2021. március 4., 10:04
Frissítve: 2021. már. 4. 13:58

Matovič behúzta a vészféket! Nem jön több orosz vakcina Szlovákiába?

Az orosz Sputnyik V vakcinágyártó még ma hajlandó megszüntetni azt a szerződést, amely biztosítaná a további kétmillió vakcina szállítását Szlovákiába, mindenfajta jogi szankciók nélkül. 

A kormányfő, Igor Matovič (OĽaNO) elmondása szerint erre azért kerül sor,

mert szeretné megnyugtatni a kedélyeket a koalíción belül, illetve megakadályozni, hogy az orosz vakcina miatt szétessen a kormány.

A kormányfő ezt a közösségi oldalán jelentette be, és egyúttal felszólította a koalíciós partnereit, foglaljanak állást ez ügyben.

A miniszterelnök azt mondta, szerda este kapta az ajánlatot a szlovák kormány felbomlásának veszélye miatt, ami az orosz vakcina megvásárlása kapcsán következett be.

Teljesen megértem őket, ha a helyükben lennék, nekem is kellemetlen lenne, ha az életmentő gyógyszeremet politikai küzdelmekre használnák fel. Annál is inkább, ha 40 másik ország kéri, hogy minél előbb kapjon belőle

- mondta Matovič.

Egy ideje feszültség van a koalícióban, amit a Szputynik V vakcina megvásárlása tovább fokozott.
Az SaS és a Za ľudí a vakcinavásárlás után a kormány átalakításáról kezdett beszélni. A kormány szerdai ülése után a Sme rodina mozgalom is csatlakozott a kérdés megvitatásához. A koalíciós partnerek abban egyetértenek, hogy nem akarnak előrehozott választást.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.