2021. február 4., 12:53
Frissítve: 2021. feb. 4. 14:13

Matovič ebben a helyzetben nem engedné iskolába a gyerekeket. Hogy is van ez?

Igor Matovič csütörtökön a Rádio Expres Élőben című műsorának vendége volt.

Fotó: TASR

A műsorban a kormányfő arról beszélt, be kellene fejezni, hogy a közszereplők a médián keresztül üzengetnek egymásnak.

Zuzana Čaputovával kapcsolatban Matovič elmondta, decemberben találkozót kért tőle, de a köztársasági elnök azt visszautasította.

A kormányfő hozzátette, a jövőben nem vállal aktív szerepet a járványkezelésben, az ezzel kapcsolatos tanácskozásokra nem megy el.

A kormánykoalícióra bízza a döntéshozatalt, a szakmai egyeztetéseket pedig Marek Krajčí egészségügyi miniszterre bízza. Megjegyezte, a további enyhítéseket nem tartja felelős lépésnek.

Matovič leszögezte, ebben a súlyos helyzetben nem tartja átgondolt intézkedésnek az iskolák megnyitását - a gyerekeket nem engedné az iskolapadba. Erről a kormánynak szerdán kellett volna határozatot elfogadnia, ez nem történt meg.

A kormányfő szerint ma erről a kérdésről mindenképp dönteni kell, de ezt ráhagyja a minisztereire.

Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes Matovič kijelentésére úgy reagált, nem igazán érti, miért mond ilyeneket a kormányfő. "A helyében a folyamatok átfogó koordinációjára figyelnék, azokra a dolgokra, amelyekre az egyes minisztereknek nincs kompetenciájuk." - fogalmazott a Za ľudí elnöke. Branislav Gröhling, az oktatási tárca vezetője leszögezte, az iskolanyitást nem csak a szakértők, a kormánypártok is jóváhagyták kedden este. "Azt, hogy a miniszterelnök nem volt ott ezen az ülésen, nagyon sajnálom. Már akkor elmondhatta volna a véleményét."
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.