Matovič: Nem kérem Kollártól, hogy mondjon le
Igor Matovič kormányfő nem fogja felszólítani Boris Kollárt, a parlament elnökét, hogy mondjon le a tisztségéről amiatt, hogy plágiumgyanú merült fel a diplomamunkájával összefüggésben.
Számára a működőképes kormány a fő prioritás. A miniszterelnök ezt a szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be.
A miniszterelnök a döntését azzal indokolta, hogy nem akarja megkockáztatni a kormány bukását és a „maffia” visszatérését az államvezetésbe.
„Teljesíteni akarom az ígéretemet, meg akarom tisztítani Szlovákiát a maffiától. Ennek a felelősségnek a tudatában nem teszek semmit, ami veszélybe sodorná a koalíció stabilitását” – hangsúlyozta Matovič.
A miniszterelnök döntésére saját bevallása szerint nagy hatással volt a koronavírus-pandémia mellett az is, hogy a Smer eddigi kormányzása milyen helyzetbe sodorta az országot. Hozzátette: a parlament elnöke cselekvőképes, képes önálló döntéseket hozni és vállalni a felelősséget.
Matovič az ügyre úgy tekint, „mint a kormánynak szánt fenékberúgásra”. Úgy véli, megérett az idő az egyetemi oktatás minőségi átszervezésére.
– hangsúlyozta Matovič, aki szerint a kormány nyár végén mutathatja be az egyetemi oktatás mélyreható reformját.