2021. március 4., 20:14

Mely államok küzdöttek meg legjobban a koronavírus-járvány első hullámával? Mutatjuk!

A világ immár egy éve küzd a koronavírussal. Több ország már a harmadik hullámot éli meg. Ki gondolta volna 2019 decemberében, amikor a kínai Vuhanban felütötte fejét az új vírus, hogy emberek millióinak halálát, az egészségügyi ellátórendszerek összeomlását hozza magával. Szlovákiában 2020 március 6-án regisztrálták az első fertőzést. A WHO március 11-én hirdetett világjárványt.

Kína koronavírus
Fotó: TASR / AP

Az első hullámban nálunk csak lassan és fokozatosan nőtt az esetszám, más európai országokat viszont szinte fogvatartott a vírus és heroikus küzdelmet folytattak vele. Naponta ezrek fertőződtek meg és százak váltak áldozatává a járványnak.

A vírus mindent megváltoztatott a világban

2020 tavaszán talán senki sem hitte, hogy a járvány mindent keresztülhúz. Az államok fokozatosan bezárkóztak, leállították a gazdaságot, a társadalmi és kulturális élet tetszhalott állapotba merevedett. Világrendezvények maradtak el, elég, ha csak a tokiói olimpiára gondolunk.

A koronavírus elsőként Kínán „ütött nagy sebet”, de a szigorú intézkedéseknek és múltbéli tapasztalatoknak köszönhetően ott hamar normalizálódott a helyzet.

Sokkal rosszabb volt 2020 tavasza az USA-ban, de rekordszámú napi új megbetegedéseket regisztráltak Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Németországban is. A legmagasabb napi új esetszámot a spanyolok jelentették, 10 ezer új fertőzöttel. De Nagy-Britannia és az USA is magas számokat produkált.

Ami a halálozási statisztikákat illeti, Spanyolország áprilisban több mint 900 napi áldozatot jelentett. De az olaszok, a franciák, a britek és az államok sem álltak sokkal jobban.

Az egészségügyi dolgozók szinte kifulladásig küzdöttek a betegek életéért, a kórházak megteltek és az ellátás összeomlott. Nem jutott minden rászorulónak lélegeztetőgép és betegágy.

A második hullám mérlege még jóval tragikusabb lesz, miközben néhány országban már a járvány harmadik hullámával küzdenek. Nem enged szorításából az átkozott vírus.

Még rosszabb második és harmadik hullám

2021 januárjában Nagy-Britannia csúcsot döntött az új esetszámokban – egy nap alatt 68 ezer új fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Rettentő rossz volt a helyzet az USA-ban és Spanyolországban is. Itt több mint 35 ezer új beteget is regisztráltak egy nap alatt, a vírus halálos áldozatainak napi számát pedig százakban mérték. Jelenleg a napi új esetszám hasonlít a szlovákiaiéhoz.

Spanyolországban eddig több mint 3 millió fertőzést és 70 ezer halálesetet tartanak nyilván. Az USA vezeti a világlistát a fertőzöttek és halottak számában is. Szinte hihetetlen, de ott már több mint félmillió ember életét oltotta ki a vírus.

koronavírus vakcina Magyarország
Fotó:  MTI / Balázs Attila

Nagy-Britannia 2021 januárjában rekordot döntött az elhalálozások számában is. Egy nap alatt 1820-an haltak bele a covidba. Utána Németország és az USA következett. De mivel ezekben az államokban már masszívan oltanak a koronavírus ellen, jelenleg a legsikeresebb államok közé tartoznak a covid elleni küzdelem terén.

Az első hullám legsikeresebb államai

Tajvan

Ez az az ország, amiről a legtöbben példát vehetnek. Azon államok közé tartozik, amelyek tanultak az előző járványokból és fel is voltak készülve valami hasonlóra. A 23 milliós sziget sikerének kulcsa az lehet, hogy a lakosság hisz a kormányának, sürgős intézkedéseket hoztak és időben tájékoztattak. 2020 márciusában, az első hullám idején sikerült időben megfékezniük a járványt. Ekkor a legnagyobb napi esetszám csak 27 volt. Február 28-án pedig mindössze 1 új esetet jelentettek.

Összességében Tajvanon csak 955 ember fertőződött meg és 9-en haltak bele a covidba.

Új-Zéland

Jó példaként gyakran hozzák fel éppen ezt az államot. Az ötmilliós ország eddig csupán 2300 fertőzöttet regisztrált és az áldozatok száma is csak 23. Az első hullámban a legmagasabb napi új esetszám, március 28-án 146 volt.

Egy évvel később, március 1-jén pedig csupán 2 új fertőzöttet regisztráltak. Ahol akár egyetlen fertőzöttet is találnak, ott azonnal helyi lockdownt vezetnek be néhány napra.

Dél-Korea

A következő ázsiai tigris, ami jól kezelte a szituációt, az Szingapúr. Az ország gazdasága szinte alig sínylette meg a járványt. Egymillió emberre számítva átlagban 6,6-an haltak bele a fertőzésbe. A járvány megállítása a korai és kiterjedt teszteléseknek köszönhető, amit az államelnök vezetett be.

Dél-Korea a második hullám idején is élen jár és példát mutathat más államoknak a járványkezelésben. Tömegesen tesztelnek, kontaktkutatást végeznek és a fertőzötteket elszigetelik a többiektől.

2020 március 3-án 800 új esetet jelentettek egy nap alatt, de májusra már csak napi 10-re csökkent az esetszám. Jelenleg napi 300 új esetet vesznek nyilvántartásba. Összesen 90 ezer fertőzést regisztráltak, az áldozatok száma pedig 1600.

Európában Litvánia a legjobb

Az első hullám idején Litvánia teljesített a legjobban. A legkevesebb fertőzöttet itt regisztrálták az EU-ban és már májusban visszatérhettek a normális élethez. Egymillió lakosra számítva 31,59-en haltak bele a betegségbe. Ekkor még Szlovákiával és Görögországgal vetélkedett az első helyezésért.

A pandémia kitörése óta 200 ezer fertőzöttet jelentettek és több mint 3 ezer halottat. Március 1-jén 244 új esetük volt és 10-en haltak bele a covidba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.