Matovič: Fico ne menjen Moszkvába!
A Slovensko Mozgalom arra szólítja fel a szlovák kormányfőt, Robert Ficót (Smer-SD), hogy ne vegyen részt a második világháború lezárása 80. évfordulójának alkalmából Moszkvában sorra kerülő megemlékezéseken.

Álláspontjuk szerint e részvétellel a miniszterelnök közvetlen kárt okozna a szlovák gazdaságnak, és vállalná az ukrajnai áldozatokért is a felelősséget. A mozgalom képviselői ezt vasárnapi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták.
– fogalmazott Michal Šipoš, a Slovensko, Za ľudí és KÚ parlamenti frakcióvezetője. A Za ľudí párt elnöke, Veronika Remišová szintén arra kérte Ficót, hogy ne menjen a Kremlbe legitimálni az orosz agressziót.
A mozgalom reagált Fico azon törekvésére is, hogy tárgyaljon a többi politikai párttal a vasárnapi, politikai vitáműsorok eltörléséről.
– emelte ki Šipoš.
Remišová ezzel szemben úgy látja, hogy Fico vasárnapi viták eltörlésére irányuló szándéka azzal függ össze, hogy a miniszterelnök már saját szavazói előtt sem tudja megvédeni a kormánykoalíció tevékenységét. „Mivel a legtöbb televízió magánkézben van, ez kizárólag az ő döntésük. Ugyanakkor a törvény szerint a magántévéknek is kötelességük biztosítani a pártatlanságot és kiegyensúlyozottságot” – tette hozzá.
A mozgalom képviselői reagáltak Ficónak az „összeomlott közpénzekről” tett állításaira is, melyeket állítólag ő vett át.
– tette hozzá Igor Matovič, a Slovensko Mozgalom vezetője, kiemelve, hogy jelenleg a Smer-SD a koalíciós partnerekkel együtt évente 6,5 milliárd euróval növeli az ország adósságát.
Matovič megjegyezte továbbá, hogy Fico már az előrehozott választásokra készül, bár erről eddig még a koalíciós partnereinek sem beszélt. „Személy szerint úgy látom, azért akar előrehozott választásokat, mert unja, hogy se a világban, se Szlovákiában nem tisztelik – sem a koalíciós partnerek, sem a köztársasági elnök. Egyben tisztában van vele, hogy ha még egy évet kormányoznak, akkor még rosszabb eredményekkel fognak szembesülni” – véli Matovič.