Migránsok, migránsok mindenhol
Miközben a pártközpontokban leszerelő bakákhoz hasonlatosan „vágják a centit" szeptember 30-áig, Ivan Korčok volt külügyminiszter nem volt rest új frontot nyitni, és a parlamenti választási kampány hevében bejelentette: indul a jövőre esedékes köztársaságielnök-választáson.
A rajongók bizonyosan emlékeznek rá, Zuzana Čaputová hivatalban levő köztársasági elnök június 20-án jelentette be: elég volt, 2024-ben nem indul a választáson. Ezt a döntést az egyik eddigi legnehezebb döntésnek nevezte, amit életében meghozott. Az államfő azt mondta, fel kellett mérnie az erőforrásait a következő hat évre, és úgy ítélte meg, hogy nem lenne elég ereje ehhez. „Nagyra értékelem mindazok bizalmát, akik bíznak bennem, és higgyék el, hogy teljes mértékben tudatában vagyok ennek a bizalmi kötelezettségnek" – mondta az államfő, aki számára az elmúlt év volt a legnehezebb.
„Az ukrajnai háború, az energiaválság, a rekordnagyságú infláció, ezek mind olyan helyzetek, amelyek mindenkit érintettek, és komoly döntéseket és reakciókat igényeltek. Ráadásul folyamatos politikai válság is volt, ami a kormánykoalíció összeomlását és az előrehozott választásokról szóló megállapodást eredményezte” – tette hozzá.
Ivan Korčok bejelentésével viszonylag sokat foglalkozott a sajtó, pedig nem ő az első köztársaságielnök-jelölt. Štefan Harabin, Korčokot öt hónappal megelőzve, még áprilisban bejelentette indulási szándékát. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének, Robert Fico nemzetiekkel, és az azóta kimúlt HZDS-szel alkotott kormányának igazságügyi minisztere hamar mémesedett a szlovák közösségi médiában, miután 2019-ben, a számára sikertelen, március 16-ai, első fordulót követően, látszólag akadozó nyelvvel azt hajtogatta, hogy ő nyerte a választásokat.
Ezzel szemben az ő mentális struktúráin kívüli objektív igazság az, hogy 307 823 szavazatot szerzett, ami a 2019-es elnökválasztáson induló 13 jelölt közül a harmadik helyre volt elegendő, és ebben a játékban bronzérmet nem osztanak. Az országnak azonban volt félnivalója, Harabin ugyanis Maroš Šefčovičtól alig négy százaléknyi, mintegy 93 ezer szavazattal maradt le. Hátborzongató belegondolni, hogy ha riválisa mögött nem az egyik legjobban szervezett pártstruktúra mozgósítási gépezete áll, akár be is húzhatta volna a második fordulót…
Ivan Korčok tehát nem az első, legfeljebb az első komolyan vehető elnökjelölt. Indulásával kapcsolatban a pártok, érthető módon, egyelőre tartózkodóak. 2024 márciusa messze van még, az elnökjelölt-állítási stratégia pedig a parlamenti választás eredményének is a függvénye. Egyelőre a Smer, a Hlas, a Republika és a Szövetség utasította el kategorikusan, a többi párt kitérő választ adott.
Az előző mondatban szándékosan nem a „felvidéki magyaroknak" jelzős szerkezetet használtuk, Kövér László somorjai látogatása kapcsán ugyanis Korčok visszautasította, hogy „a magyar állam képviselői Szlovákiát Felvidéknek nevezzék, és leckét adjanak történelemből a szlovákoknak". Az is szúrta a szemét, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az akkor még az OĽaNO színeiben politizáló Gyimesi Györggyel tárgyalt Komáromban az állampolgársági törvényről.
Felemelte szavát Magyarország szlovákiai ingatlanvásárlásai ellenében is, holott Magyarország csak akkor juthat hozzá szlovákiai műemlék ingatlanhoz, ha annak megvásárlása iránt a szlovákiai állami szervek nem érdeklődtek. Ezek után a Szövetség nehezen ölelhette volna keblére a köztársaságielnök-jelöltet. Kommunikációs szempontból nem volt rossz Ivan Korčok indulásának pozicionálása, hisz a pártok által önkéntelenül generált felhajtóerőből profitálhat kampányának bevezető szakasza. Az azonban biztosra vehető, hogy szeptember végéig senki nem fog komolyabb erőforrásokat fordítani a köztársaságielnök-választási kampányra.
