2020. augusztus 1., 14:10

Már el is temették a koronavírus csallóközi áldozatát

Ahogy arról beszámoltunk, a dunaszerdahelyi kórházban vesztette életét egy bősi 67 éves férfi koronavírus-fertőzésben.

koronavírus teszt
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

A két és fél hónapja tartó elhalálozásoktól mentes időszaknak július 26-án lett vége, amikor a férfi kétnapos kórházi kezelés után elhunyt. Tüdőgyulladás gyanújával került a kórház intenzív osztályára, az egyébként cukorbeteg páciens, ahol állapota rohamosan romlott. A koronavírus-teszt eredménye megerősítette, hogy a férfi is fertőzött.

Közrejátszhatott ebben talán az is, mint portálunk megtudta, hogy nyugalmazott buszsofőrként koronavírussal fertőzött embereket szállított a karanténba. A boncolás egyértelműen kimutatta, hogy a férfi halálát a Covid-19 okozta.

A kórházban a betegfelvételkor minden epidemiológiai előírásnak megfelelően jártak el, a férfi elhalálozása után pedig minden helyiséget, ahol megfordult, fertőtlenítettek. Minden dolgozón, aki kapcsolatba került a beteggel, elvégezték a koronavírus-tesztet.

Mindnyájuk eredménye negatív lett, így a kórházban zavartalanul folyhat tovább a gyógyítás. Az elhunyt temetése ma délelőtt volt,  zárt koporsóban helyezték örök nyugalomra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.