Migránsok és a közelítő tél
A minap felröppent egy rövid tudósítás, majd el is tűnt a hírözönben, mintha a föld nyelte volna el. Csak egy napig volt érdekes, hogy rengeteg migráns kezdett el gyülekezni egy, az Európai Unió külső határa közelében fekvő török városban, miután a közösségi médiában felhívás jelent meg, amely az unióba való belépésre toborozta őket. A szervezők szerint akár százezer ember is megjelenhet a találkozóhelyen, hogy közös erővel, együtt próbáljanak meg áttörni a határon.
Azóta sem tudni, mi lett ezzel a tömeggel. Összejött-e a hadsereg, amely nekilódulva, mint annak idején az elődeik Eger vagy Buda vára ellen, ostromra indulna. Egyelőre fegyvertelenül. Bár a hírek szerint most már gépfegyverek csöve is elő-előkandikál egy-egy migráns hátizsákjából, és a magyar–szerb határ déli oldalán mindennapos a lövöldözés. Bandák háborúznak egymással, s csak a gondviselésen múlik, hogy eddig nem volt civil áldozata egy eltévedt golyónak. A határ mentén élő magyaroknak és szerbeknek mindenesetre fenekestől felfordult az életük. Házuk, termésük, nyugalmuk veszélyben, aki teheti, áron alul szabadul az ingatlanjától és menekül.
Az utóbbi hetekben szinte mindennapossá váltak a furgonnal menekülő embercsempészekről, felborult autókból kibuggyanó emberfürtökről szóló hírek. Komáromban, Nagymegyernél, Pozsony mellett a rajkai kishatárátkelőn, de osztrák oldalon is egyre-másra buknak le a migránsokat szállító maffiózók. Akik sosem tudnak elfogyni – nyilván nem elég a törvény visszatartó szigora, így újra és újra próbálkoznak. Nincs min csodálkozni. A tél közeledtével az erdőkben, elhagyott tanyákon gyülekező migránsok egyre türelmetlenebbé válnak.
Akad köztük olyan is, aki tíz évig dekkolt Törökországban, majd elunva a várakozást, néhány nap alatt az uniós határnál termett. Ezeket az embereket már bajos visszatartani, pláne, ha drága okostelefonjukra kapják az instrukciókat, hol várják őket az „idegenvezetők”, s útközben be-beugranak egy-egy postára felvenni a gázsit, amit csak a jóisten tudja, honnan kapnak.
Furcsamód mintha több szálon futna ugyanaz a történet. Egyik oldalon magyar–szerb–osztrák csúcstalálkozó Budapesten, melynek témája a közös fellépés, másik oldalon a szlovák, a cseh, a magyar és az osztrák belügyminiszter találkozója. Először a csehek kezdték el a szigorított határellenőrzést, majd egy nappal később az osztrákok is. Lett is nagy felháborodás a fennakadás miatt. Pedig a schengeni határok védelme uniós ügy kellene hogy legyen, ehelyett egy-egy ország magánszámává degradálódik. Aztán (a V4-en belül is) egymásra mutogatnak a szomszédok. Szlovákiában például az országos rendőrfőkapitány beismerte, hogy az országnak nincsenek kapacitásai a migrációs helyzet kezelésére.
A magyar álláspont érthető és világos évek óta. Már az óvodás gyerekek is felfogják, hogy a migránsokat kívül kell(ene) tartani az unió határain, hiszen nem engedhető meg, hogy iratok nélkül, bemondásra eresszenek be valakit egy országba. Az illegális határátlépés egyszerűen bűntény. A migránsok között ráadásul a magyar köztévének a minap nyilatkozott egy afgán fiatalember, aki nem rejtette véka alá, hogy képes lenne ölni is. Vajon egyedi esetről van szó, vagy sokan gondolják így? Elkeseredésükben mondanak ilyet, vagy eleve eszük ágában sincs beilleszkedni az őket befogadó országok társadalmába? Élősködni jönnek, vagy talán még sötétebb célból?
Sokan felteszik a kérdést: mégis hogyan képesek bejutni ennyien hozzánk, ha a szerb–magyar határt kerítés, rendőrök, ráadásul most már határvadászok is védik? A válasz a nagy számok törvényében rejlik. Képtelenség minden négyzetmétert lefedni, minden járművet leállítani. Az ORFK szerint tavaly január–október között 85 500 migrációs intézkedés történt, az idén ugyanebben az időszakban 197 000, vagyis több mint kétszer annyi.
