Már nincs perspektívája a szlovák sovinizmusnak - interjú Öllös Lászlóval
Mit kell tennie a Magyar Szövetségnek, hogy eljuttassa az üzeneteit azokhoz, akik elfordultak a politikától? Mire elég, és mire nem a politikai kommunikáció? Miért kell az önkormányzati választások előtt országos kampányt folytatni? Milyen árat kell szabni az ellenzéki pártokkal való együttműködésnek? Miért nincs már perspektívája a szlovák sovinizmusnak? Öllös László politológust kérdeztük.
A Magyar Szövetség kikötötte, hogy a Smerrel és a Republikával nem működik együtt a választásokat megelőzően. Mennyiben jelent ez stratégiai fordulatot?
Az utolsó választásokat követően a magyar párt olyan döntést hozott, amely többé-kevésbé megfelel annak a helyzetnek, amiben vagyunk. Nevezetesen, a mindenkori szlovák kormánnyal együtt kell működni.
Egy-két ügyben sikerült is eredményeket elérni, de kulcsfontosságú kérdésekben tulajdonképpen előrelépés nem történt. Az utolsó időszak kirohanásai, de elsősorban a lex Beneš lényegében jéggé fagyasztották ezt a minimális kapcsolatrendszert is. Ez elvi kérdés, ebben nem szabad engedni.
Mivel semmi jel nem mutat arra, hogy ebben változás mutatkozna, a Magyar Szövetség döntése adekvát lépés volt. Sőt, egyre több a jele annak, hogy a választási kampányban újra előkerül a magyar kártya. Vagyis riogatnak a magyar kisebbséggel, megvádolják az ország szétverésével. Az együttműködés emiatt elképzelhetetlen.
Úgy fogalmazott, olyan helyzetben vagyunk, hogy együtt kell működnünk a mindenkori szlovák kormánnyal. A két háború között az aktivizmust még negatív kontextussal írták le. Mi az, ami mára megváltozott?
A két világháború között még élt a területi revízió gondolata, sem a budapesti kormány, sem a felvidéki magyar politika nem tartotta véglegesnek a kialakult helyzetet. A második világháború lezárulásával, a Helsinki Záróokmánnyal, majd az új évezredben az euroatlanti integrációval nyilvánvalóvá vált, hogy a határok megváltoztatásának nincs realitása.
Ezt értem, de még a Mečiar-kormányok idején is a magyar közösség számára nyilvánvaló volt, hogy nincs lehetőség az együttműködésre. Ehhez képest mi változott?
Kapcsolatkeresés ebbe az irányba már korábban is volt, csak nem jött be. Gondoljunk a 2006-os koalíciós tárgyalásokra, amelyek megfeneklettek: a Smer és a HZDS a magyar párt helyett végül az akkor még Ján Slota vezette SNS-t választotta partnernek. Ugyanakkor, ha a Dzurinda-kormányok nem is hoztak lényegbevágó változást, de sok konkrét kérdésben történt előrelépés. Például a gazdasági támogatások akkor arányosan jöttek az ország déli részébe is. Így volt ez az első rendszerváltoztatás utáni kormány esetében is, amelyben az FMK, kis pártként ugyan, de jelen volt. A szlovák kormányokkal való együttműködés szándéka nem új, de mindeddig nem sikerült átlépni egy fontos mezsgyét, a szlovák nemzetfelfogás megmaradt a régi nemzetállami keretek között.
Márpedig ennek mélyreható átalakulása nélkül, pusztán politikai erővel és érdekjátszmákkal a helyzetünk lényegét tekintve nem tud megváltozni, de aktív politikai részvétellel számos ponton lehet rajta javítani. Ezért gondolom, hogy mindig meg kell próbálni együttműködni, s ha ez a másik fél miatt nem megy, akkor világosan kell fogalmazni. Most ez történt.
A szlovák politikában jól láthatóan két tömb feszül egymásnak, ami a Magyar Szövetség mozgásterét is meghatározza. Mennyire jelent lépéskényszert a párt számára, hogy a magyar választók is láthatóan elvárják, hogy egyik vagy másik oldal mögé sorakozzon fel?
