2020. április 4., 10:05

Miképp állnak Közép-Európa államai a koronavírus elleni harcban

A Portfolio.hu portál összegezte a közép-európai országok eddigi eredményeit a koronavírus elleni harcban. A Portfolio megállapítása szerint Kelet-Közép-Európa országai az esetszámokhoz viszonyítva gyorsabban reagáltak a járványra, és a nyugati országoknál korábban vezették be az elszigetelő intézkedéseket. Ez lassú felfutást eredményezett a járvány korai szakaszában szinte az összes helyen. 

Fotó: Portfolio.hu

Egyelőre Ausztria van a legrosszabb helyzetben, de Csehország már felzárkózni látszik. A napi esetszámok tekintetében az elmúlt héten Szlovákiában szinte nem volt növekedés, és az összes esetszám szerint is ők állnak eddig a legjobban. A magyar járványgörbe eddig a második leglaposabb a régióban, a népességarányos esetszámban pedig eddig elsők.

A Portfolio két ábrán is bemutatja, hogy a tesztelések száma nem feltétlenül van összefüggésben az esetszámmal.

A koronavírus járvány epicentruma Európa, azon belül is főleg annak nyugati és déli országai. A járvány megjelent már az összes európai országban. A kelet-közép-európai országoknak több ideje maradt arra, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyekről már kiderült a gócpontnak minősülő országokban, hogy működtek.

A Portfolio a napi új esetszámokat vette alapul, tudva azt, hogy a valós esetek száma ennek többszöröse, azokat nem ismerjük, az újonnan detektált megbetegedések pedig arányaiban vélhetően valósan leképezik a helyzetet – a nagy különbségeknél legalábbis biztosan.

A portál megállapítása szerint minden ország más mennyiségben végez teszteket, és vélhetően a fennálló tesztelési kapacitásokat elsődlegesen a gyanús esetekre fordítják, így azok többségét a kevesebbet tesztelő országok is megtalálják. Tehát feltehetően a tesztelések száma, nem befolyásolja az új esetszámokat jelentősen. Ezt igazolja a szlovák példa is, ahol a napi mérések megkétszereződésével nem változott szignifikánsan a napi új esetek száma. Az adatok a péntek esti állapotot tükrözik.

Ausztriában lefordult a görbe

Ausztriában viszonylag korán megjelent a vírus, és később vezették be az országos szintű intézkedéseket. Ennek köszönhető, hogy a szomszédaink közül náluk a legmagasabb esetszám. Ausztria mindenki másnál többet tesztelt, több mint 92 ezer az elvégzett tesztek száma.

A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint a csúcs múlt hét csütörtökön, március 26-án volt, aznap 1300 volt a szám. Az előző napon viszont kiugróan alacsony volt az esetszám, de a kiugró adatoknál sokkal fontosabb a trend. Ez pedig egyértelműen lefelé mutat, bár a detektált napi új esetszámok még mindig a legmagasabbak a régióban – de már nem sokkal.

koronavirus_fertozesek_ausztria.jpg
Fotó:  Portfolio.hu
Csehországban romlott a helyzet múlt hét óta

Csehország is azok közé az országok közé tartozik a régióban, akiknél már több száz napi esetet detektálnak. A növekedés pont a múlt hét második felében indult, azóta megállt a szám napi 180 és 350 között, innen viszont már könnyen vezet az út felfelé.

Az országban április 11-ig meghosszabbították a kijárási korlátozásokat, és kötelezővé tették a maszk viselését is. A legutóbbi jelentés szerint 350 új beteg van az országban, és összesen eddig nagyjából 45 ezer tesztet végeztek el. Csehország tehát most áll azon a ponton, ahol könnyen elindulhat a növekedés, de természetesen a stagnálás sem kizárt. A következő napok eldöntik, hogyan alakul az ország járványgörbéje.

koronavirus_fertozesek_csehorszag.jpg
Fotó:  Portfolio.hu
Horvátországban enyhe emelkedés látható

