Mennyit ér a haza a magasban?
Aktuális lapszámunkat a címlaptól a hátlapig megtölthetnénk azoknak a törvényeknek és jogszabályoknak a bemutatásával, amelyek diszkriminatívan érintik a felvidéki magyar közösséget, s még akkor is csak a felszínt kapargatnánk. A számunkra rendelt két oldalon most egy alaposan feltárt, de a nagyközönség számára csak alig-alig ismert témáról lesz szó, az önkormányzati finanszírozás diszkriminatív rendszeréről.
Az átlagember nem sokat tud arról, települése miből finanszírozza óvodái, iskolái, könyvtára, művelődési háza működését, az utak és járdák karbantartását vagy a közterületek gondozását. Ahhoz, hogy megértsük, a magassági kvóták alapján (is) visszaosztott pénzek rendszere milyen körmönfontan diszkriminálja a magyarlakta településeket, nagyon röviden kénytelenek vagyunk áttekinteni az önkormányzatok gazdálkodásának alapjait.
Az önkormányzatok finanszírozásának módosított és máig alkalmazott rendszerét a Dzurinda-kormányok alakították ki. Megszüntették az állami „támogatásokat”, cserébe elrendelték, hogy a településen élő természetes személyek (alkalmazottak, magánvállalkozók) jövedelemadójának egy része a települési (jelen állás szerint 70%), egy másik része a megyei önkormányzatokhoz (30%) kerüljön. Fontos kiemelni, hogy az államkasszába befolyt jövedelemadót visszaosztják (!) a megyei és települési önkormányzatoknak, tehát a települések nem a saját lakosaik által befizetett jövedelemadó 70%-át kapják vissza, a végső összeget ugyanis egy bonyolult képlet alapján állapítják meg. Ez a képlet jelenti a probléma gyökerét!
A jövedelemadóból származó bevétel persze nem az egyetlen forrás. A helyi adóknak és illetékeknek, az ingatlantulajdonosoktól és vállalkozóktól érkező, valamint az ún. állam által átruházott kompetenciák után járó pénzeknek is fontos szerep jut.
Közösségünk szempontjából az önkormányzati finanszírozás egyik fő problémája a magassági kvóták rendszere. Ahogy fentebb írtuk, a település alkalmazotti státuszban, illetve magánvállalkozóként dolgozó lakosai után járó személyi jövedelemadó nem egy az egyben kerül át az önkormányzatokhoz. Egy rendkívül bonyolult képletsor alapján határozzák meg, az egyes közigazgatási egységek mennyi pénzhez jutnak az államkasszába kerülő személyi jövedelemadó visszaosztásakor.
– magyarázza lapunk érdeklődésére Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a magassági kvóták problémáját gyakorlatilag egyedüliként felvető és vizsgáló Pro Civis polgári társulás vezetője.
– Csakhogy a települési önkormányzatoknak járó pénzek visszaosztása már korántsem ennyire objektív! – teszi gyorsan hozzá.
Tíz százalékkel esik latba az adott település lakosságszámának az ország összlakosságához viszonyított aránya, 32 százalékkel egy önkényesen megállapított nagyságrendi szorzó, a beiskolázott diákok száma 40%-ot tesz ki, a 62 év feletti lakosok száma 5-öt és az, hogy a település milyen tengerszint feletti magasságon fekszik, 13%-ot. Egy-egy önkormányzatnak járó összeg megállapításakor előbb elosztják a fenti öt kategóriának megfelelően az államhoz befolyt jövedelemadó teljes összegét. Egymilliárd eurós állami adóbevétellel számolva ez értelemszerűen 100, 320, 400, 50 és 130 millió eurót jelent. Ebből az öt csomagból aztán minden település a számára előzetesen meghatározott szorzónak megfelelően kap egy-egy összeget, az öt különböző részösszegből áll aztán össze a visszaosztott jövedelemadóból járó teljes pénzmennyiség.
– Az 512 magyarlakta település közül mindössze 18 rendelkezik egynél nagyobb, tehát növelő magassági szorzóval – mondja Őry. A magassági kvóták szükségét általában a települések épületeinek eltérő energetikai igényeivel (értsd: ha magasabban fekszik egy település, hidegebb van, tehát többet kell fűteni), valamint a hideg idő miatti fokozott útkarbantartási költségekkel magyarázza az állam, de Őry Péter szerint ez hibás érvelés.
– érvel a településvezető.
Hogy aprópénzre váltsuk a fentieket, lássunk néhány konkrét példát.
A Pro Civis elemzői kiszámolták például, hogy a magassági kvótáknak „hála” Nagymegyer évi 92 ezer eurótól esik el, míg az Iglói járásban található, nagyjából ugyanakkora Szepessümeg (Smižany) 102 ezer eurós többlethez jut. Ipolyságon az éves veszteség 68 ezer euró, míg az azonos méretű Újbánya (Nová Baňa) 70 ezer eurónyi pluszpénzt kap.
A különbség igazán akkor válik mellbevágóvá, ha a szabályozás 2014-es bevezetése óta felhalmozódott kiesést is számszerűsítjük. A Dunaszerdahelyi járás települései esetében 2019-ig 17,5 millió, a Komáromi járásban 14,9 millió, a Galántaiban 13,5, az Érsekújváriban pedig 20 millió euró feletti a fennálló adóelosztási rendszer miatt kialakult hiány.
Megjelent a Magyar7 2023/10. számában.