Matematikai tény, hogy a magyar képviselet a szlovák törvényhozásban önmagában nem tud többséget szerezni. Következésképp, valakivel együtt kell működnie, ha a parlamenti többség részévé akar válni. Ezért aztán a magyar pártnak oldalt kell választania választásról választásra. Az már más lapra tartozik, hogy a magyar választók közül valakinek az egyik, míg másoknak a másik oldal tetszik jobban. Ami nagyon fontos ebben az összefüggésben, az oldalválasztás semmiképpen nem lehet fontosabb, mint a magyar képviselet. Jelen pillanatban vannak olyanok, akik úgy gondolják, ha olyan oldalt választ a magyar párt, amelyik nekik nem tetszik, akkor inkább nem szavaznak rá. Ez az állapot nem pusztán a szlovákiai magyarságnak árt, de az országnak sem segít.
Azt hiszem, mostanra a szlovákok többsége számára is világos, hogy a magyar képviselet szükséges és fontos eleme az ország politikai életének a legmagasabb szinten, tehát a parlamentben és a kormányban is. A hiánya nem jobbá teszi Szlovákia politikai életét, hanem rosszabbá. A magyar képviselet visszatérése a parlamentbe egy nagyon fontos lépés lenne a jó irányba.
Korábban a magyar képviselet kétségtelenül a szlovákiai politika stabilizáló eleme volt, gondoljunk csak az euroatlanti integrációhoz való aktív hozzájárulására. Viszont beszélhetünk-e bármilyen stabilizáló hatásról a szlovákiai politikára egy olyan párt esetében, amely már tartósan a parlamenti küszöb alá szorult, és azért küzd, hogy oda visszakerüljön?
Nyilvánvalóan csekély mértékben, sokkal nagyobb hatása lenne, ha a párt képviselői ott ülnének, ahol a legfontosabb döntések születnek.
Ez nem csapdahelyzet? A magyar választók sok esetben azért nem szavaznak a magyar pártra, mert a korábbi választási kudarcok miatt attól tartanak, hogy kidobják a voksukat.
Na de azáltal, hogy a magyar választó otthon maradt, vagy szlovák pártra szavazott, a lakóhelye, a déli országrész gazdasági helyzete, infrastruktúrája jobb lett? Elárulom, rosszabb lett. Nincs ott a képviseletünk, és nem tudja kiboxolni. Ez tény. Már jó párszor végigcsináltuk, hogy a választások előtt a szlovák pártok fűt-fát ígérnek a magyaroknak, a választások után pedig villámgyorsan elfelejtik, amit ígértek. Az utolsó ilyen nagy produkció a köztársasági elnöké volt. Ezért a magyar politika még a parlamenten kívül is többet tesz az ország déli részéért és a magyar kultúráért másoknál.
Az hát a legbiztosabb lehetőség, ha van konkrét befolyása a magyar képviseletnek a parlamentben és adott esetben a kormányban is. A többi olyan ígéret, amit nem szokás betartani ebben az országban.
Ennek dacára a közvélemény-kutatások továbbra sem arról tanúskodnak, hogy a szlovák pártokhoz átpártolt magyarok visszataláltak volna a Magyar Szövetséghez. Ez mivel magyarázható?
Van a választásoknak egy olyan elmélete, amely abból indul ki, hogy a választó a soron következő választáson az előző választás során elkövetett hibáit próbálja kijavítani. A választások állandó korrekciók, ugyanis sem a választók, sem a választottak nem tökéletesek, csak emberek.
Szociálpszichológiai alapvetés, hogy az emberek ragaszkodnak a rossz döntéseikhez, mert különben feloldhatatlan ellentétbe kerülnek önmagukkal.
Igen, meg is isszák a levét. Kritikusan kellene nézni saját magunkra is. Visszatérve az előző kérdéséhez, a magyar képviselet mostanra megtapasztalhatta, milyen az, ha elveszti a magyar választók egy jelentős részének a szimpátiáját. Vagyis jobban függenek a választóktól, mint korábban, ezért megbízni is sokkal inkább lehet bennük.
