09:39
Frissítve: 2021. már. 31. 10:43

Mikulec: A húsvét döntő lesz a járvány szempontjából, tartsunk ki!

A húsvéti ünnepek és a felelősség kulcsfontosságú lesz a járvány legyőzése szempontjából Roman Mikulec belügyminiszter szerint, aki a kormány szerdai ülése előtt arra kért mindenkit, ne utazzanak és tartsák be a járványügyi előírásokat.

mikulec
Fotó: TASR
Ha kitartunk, bízom benne, hogy sikerül a betegséggörbét végleg lefele tolni”

– jelentette ki a tárcavezető.

Megerősítette, hogy a rendőrség fokozott ellenőrzéseket fog végezni az ünnepek alatt. Elsősorban a határok védelmére és járáshatárok ellenőrzésére fókuszálnak. Szavai szerint a kormányülésen néhány intézkedés pontosítása is szóba kerül, az egyik a tesztekre vonatkozik.

Hogy a templomok esetleges kinyitása az ünnepek idejére szóba kerül-e, az szerinte Eduard Heger kormányfő-jelöltön múlik.

Ha ezt kérdést megnyitja, beszélünk róla. Én amellett vagyok, hogy még tartsunk ki”

– tette hozzá.

 

Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes a templomnyitással kapcsolatban kijelentette: az ülés előtt semmilyen, erre vonatkozó tervezetet nem kaptak. Megjegyezte, hogy eddig csak az individuális templomlátogatásról volt szó.

A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. El tudom képzelni, hogy engedélyezve lesz a templomok individuális látogatása”

 – fűzte hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.