2021. november 7., 13:53

Levegőben lóg a lokális lockdown. Mutatjuk, mi jöhet!

A drasztikusan romló járványhelyzet nem sok jóval kecsegtet. Sőt, szinte biztos, hogy nem ússzuk meg újabb korlátozások, szigorítások nélkül. A fekete régiókban pedig akár teljes lezárás is jöhet. Nézzük, mire számíthatunk!

koronavírus
Fotó: freepik.com

A fertőzöttek és kórházban ápoltak száma az utóbbi napokban hatalmas méreteket öltött, ezért a kormánynak valamit tennie kell, hogy lassítsa a járvány terjedését.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter a Központi Válságstáb pénteki ülésén már meglebegtette a lokális veszélyhelyzet bevezetését.

Erre a fekete járásokban lehet számítani, amelyekből hétfőtől már 36 lesz. Ezekben a régiókban már nem lehet étterembe menni, se edzőterembe, de lőttek a wellnessznek és a szállodai tartózkodásnak is. Ugyanakkor felmerült az is, hogy az oltottak számára lehetőség nyílna ezek látogatására, de egyelőre nem tudni, végül hogy döntenek.

A jelenlegi helyzet csak akkor engedi az oltottak számára lazítani az előírásokat, ha teljesen biztosak leszünk abban, hogy azokat betartják”

 –nyilatkozta Elena Prokopová, a szakmai konzílium tagja.

A minisztérium elképzelése szerint a lokális lockdown bevezetése azért lett időszerű, mert nagyon sok régióban rendkívül súlyossá vált a járványhelyzet, de a szóvivő, Zuzana Eliášová konkrét részletekkel nem szolgált.

Mi jöhet?

Ha kihirdetnék a veszélyhelyzetet, akkor kijárási tilalom léphetne életbe, ami a jelenlegi Covid-automata szerint reggel öttől éjjel egy óráig lenne érvényben, és tilos lenne egyik járásból a másikba utazni.

Kivételt képezne az orvoshoz, munkába vagy élelmiszer-üzletbe való menés. Ezek a korlátozások ma még nincsenek érvényben, hiszen nincs kihirdetve a veszélyhelyzet. Valószínű, hogy a tárca a kijárási tilalom alól mentesítené az oltottakat, vagyis ők más helyekre is elmehetnének, mint az oltatlanok.

Covid-pass a munkahelyen és iskolák bezárása

A Központi Válságstáb megvitatta a szakmai konzílium javaslatait is. A testület az oltási igazolványok felmutatását javasolta a munkahelyeken, valamint felvetette az előnyösebb betegszabadságok fizetését azoknak, akik oltottan fertőződnek meg a Coviddal. Az ok, hogy a kórházban kezeltek 80 százaléka oltatlan. Hogy ebből mi válik valóra, az még nem eldöntött, de a koalíció egy része csak az oltatlanok számára szigorítana.

A regionális tisztiorvosok a múlt héten a súlyos járványhelyzet miatt az iskolák három-négy hétre való bezárását javasolták a járvány által leginkább sújtott régiókban. A konzílium viszont afféle influenzaszünet- szerű, egy-két hetes iskolabezárást tudna elképzelni ott, ahol már nagyon rossz a helyzet.

Branislav Gröhling oktatási miniszter azonban ellenzi az ideiglenes iskolabezárást. Szerinte nem a gyerekeket, hanem a felnőtteket kellene „oldani”, nem is beszélve arról, hogy bordó és fekete járásaink még hónapokig, akár tavaszig is lehetnek. Ha a Regionális Közegészségügyi Hivatal bezárja az iskolát egy hétre, akkor valójában fél évre zárja be, mert a helyzet egy hét múlva sem lesz jobb az adott régióban, érvel Gröhling.

A legtöbb vitát kiváltó javaslatok

- kijárási korlátozok az oltatlanok részére a fekete járásokban

- bevezetni a Covid-passokat a munkába lépéskor a piros járásoktól kezdődően

- rövid időre (1-2 hétre) megszüntetni a jelenléti oktatást a bordó és fekete járásokban

- este 22.00-ig korlátozni a nyitva tartást a bordó járásoktól kezdődően

- több táppénzt fizetni azoknak, akik oltottan kapták el covidot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.