2021. február 5., 09:37

Mától sokkal szigorúbb feltételek mellett léphetünk be Csehországba

Péntektől a Csehországba való határátlépéshez kötelező egy elektronikus űrlapot kitölteni, illetve szükséges egy negatív PCR-teszt is, amely nem régebbi 48 óránál.

Képünk illusztráció.
Fotó: TASR

Csehország szigorított, Szlovákiát pedig a járványügyi biztonság szempontjából a negyedik fokozatba, a rendkívül rizikós államok közé sorolta.

A kötelezettség azokra a cseh állampolgárokra is vonatkozik,

akik az elmúlt 14 napban több mint 12 órát Szlovákiában tartózkodtak.

A kötelezettség alól természetesen vannak kivételek.

A szabály nem vonatkozik azokra,

akik például árut szállítanak, akik 12 órán belül tartózkodnak Csehországban, az öt év alatti gyermekekre, valamint az  ingázók, a tanulók és a hallgatók számára sem érvényes, akik hetente legalább egyszer átlépik a határt.

A Csehországba való belépéskor az alábbi weboldalon kell kitölteni az elektronikus űrlapot, illetve csatolni a negatív PCR- tesztet, amely nem régebbi 48 óránál. https://plf.uzis.cz/

Legkésőbb az érkezéstől számított öt napon belül újabb tesztet kell elvégezni, amelyet mindenki saját költségére fizet. Aki nem tudja felmutatni a második negatív PCR-teszt eredményt, köteles 14 napos karanténban maradni.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.