Lezárták a bajmóci kórház tüdőosztályát
A bajmóci (Bojnice) kórházban megelőző jelleggel lezárták a tüdőosztályt. Az intézkedés annak a 60 éves férfinak a halálával függ össze, akit korábban ezen az osztályon kezeltek. Az illető hétfőn halt meg az otthonában.
A kórház megerősítette,
a férfinál diagnosztizálták a COVID-19 nevű betegséget. A halál pontos oka azonban csak a boncolás után lesz ismert.
A bizonyítottan koronavírus-fertőzött páciens haláláról szóló hírt az egészségügyi minisztérium is megerősítette.
Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője hozzátette: jelenleg a boncolás eredményére várnak, amelyből kiderül majd az elsődleges halálok.
Milan Henčel, a kórház igazgatóhelyettese elmondta: a pácienst március 20-tól kezelték a tüdőosztályon.
Többször is kikérdezték őt, külföldön nem járt, az epidemiológiai anamnézise is negatív volt. Azt, hogy teszteljék őt az új típusú koronavírusra, az egyik kórházi alkalmazott indítványozta. A vizsgálatot vasárnap (március 29.) végezték el, az eredménye pozitív lett.
A páciens állapota közben stabilizálódott, így hétfőn hazaengedték őt. Előtte a kórház egyeztetett a Privigyei Regionális Közegészségügyi Hivatallal, amely megerősítette, hogy ha a páciens állapota stabil, afebrilis, nincsenek panaszai, akkor áthelyezhető otthoni karanténba.
A bajmóci kórház tüdőosztályát most lezárták. Az alkalmazottak és a páciensek karanténba kerültek. Azoktól, akik közvetlen kapcsolatba kerültek az elhunyttal, mintát vettek, az eredményeket keddre várják. Ezek tükrében hozzák meg a további döntéseket, fűzte hozzá Henčel.
Lenka Kukučková, a kórházat fenntartó Trencsén Megyei Önkormányzat szóvivője később elmondta:
a kórház 22 dolgozóját kellett karantén alá helyezni, köztük hat orvost, tíz egészségügyi nővért és hat egyéb alkalmazottat. Mivel nincs elegendő teszt, hétfőn csak néhányuktól vettek mintát.
Az intézmény a tüdőosztályt leszámítva tovább működik, a kórházi kezelést igénylő pácienseket az ápolási osztályon helyezik el.