Vigyázat, ezzel együtt is, választóként mindig ott kell tartanunk az ujjunkat az ellenőrzés gombján! Viszont a magyar képviselet mellett szól, hogy semmi más nem jött be – sem a magyar közösség, sem az ország szempontjából. A Dzurinda-kormányok alatt a magyar képviselet bebizonyította, olyan társaság, amely betartja, amit ígért.
Azt is tegyük hozzá, hogy a Híd szerepvállalása a Smer oldalán, majd a párt lépései a Kuciak-gyilkosságot követően éppen ezt a hitelt rombolták.
Így van, de emlékezzünk, már előtte is számos botrány rengette meg azt a koalíciót, a végleges hitelvesztéshez a Kuciak-gyilkosság kellett.
A lapunkban nemrég megjelent egy írása, amiben arra keresi a választ, hogyan kommunikálhat eredményesebben a magyar párt. A kérdésem az, hol veszítette el a kapcsolatot a magyar párt a magyar választókkal?
Felmérés igazolja, hogy a szlovákiai magyarság harmadához el sem jut az, amit a magyar politika csinál. Nekik nyilvánvalóan nincs is álláspontjuk azzal kapcsolatban, ami történik. Ez az első probléma.
Mindenkit meg lehet szólítani? A magyarországi választásokon elsöprő volt a részvétel, de a választók húsz százaléka még így is otthon maradt.
Persze, száz százalékot soha semmilyen választáson nem lehet elérni. Vannak, és lesznek olyanok, akiket abszolút nem érdekel a politika. Viszont a részvételi arányt meg lehet, és meg is kell emelni. A magyarok részvételi aránya rendre elmarad az országos átlagtól, miközben a kilencvenes években enyhén ugyan, de meghaladta azt. Nagyon sokan nem mennek el, őket kellene először megszólítani. Márpedig ők nem járnak választási gyűlésekre, hozzájuk el kell menni. Ők nem követik a politikai eseményeket, nekik fel kell rá hívni a figyelmüket. Jön a helyhatósági választás, ahol nagyszámú képviselőjelölt indul, és ők nagyon sok embert fognak felkeresni.
A helyi kampányt országossá kellene emelni. Van számos olyan helyi ügy, amelynek országos jelentősége van, és országos megoldása. Ezekből kell országos kampányt csinálni. Kampányidőszakon kívül pedig rendelkezésre áll a digitális tér – más pártok már eredményesen használják, a magyar párt ebben le van maradva.
Márpedig a digitális térben folyamatosan és tartósan lényegében mindenkihez el lehet juttatni az üzeneteket. Szerintem ezen a módon a korábban otthon maradók jelentős részét meg lehetne szólítani.
Önmagában a kommunikációval visszájára fordítható a választók érdektelensége?
Nem, meg kell nézni, hogy az otthon maradók miért veszítették el a bizalmukat, és ezekre a kérdésekre kell választ adni. Vannak, akik a belső viták miatt ábrándultak ki, és olyanok is, akik úgy gondolják, a magyar politika eredménytelen. A nagy célokat nem sikerült elérni: a magyar nem hivatalos nyelv, az önkormányzati struktúráink nem születtek meg. Minden okot részletesen át kell tekinteni, és választ kell adni a megfogalmazódott kétségekre. Szerintem erre a mostani évszázad kínál olyan eszközöket, amelyek korábban nem voltak meg.
Mennyire lehet nyerő fegyver a személyes találkozás a választókkal? Gubík László éppen öntől kölcsönözte a jelzőt a pulóveres országjárásához.
Ez egy fontos dolog, de számoljunk csak! Minden embernek, még a politikusoknak is, 365 napból áll az éve, vagyis korlátozott az ideje, amit a személyes találkozásokra fordíthat. Ez ugyan nem kevés, de a megszólítható választók számához képest nem is túl sok.
