2020. október 13., 19:30
Frissítve: 2020. okt. 14. 13:59

Matovič a tévében: Nekem is nagyon elegem van már a maszkviselésből, de ki kell bírnunk!

Sűrű napja volt kedden Igor Matovič kormányfőnek. Előbb a parlamentben ülésezett soron kívül, majd a kormányhivatalban vett részt sajtótájékoztatón, este héttől pedig a JOJ TV stúdiójának vendége volt.

Fotó: TASR

A kormányfő, miután a műsorvezetővel együtt megtekintették az aktuális járványügyi adatokat, azzal kezdte, ha nem teszünk semmit, ha nem lépünk időben, könnyen Csehország sorsára juthatunk. Prága illetékesei napi száz halálos áldozattal számolnak a következő hetekben, már a teljes lezárást is belengették.

Matovič elmondta, soha nem látott magasságokban van a kórházban kezeltek száma, a járvány első hullámával ellentétben, ahol a csúcson is legfeljebb 50-60 ember volt kórházban, most több, mint négyszáz. Az egészségügyi minisztérium még a nyáron kidolgozta a kórházak átszervezéséhez szükséges intézkedéseket, így a miniszterelnök nem tart attól, hogy azon kelljen lamentálni

"vakbelet operálunk vagy Covid-dal kezelünk" valakit, azonban, ha nem hozzuk meg a nehéz döntéseket, könnyen sor kerülhet erre.

Miért tesztelünk ilyen keveset - kérdezte a műsorvezető, mire a kormányfő közölte, ez csak részben igaz. A hétfők és vasárnap valójában "gyengék", ezeken a napokon orvoshoz is kevesebben mennek, és a szakhatóságok is kevesebb embert küldenek tesztekre. Megérkeztek az ún antigén-tesztek is Szlovákiába, közölte ezt követően a miniszterelnök, félmilliót kapott belőlük az ország.

Ha nem egy, hanem tizenegy órát lett volna Sulík a járványügyi bizottság és a válságstáb ülésén (...), ő is megkapta volna a szükséges információkat.

A műsor ezen részén a beszélgetést vezető hölgy kifejezetten agresszíven kérdezte a kormányfőt arról, biztos-e abban, hogy jó döntést hoztak. Matovič közölte, Sulíkékon kívül az egész koalíció egyet ért abban, meg kellett hozni ezeket a döntéseket. A fő cél az, hogy 30-40%-kal csökkentsék az emberek mozgását, így lelassíthatják a járvány terjedését. Ezt most ki kell bírnunk, fogalmazott, ha nem, "Madrid, Párizs vagy New York sorsára jutunk."

Az atomerőművel kapcsolatban nem az ott takarító nőre hallgatok, hanem az atomfizikusra

- jelentette ki Matovič alátámasztva, a kormány szakértők véleményével összhangban vezette be a szigorításokat. "Nekem is elegem van már a maszkból" - mondta a miniszterelnök, de valakinek meg kell hoznia ezeket a döntéseket, valakinek vállalnia kell a felelősséget.

A műsorvezető korábbi, esküvőkkel kapcsolatos kijelentéseivel is szembesítette a kormányfőt, aki erre úgy reagált, az, hogy megengedőbb volt, amikor 100-150 fertőzött volt egy nap, az nem jelenti azt, hogy megengedőek lehetünk, amikor tízszer annyi van.

Ez a populizmus Kotleba szintjén van! 

- sommázta a kormányfő Sulíkról alkotott véleményét. Szerinte az SaS elnöke vagy nem tudja, mi a valós helyzet, a meghozott intézkedések törvényi erőre emelése kapcsán, ami rossz, vagy szándékosan vezeti félre a lakosságot. Ez még rosszabb! Matovič ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy Sulík arról beszélt egy bejátszásban, hülyeség bezárni az éttermeket, hiszen a bizonyítékok alapján csak öt étteremből indult el fertőzés, így holnap (szerdán) a kormányülésen azt fogja javasolni, erre ne is kerüljön sor.

Richardot nem is akarom már kommentálni ebben az ügyben!

Szerdán, a kormányfő közlése alapján bejelentik majd azokat a gazdasági mentőintézkedéseket, amelyek a bezárással sújtott vállalkozókat hivatottak megvédeni.

A műsorvezető hölgy és a kormányfő között több ízben is éles szóváltás alakult ki. A beszélgetés legfeszültebb pillanata talán az volt, amikor a szerkesztő asszony szerepéből kilépve közölte Matovič-csal, nem kellene pénzt adni a kormányújságra, inkább szórólapokon tájékoztathatnák a lakosságot. A kormányfő erre indulatosan kijelentette, az újság benne volt a választási programjukban is, a választóik ezért is voksoltak rájuk. 

A beszélgetés végén a JOJ által megrendelt Polis-felmérés is bemutatásra került, amelynek legfontosabb tanúsága az volt, az emberek egyre kevésbé bíznak a kormányban. A műsorvezető kérdésére, hogy a miniszterelnök ezért nem érez-e felelősséget, Matovič kitérő választ adott, így a műsorvezető egész egyszerűen belefojtotta a szót és lekeverte a műsort. Érdekes volt látni, hogy az egyébként magabiztos kormányfőt milyen könnyedén tudta sarokba szorítani a műsorvezető, Márai Ölvedyová. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.