Matovič: mindannyian egy csónakban evezünk, hívők és nem hívők
Igor Matovič az egyházfőkkel egyeztetett szerda délelőtt. A kormányfő bizakodó, szerinte együtt sikerülhet legyőzni a koronavírust.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy Szlovákia társadalma szenvedést él át az új koronavírus-járvány miatt. Éppen ezért az idei húsvéti ünnepkör más lesz a megszokottnál. Igor Matovič megköszönte az egyházi képviselőknek azt, hogy felelőségteljesen állnak a kialakult helyzethez, és betartják az előírt szabályokat. Elmondása szerint,
ezt a az időszakot csak felelősségvállalással, szolidaritással és közösségi összefogással lehet átvészelni.
Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek és a Szlovákiai Püspökök konferenciájának elnöke elmondta, hogy ez volt az első hivatalos találkozója az új kormánnyal. Kihangsúlyozta, hogy a katolikus egyház tiszteletben tartja a kormány álláspontját, szerinte szükség volt a szigorú intézkedésekre, amelyek segítenek megállítani az új koronavírust.
- mondta Zvolenský, aki kijelentette, hogy a húsvéti miséket megtartják, de a hívők jelenléte nélkül.
Ivan Eľko, az evangélikus egyház főpüspöke arra mutatott rá, hogy
az emberek sokkal fegyelmezettebbek, és ez pozitív, mert hamarosan eljön az az időszak, amikor újra találkozhat a híveivel, a szájmaszkok használata pedig a múlté lesz.
Az idei húsvéti ünnepek azonban aszketikusak lesznek.