Matyi Tamás: A következő pár hónap kulcsfontosságú lehet a Szövetség jövője szempontjából
Matyi Tamás politikai elemzőt az őszi összevont helyhatósági választás magyar esélyeiről, a jelöltállításról és a lehetséges kampánytémákról kérdeztük.

Az idén első ízben rendezik összevonva a megyei és a települési önkormányzati választásokat. Hogyan befolyásolhatja ez a Szövetség esélyeit?
Egy sikeres mozgósítással akár még előnye is származhat a Szövetségnek abból, hogy idén egyszerre tartják majd meg a két választást.
Kulcsfontosságú lesz tehát, hogy az egyes platformok és a korábban még egymással szemben induló politikusok mennyire tudnak majd egységesen és eredményesen fellépni a közös ügy érdekében a következő hónapokban.
Több városban és a megyék többségében is bizonytalan még, kik indulnak a Szövetség színeiben. Nincs elkésve a párt a jelöltállítással?
Bár az október 29-i választásokig még több mint 4 hónap van hátra, a mihamarabbi jelöltállítás a választók felé is magabiztosságot és egységet sugározna a párt részéről. Fontos azonban látnunk, hogy új politikai formációként a Szövetség egyáltalán nincs könnyű helyzetben,
Ezzel együtt úgy gondolom, a kisebb településeken nem lesz gond a jelöltállítással. A nagyobb városokban és megyei szinten ugyanakkor komoly hátrányt jelenthet a további késlekedés, ami akár képviselői helyekbe is kerülhet a Szövetségnek.
A Szövetség az elődpártok által megszerzett pozíciók megtartását reméli. Milyen feltételek teljesülése esetén képzelhető el a pozíciók megőrzését meghaladó választási szereplés? Milyen okok vezethetnek egy rosszabb szerepléshez?
Helyi szinteken, különösen a kisebb településeken – a helyi beágyazottság miatt – nem okoz majd gondot a Szövetség számára az eddig megszerzett pozíciók megtartása, azok növelésére azonban nem sok esélyt látok. Ennek oka leginkább az, hogy nemcsak a politikusok, de a választók is szokják még az új politikai formációt, aminek a hírnevét ráadásul az elmúlt hónapokban tapasztalt párton belüli ellentétek és üzengetések is megtépázták. Emiatt a nagyobb településeken és megyei szinten egy esetleges rosszabb szereplés is könnyen elképzelhető a párt számára.
ami éles helyzetben gyakorlatilag először bizonyíthatja a választóknak hogy érdemes a szavazatukra és alkalmas politikusokkal rendelkezik a dél-szlovákiai régiókban.
Milyen témák kerülhetnek terítékre az őszi választásokat megelőző kampányban?
Alapvetően az adott régiókkal kapcsolatos témákra és helyi problémák felkarolására számítok a következő hónapokban, amik kapcsán egy jó megoldási javaslat különösen a megyei választási versenyben lehet majd a mérleg nyelve.
Fontos lehet ugyanakkor az is, hogy a párt belügyeit és belső viszonyait érintő témák és a politikusok viszonyait érintő kérdések ne jöjjenek elő a következő hónapokban, azok ugyanis adott esetben akár végzetesek is lehetnek a párt sikeres szereplését illetően.