2021. november 17., 10:43

Mi a helyzet a harmadik oltással? Érvényét veszíti a védettségi igazolásunk, ha kihagyjuk?

Az egészségügyi tárca egyelőre nem adott pontos felvilágosítást arról, hogy a harmadik oltás felvétele hogyan befolyásolja a védettségi igazolványok érvényességét.

koronavírus védőoltás
Fotó: unsplash.com

Mivel világszerte terjednek a Vuhanból indult koronavírus újabb, fertőzőképesebb mutációi, a járvány elleni védekezésben elkerülhetetlennek látszik a harmadik, az immunválaszt megerősítő oltás felvétele.

A WHO ajánlása szerint a harmadik vakcina beadása leginkább az idősek és a legyengült immunrendszerrel élők esetében ajánlott.

A világon elsőként Izraelben adták be a megerősítő oltásokat, sikerrel feltartóztatva a delta variáns okozta járványhullámot. Napjainkban már közel negyven országban vehetik fel a polgárok a harmadik vakcinát - leginkább európai államokat, így például a szomszédos Magyarországot, Csehországot vagy Ausztriát is ide értve.

A múlt héten Emmanuel Macron francia elnök arról beszélt, a 65 évnél idősebbeket arra kötelezik, hogy felvegyék a harmadik oltást, ellenkező esetben érvényét veszíti a védettségi igazolásuk: vagyis nem utazhatnak tömegközlekedési eszközökön, vagy például nem mehetnek étterembe. Az intézkedés december 15-től lép életbe Franciaországban.
Harmadik oltás: le vagyunk maradva a V4-ekhez képest

A védettségi igazolások (Covid-pass) egy része nálunk is a lejárat felé közelít. Mivel az igazolások hatálya jelenleg egy évben van meghatározva, így azok, akik az elsők között kapták meg a védőoltást, hamarosan már nem számítanának védettnek. Az egészségügyi tárca egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a harmadik oltás esetükben meghosszabbítja-e a védettség hatályát.

Megjegyzést érdemel, hogy eddig Szlovákiában 217 ezren kapták meg a harmadik oltást - ezzel a leglassabb ütemben oltunk a V4 államai között.

Szlovákiában egyelőre az 55 év fölöttiek oltását helyezik előtérbe, ha már legalább hat hónapja kapták meg a vakcina második adagját. Ezzel szemben például Ausztriában minden életkori csoportban szorgalmazzák a harmadik oltás felvételét. Nyugati szomszédunkban egyértelmű a helyzet, ha valaki azt szeretné, hogy érvényes maradjon a védettségi igazolása, fel kell vennie a harmadik oltást - kilenc hónapra rövidítették le a második oltás felvétele után kiállított igazolások hatályát.

Norvégiában a jövő év elejétől oltják a felnőtt népesség egészét a megerősítő vakcinával, Belgiumban már decembertől lépik meg ugyanezt. Csehországban is megugrott az érdeklődés a harmadik vakcina iránt - csak a múlt héten 22 ezer vakcinát adtak be.

Szezonálisan kell majd oltani

A szakértők szerint a harmadik oltás felvétele azért szükséges, mert az oltások hatékonysága néhány hónap után drasztikusan lecsökken. Csehországban ezért már a negyedik oltás lehetősége is szóba került, sőt azt tervezik, hogy a népességet az influenzához hasonlóan szezonálisan át kell oltani a koronavírus ellen is.

A Szlovákiában kialakult súlyos járványhelyzet árát leginkább a kórházak fizetik meg. A szaktárca kedden arra figyelmeztetett, egyre közelebb kerülünk az egészségügyi ellátórendszer kritikus leterhelődéséhez. Egyes keleti és északi régiókban olyan válságosra fordult a helyzet, hogy már nem maradt szabad kapacitás a koronavírusos betegek ellátására.

A legnagyobb gondot az előző járványhullámokhoz hasonlóan most is az egészségügyi személyzet leterhelése jelenti. Az orvosok és a szakápolók egyre inkább kimerülnek, erejüket a végsőkig feszítik - emlékeztetnek a szakértők.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.