Magyarokat is kitüntetett az államfő
Zuzana Čaputová Szlovákia megalakulásának 27. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át.

Az államfő magyar nemzetiségű személyeket is kitüntetett. Kubička Kucsera Klára művészettörténész a Pribina-kereszt második fokozatát vehette át.
Soós Tibor kajakedzőnek a Ľudovít Štúr-érdemrend második fokozatát adta át Čaputová.
A két magyar díjazotton kívül még 18 személyt tüntetett ki az államfő.
A köztársasági elnök rajtuk kívül több közszereplőt, sportolót, orvost és tanárt is elismerésben részesített.
Čaputová beszédében hangsúlyozta,
tiszteli mindazokat, akik a totalitárius rendszer idején ellenálltak, még akkor is, ha ezzel szabadságukat kockáztatták, és üldöztetésnek tették ki szeretteiket.
Azok előtt is tiszteletét fejezte ki, akik 30 évvel ezelőtt „vállalták a kockázatot és létrehoztak egy mozgalmat, amely megváltoztatta az egész országot".
Čaputová szerint a lakosság túlnyomó többsége mindennapi áldozatos munkájával arra törekszik, hogy gazdagabbá tegye Szlovákiát. Az ünnepségen ezért köszönetet mondott mindazoknak, akik elkötelezettségükkel hozzájárulnak e cél eléréséhez.
Az ünnepségen részt vett Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke, Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök, Ivan Fiačan, az Alkotmánybíróság elnöke, parlamenti képviselők, miniszterek és több közéleti személyiség is.