S miközben a politikai osztály célkeresztjében csak a választás látszik, Dél-Szlovákiát migránshadak ostromolják.
A Duna vonala Trianon óta természetes határt képez Magyarország és Szlovákia között. A magyar–szlovák államhatár mintegy 670 kilométer hosszú, ebből Európa legnemzetközibb folyója 172 kilométert tesz ki, ezen túl szabad az út. Korábban a migárciós nyomást főként Komárom és környéke fogta fel, május-júniusban, amikor az agglomerációból Komáromba autóztam, több olyan reggel volt, amikor az út mellett menekültekkel találkoztam, mint amikor nem, pedig Komáromnál igazán könnyű lenne szűrni a belépést, hisz Magyarország felől csak három hídon lehet átkelni, amelyeket nem nehéz védeni.
Nemrégiben hetilapunk hasábjain is beszámoltunk arról, hogy a találékony embercsempészek egyre inkább kiterjesztik működési területüket. A kelet-szlovákiai Alsólánc község polgármestere, Kovács Gyula beszélt arról, hogy a magyar–szlovák határtól kőhajításnyira levő települése vált a migránsok elsődleges átvonulási útvonalává. Atrocitás egyelőre nem történt, de a helyiek félnek. A migránsok fel vannak készítve arra, hogy Szlovákián csak átutazzanak, ezért általában ők kérik a polgármestert, hogy hívja a rendőrséget.
A rendőrség aztán begyűjti, és elszállítja őket. Az elszállítást követő problémák „csordultak túl" az elmúlt hetekben-hónapokban Nyugat-Szlovákiában is. Nyitra megye déli részéről ugyanis az idegenrendészet érsekújvári részlegére szállítják a migránsokat. A tágabb belvárosban levő belügyi intézmény lakótelepekkel határolt környékének így állandó biodíszletei lettek a regisztrációra váró emberek. A rendőrség kapacitásai azonban végesek.
Látszólag, mert – valószínűleg attól függően, hogy melyik csoport végzi az embercsempészetet – a migránsok egy része tudja, Szlovákiába érve kit kell keresnie. Bár, miután itt már regisztrálták őket, és lett kvázi EU-s okmányuk, azzal már szabadon mozoghatnak, s utazhatnak tovább skandináviai vagy nyugat-európai úti céljuk felé.
A kialakult helyzet miatt a múlt hét végén a Nagykürtösi járásban vészhelyzetet hirdettek. A feltorlódott migránsokat egy használaton kívüli gyártócsarnokban, embertelen körülmények között zsúfolták össze, itt várják sorsuk jobbra fordulását, miközben számuk folyamatosan növekszik.
Közel ugyanekkora a hadsereg tagjainak száma. Az pedig felettébb aggasztó, hogy negyvenezer emberrel sem tudnak egy Duna nélkül mintegy 500 kilométeres határszakaszt megvédeni. Értelemszerűen ez a szám nem nettóban értendő, hisz a rendőrségnek ennyi embere van az összes, eddig is meglevő, migránsválságon felüli feladata ellátására. Viszont békeidőben a katonák csak kiképzési feladatokban vesznek részt, óhatatlanul adódik a kérdés, hogy mondjuk a lešťi gyakorlótér helyett nem lennének-e jobb helyen az Ipolyság-Parassapuszta határátkelőhely környéki ciherésben lapulva. Nem volt az olyan régen, hogy ne emlékezzünk rá: ugyanekkora létszámú karhatalommal az ország összes járását le tudták zárni, miközben a járáshatárok hossza sokszorosan meghaladja az inkriminált államhatárszakasz hosszát.
Ilyen hozzáállással a Dél-Szlovákiában élő emberek – nem csak a magyarok, értelemszerűen az itt élő szlovákok is – megint csak azt érezhetik, a központi kormányzat sorsukra hagyta őket. A helyzet kezelésében változást szeptember 30-áig bizonyosan nem várhatunk.
A hatósági kommunikációnak van egy olyan olvasatai is, hogy addig érdemi intézkedést nem remélhetünk, amíg valami „probléma" nem lesz. Aggasztó, hogy ezt meg akarják várni.
Megjelent a Magyar7 2023/36. számában.