Ahhoz, hogy a kiábrándultakhoz, akik nem járnak gyűlésekre, eljusson az üzenet, az egész párt erőfeszítésére lenne szükség. Ezt pusztán a vezető, vagy egy-két ember nem tudja megoldani.
Korábban az volt a helyzet, hogy az önkormányzati választások előtt a helyi jelöltek rendkívül aktívak voltak, de ez az energia már nem mutatkozott meg a parlamenti választási kampányban. Lehet ezen változtatni?
Már a legutóbbi önkormányzati választás előtt is felmerült, hogy országos kampányt kell csinálni, de nem történt meg. Ennek ellenére akkor egy időre a sikeres helyi választásokat követően öt százalékra mérték a pártot, de utána szétveszekedték. Most, mese nincs, meg kell csinálni az országos kampányt, és nem szabad megismételni az akkori hibákat. Már az önkormányzati kampányra ki kell építeni azokat a digitális struktúrákat, amelyekkel azután ez a lendület tovább vihető.
Milyen célokat érdemes kitűznie a Magyar Szövetségnek a helyhatósági választásokra? Legutóbb, talán nem túlzok, megyei szinten túlnyerték magukat és a települési önkormányzatokban is megerősödött a párt.
Ez az a kérdés, amire nem tudok választ adni. Az önkormányzati választások kapcsán senki nem lehet okos, aki nem szívja az adott település levegőjét. Helyileg kell tudni, mi a megoldandó probléma, de ezeknek egy része nyilvánvalóan országos jelentőségű.
A beszélgetésünk elején utalt rá, olyan idők jönnek, amikor könnyen célkeresztbe kerülhet a felvidéki magyarság. Mit tehet a felvidéki magyar politika, hogy az emberek ne érezzék, a hátukon van a célkereszt?
Amennyiben olyan partnerekre találunk, akik a lex Benešt visszavonnák, akkor ez elérhető politikailag is. Ehhez azonban az kell, hogy nekünk is erős képviseletünk legyen. Számos egyéb probléma is nyom bennünket, még ha most a lex Beneš is látszik a legégetőbbnek. Alapvetően változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy a déli régiók arányaiban kevesebb forráshoz jutnak.
Az ellenzéki pártokkal az egyértelmű elköteleződés fejében számos kérdésben meg kell egyezni. Az együttműködésnek hitelesnek és hihetőnek kell lenni a választók előtt. Ide tartoznak a nyelvi kérdések, egy sor szimbolikus ügy.
Ami sokakat korábban Fico mellé billentett, egy mostanra már európaivá váló problémacsomag: a kontinens gazdasági lemaradása. Ezen a kérdésen nem segít, ha fennmaradnak a szlovák–magyar ellentétek, és olyan politikusok tudnak karriert építeni, akik a feszültségek fokozására alapoznak. Nekik fogalmuk sincs, milyen stratégiával kerülhetne újra az élvonalba Európa és a szűkebb régiónk. A másik, még ennél is nagyobb probléma a demográfiai válságunk. Nyilvánvaló, hogy ide egy új identitástípus kell. Szerintem, amin most a Beneš-dekrétumok körül lovagolnak, kimerült, nem tud értelmes perspektívát nyújtani a szlovákoknak sem. Elementáris érdekünk, hogy a közép-európai népek visszatérjenek arra az útra, amelyen évszázadokon keresztül haladtak: a nagyon szoros együttműködés útjára. Amíg egy birodalmat alkottunk, a térségünkben kiszámíthatóság volt és erő, most pedig megosztottság van és gazsuálás a nagyhatalmaknak. Vannak a szlovákok körében is olyanok, akik ebben a szoros együttműködésben lehetőséget és nem fenyegetést látnak.
Az interjú a Ma7 közéleti magazinműsora, a Nézőpont május 12-i műsorának szerkesztett változata.
Öllös László (1957) politológus, filozófus, a Fórum Intézet elnöke. Az 1989-es rendszerváltoztatás óta a szlovákiai magyar közélet aktív tagja, tudományos munkássága fókuszában az európai identitás alakulása és a nemzeti kisebbségek jogai állnak.
Megjelent a Magyar7 2026/21. számában.
