2021. augusztus 3., 11:33

Matovič - Az SaS miatt az adó- és járulékreform egyelőre alvó stádiumban van

Az adó- és járulékreform előkészítése egyelőre alvó stádiumban van - jelentette ki Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.

Igor Matovič, Richard Sulík
Fotó: TASR
A reform alvó állapotban van, mert az SaS párt lépéseivel és nyilvános megnyilvánulásaival lényegében kijelentette, hogy semmilyen adó- és járulékreformot nem akarnak, mert semmivel sem értenek egyet

- mondta.

Meg kell állapodnunk a koalícióban, ha továbbra is gátolják a reformot, akkor e kormány idején egyáltalán nem fogunk tudni alapvető reformlépéseket tenni

 - tette hozzá a pénzügyminiszter.

Matovič május 5-én ismertette az adók és járulékok reformjának körvonalait. Akkor kijelentette, hogy a reform alappillérei a tisztességes adók, az egy adó és egy illeték, valamint gyermekenként havi 200 euró. Egyben cáfolta a médiában felmerült információkat az ÁFA 25%-ra való emeléséről.

Matovič ekkor mintegy 2,5 milliárd euróra becsülte a reform költségét, szerinte a finanszírozásának több forrásból kellene érkeznie, de végső soron a reform deficites lesz.

A finanszírozás minden bizonnyal több forrásból származik majd. Ugyanakkor azt várjuk, hogy a reformok végeredménye hiánnyal zárul. Több százmillióval szeretnénk hozzájárulni ehhez a reformhoz, amire úgy tekintünk, hogy ezzel egy jó ügyet, a családbarát politikát támogatjuk

-tette hozzá Matovič.

Május elején Matovič a bejelentéskor megígérte, hogy körülbelül két hét múlva részletesebben is bemutatja a reformot, de nem tartotta be a határidőt. Május végén válaszolt az újságírók kérdéseire, miszerint

a minisztériuma dolgozik az adóadó reformján, de a koalíciós partner (SaS) 17 nappal "megrabolta" őket, mert ezalatt a költségvetés-módosítással kellett foglalkozniuk.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.