Az új horvát esetszámok egyelőre egyik napon sem haladták meg a százat, de a múlt heti gyors növekedés után most lassabb ütemű növekedést látunk. Az eddigi csúcs április elsején volt 96 új diagnosztizált megbetegedéssel, másodikán viszont csak 48 esetet jelentettek.

koronavirus_fertozesek_horvatorszag.jpg
Fotó:  Portfolio.hu

A horvát kormány szigorú intézkedéseket léptetett életbe, amelyek még mindig érvényben vannak. A kormány úgy nyilatkozott, hogy a vakcina piacra dobásáig megtörténhet, hogy az intézkedéseket feloldják, majd a járvány újbóli felfutása után ismét szigorítanak. Ez azt jelenti, hogy dél-nyugati szomszédunknál nyíltan azzal számolnak, hogy a járvány a vakcina kifejlesztéséig az életünk része marad. Az országban eddig nagyjából 8000 tesztet végeztek el.

Lengyelországban meredek az emelkedés

A régió legnépesebb országában már múlt héten is a régiós átlag fölött volt az új esetek száma, ez pedig tovább nőtt az elmúlt egy hétben. A leginkább aggodalomra okot adó számot pont április 2-i új adat mutatja, aznap ugyanis 392 új esetet jelentenek. Nem lenne meglepő, ha pár napon belül Lengyelországban meghaladná a napi új esetek száma az osztrák adatot.

koronavirus_fertozesek_lengyelorszag.jpg
Fotó:  Portfolio.hu

Az egészségügyi miniszterhelyettes szerint az országban két hét múlva tetőzhet a járvány, ekkor több mint tízezer megbetegedésre számítanak. A minap megírtuk, hogy a lengyel kormány 20 ezer rendőrt és 1500 katonát vezérelt az utcára, hogy ellenőrizzék a szabályok betartását, a bírság több milliós lehet. Az országban több mint 60 ezer vírustesztet végeztek el.

Magyarországon is alacsonyak az új esetszámok

Magyarországon egyelőre a régiós átlag alatt van a napi új megbetegedések száma, de az emelkedés itt is szembetűnő. Ugyan a múlt vasárnapi 65-os esetszám után 3 alacsony új esetszámot hozó nap jött,  tegnap ismét 60 új beteget jelentettek.

koronavirus_fertozesek_magyarorszag.jpg
Fotó:  Portfolio.hu

Müller Cecília országos tisztifőorvos a tegnapi sajtótájékoztatóján mondta el, hogy egyelőre nem lehet megmondani, hogy átlépünk-e a tömeges megbetegedések szakaszába, de minden bizonnyal így lesz. A következő napok nálunk is döntőek lesznek abból a szempontból, hogy merre indul el az új esetek görbéje. Magyarországon eddig nagyjából 18 ezer tesztet végeztek el.

Románia a régiós átlag felett

Romániában a legutóbbi napon 278 megbetegedést regisztráltak, ez elmarad a március 29-i 363-as csúcstól. Hétfő óta átlagban csökkent az új esetek száma, az elmúlt három nap azonban meredek emelkedést mutat:

koronavirus_fertozesek_romania.jpg
Fotó:  Portfolio.hu

Romániában eddig 28 ezer tesztet végeztek el. Az ország egészségügyi rendszere rendkívül rossz állapotban van. Magas az egészségügyi dolgozók között a fertőzés aránya, és sok intézményben nem tartják be a szabályokat. Az országban nagy probléma az is, hogy sok dolgozó tért haza nemrég Olaszországból, így könnyen lehet, hogy tömegesen vitték be a vírust a visszaérkezők.

Szerbiában is alacsony emelkedést láthatunk

Szerbiában a legutóbb 111 esetet jelentettek, ami elmarad a március 28-i csúcstól – aznap 202 új megbetegedésről számoltak be a hatóságok. A szerb adatokban nagy a napi eltérés, mindenesetre a trend lassan, de emelkedik.

koronavirus fertözés Szerbia
Fotó:  Portfolio.hu

Szerbiában immár egy államtitkár is belehalt a betegségbe. Az országban eddig 5008 tesztet végeztek el, ez a legkevesebb az összes vizsgált ország közül. Az esetszámok ehhez képest magasnak tűnnek, így vélhetően náluk az átlagosnál magasabb az ismeretlen fertőzöttek aránya.