A tél közeledtével egyre fenyegetőbben rémlik fel előttünk a 2015-ös helyzet. Hiába ellenőrzik tehát a magyar rendőrök a határt, és hiába járőröznek mélységben is (hiszen bárhol az országban elcsípnek egy-egy migránsbandát), ekkora tömeget – pláne ha jól szervezett nemzetközi bandák irányítják őket – szinte lehetetlen maradéktalanul feltartóztatni.
Ezért is kezdődtek meg az intenzív tárgyalások elsősorban Szerbia, Magyarország és Ausztria között, hogy az első „védvonalat” le kell vinni a szerb–észak-macedón határra, ha már Brüsszelt hidegen hagyja a téma (a balkáni országok uniós tagságával egyetemben), a Frontex pedig a jó ég tudja, mivel foglalkozik. Uniós elképzelés és akarat híján a balkáni útvonal mentén fekvő országoknak kell összefogniuk. Napi viccként jegyezzük meg, hogy Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter szerint „a magyar–szlovák határral nincs probléma, ott illegális migráció gyakorlatilag nem folyik, mert ezt a határt tisztességesen őrizzük”. (lásd: Komárom, Nagymegyer, Rajka)
Gerald Knaus osztrák migrációkutató történelmi télre hívja fel a figyelmet, írta a minap a Junge Freiheit német lap. Az ukrajnai háború miatt az uniós országoknak fel kell készülniük a tömeges bevándorlási hullámra. A kutató érdekes kérdést vet fel. Olyan országok, mint Csehország, Lengyelország, Magyarország fogadták be a legtöbb menekültet Ukrajnából, míg például Franciaország csak a menekülők töredékét. Gerald Knaus felveti a kérdést: hogyan is állunk a sokat emlegetett európai szolidaritással és méltányos elosztással?
Azt már mi tesszük hozzá, hogy amíg a hívatlan migránsok elosztásáról van szó, a nyugat-európai államok szívesen dobálóznak a szolidaritással, pedig a hívatlan vendégnek ugye az ajtó mögött a helye. Ha viszont tényleg háború elől menekülő (ukrán vagy akár orosz) szerencsétlen emberek tömegeiről van szó, akik ráadásul európaiak, már más a leányzó fekvése.
Azért csak jó lenne tudni, hogy gyülekezik-e az a bizonyos had, amely át akarja törni a szerb–magyar határt. S ha ez megtörténne, mi lenne a következménye, illetve hogyan lehetne ennek gátat szabni? Sokan már a lőparancsot emlegetik visszarettentésül. Ugyanakkor kabaréba illő, hogy Magyarország gyakorlatilag kötelességszegési eljárás alatt áll jelenleg is, mivel „nem teljesítette a nemzetközi védelem megadására irányuló eljárásokkal és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kiutasításával kapcsolatos uniós jogi kötelezettségeit”. Ami nonszensz, és ezt tudják Brüsszelben is. Csak a brüsszeli bürokratákat úgy igazából nem is érdekli a dolog. Ezeknek a füléhez az sem jut el, amit a magyar kormány 2015 óta ismételget, hogy tudniillik a magyar határvédelmi szervek az Európai Uniót (is) védik az áradattól. Az sem érdekli őket, hogy Magyarországnak mennyi energiájába és pénzébe kerül a migráció megfékezése. Az uniós ország eddigi kiadásaihoz Brüsszel mintegy 0,5 százalékkal járult hozzá.
Dehát ne csodálkozzunk, hiszen ezek úgy élnek a maguk elborult agyával, mint muslicák a cefrén, s még mindig a nyitott társadalomról szóló párlatot szívják magukba. A migrációt, a határsértést pedig (ami a civilizált világban mindenütt bűntény) alapvető emberi jogként kezelik.
Ráadásul az „uniós szolidaritás” jegyében nem rejtik véka alá, hogy Magyarországot térdre kell kényszeríteni. S ehhez minden eszköz megengedett. Az ember azért csak felteszi a tétova kérdést: kivel szolidárisak ezek, illetve kik az ellenségeink, ha ők a „barátaink”?
A tél pedig itt van a nyakunkon háborúval, energiaválsággal, migránsnyomással, a rendezett, békés jövő egyre távolodó reményével.
Megjelent a Magyar7 2022/41.számában.