Szlovákiában eddig mintha elmaradna a járvány

A múlt héten is Szlovákiát emelte ki a Portfolio, mert itt gyorsult a legkisebb mértékben a növekedési ütem. Ez most sincs másképp – nagyon alacsony egyelőre az új fertőzéseknél a növekedés, és ami fontosabb: a növekedés alacsony esetszámnál stagnál. A legutóbbi bejelentés szerint 24 esetet azonosítottak, ez gyakorlatilag megfelel az elmúlt hét átlagának. Mindez nagyon örömteli, de nem jelenti azt, hogy az országban nem lesz nagyobb járvány.

koronavirus_fertozesek_szlovakia.jpg
Fotó:  Portfolio.hu

Korábban megírtuk, hogy a szlovák kormány az esetszámok tekintetében a leggyorsabbak között volt az elszigetelő intézkedések meghozatalában, gyakorlatilag már a vírus megjelenése után azonnal teljes határzárat és széles körű boltzárat rendeltek el. Az új kormány ezeket az intézkedéseket a boltok részleges újranyitásával részben visszavonta, cserébe felpörgette a tesztelési kapacitásokat – a napi új esetszámok ennek ellenére nem változtak. Nagyjából 12 ezer tesztet végeztek el az országban tegnap estig.

Szlovéniában megállt az emelkedés

Múlt héten arról számolt be a Portfolio, hogy Szlovénia a régión belül kedvezőtlen helyzetben van az esetszámokat és azok növekedését látva. Azóta úgy tűnik, hogy érdemi elmozdulás nincs, a napi új esetszámok átlagosan 50 körül vannak.

koronavirus_fertozesek_szlovenia.jpg
Fotó:  Portfolio.hu

Az országban több mint 25 ezer tesztet végeztek el eddig, ehhez képest alacsonynak mondható az esetszám. Ez is arra utal, hogy a nagyobb tesztelési lefedettségből még nem következnek magasabb esetszámok. Az országban négy napja bejelentették az érvényben lévő intézkedések szigorítását, mert az állampolgárok nem tartották be azokat.

Népességarányosan Magyarország a legjobb, és már halálozásban sem állnak annyira rosszul

A járvány felfutási szakaszában korai még népességarányos összehasonlításokat hozni, főleg igaz ez úgy, hogy nagyszámú ismeretlen eset lehet. Az arányok mindenesetre árulkodóak, és külön örömteli számunkra, hogy ebben a mutatóban egyelőre mi állunk a legjobban.

Nominálisan Lengyelországban magas ugyan az esetszám, de mivel az ország messze a legnépesebb a vizsgáltak közül (38,5 millió lakossal), így népességarányosan ők állnak a dobogó harmadik fokán a második szlovákok mögött. A legrosszabb helyzetben Ausztria van, Csehország viszont kezd felzárkózni a szomorú diagramon. Nézzünk meg viszont egy fontosabb ábrát.

Több teszt = több eset? Nem feltétlenül

És végezetül az alábbi ábra az elvégzett tesztek számát mutatja, mellette az esetszámokkal. Látható, hogy többnyire ahol több tesztet végeztek, ott magasabb is az esetszám, de ez inkább azzal magyarázható, hogy ahol eleve többen jelentkeznek gyanús tünetekkel, ott az elvégzett tesztek száma is több.

koronavirus_fertozesek_tesztek.jpg
Fotó:  Portfolio.hu

Tehát inkább a jobban elterjedt járvány miatt végeznek több tesztet, és nem a több tesztelés miatt van magasabb esetszám. Ez logikus is, ha belegondolunk, hiszen ha egy országban nem tesztelnek, ennek ellenére a betegség elterjedt, az intenzív osztályok leterheltségén kibukna, hogy a mérések nem pontosak – ez egyelőre a régióban nem jellemző.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.