Kiből lesz a kovidinka?

A járvány néhány hét alatt olyannyira átalakította a mindennapjainkat, hogy még a beszélt nyelvre is rányomta a bélyegét. Az persze más kérdés, hogy bérelt helye lesz-e a magyar szlengszótárban a kovidinka kifejezésnek, amit a nekibuzduló nyelvújítók az angol covidiot mintájára magyarítottak.

A kovidinka olyan ember, aki fittyet hány a járványügyi szabályoknak, esztelenül kockára teszi az egészségét. A járványügyi helyzet alakulását látva felmerül a kérdés: egyik-másik ország rászolgál-e a kovidinka kifejezésre?

Május első vasárnapjára a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint a járvány már 212 országban ütötte fel a fejét, vagyis a világ szinte minden pontján megjelent. Az igazolt fertőzöttek száma erre az időpontra meghaladta a 3,5 milliót, miközben a Covid–19 betegségben elhunytak száma a negyedmillióhoz közelített. Valójában persze sem az egyik, sem a másik adat nem tükrözi, a fertőzöttek számában meg sem közelíti a valós helyzetet.

A járvány kitörési gócpontjának számító Kínában például jócskán kozmetikázzák az igazolt fertőzöttek számát, hogy bevallottan kívül hagyták a statisztikákon az egyébként felderített, de tünetmentes betegeket. Még az Európai Unió országaiban is eltérő módszertannal készülnek a járványügyi statisztikák, mint ahogyan a lakosságszámhoz arányított tesztelések közötti eltérések is torzíthatják az adatokat.

A ragály halálos áldozatainak száma sem egyezik a valósággal, még ha nyilvánvalóan kisebb is az eltérés, mint a fertőzöttek esetében. A hiányos adatközlés nagy része itt is a harmadik világ egyes országait jellemző eszköztelenségből, az egészségügyi kormányzat korlátaiból adódik. Ugyanakkor még a fejlett országok is eltérő módon húzzák meg a határt, kit tekintenek a Covid–19 áldozatának – a statisztikákból sok esetben kimaradnak a nyilvánvalóan az alapbetegségük következtében elhunyt fertőzöttek.

A rendelkezésre álló statisztikák pontatlansága fölveti a kérdést, vajon reális képet kapunk-e, ha az egyes országok járványkezelési stratégiáit szeretnénk összehasonlítani? Ráadásul jelenleg legfeljebb a pandémiává szélesedő járvány első kitörésével szembeni védekezés eredményességét ítélhetjük meg, igaz, a szakértők között messzemenően nincs konszenzus abban a tekintetben, hogy egyáltalán várható-e a ragály újabb hulláma.

A derűlátó jóslatok arra alapoznak, hogy az első SARS-járvány kórokozója néhány hónapon belül nyomtalanul eltűnt, s nem vált szezonális megbetegedéssé, mint például a spanyolnátha száz évvel ezelőtt.

Ugyancsak a derűlátást támaszthatja alá, hogy a jelenlegi járványt okozó SARS Cov–2 vírus már feltérképezett mutációi egyáltalán nem veszélyesebbek az eredeti gócpontban, Vuhanban beazonosított vírustörzsnél, vagyis nem növekszik a reprodukciós rátájuk. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egy fertőzött hány egészséges embert képes megfertőzni. A SARS Cov–2 esetében ezt az R0-val jelölt számot 2,2-re taksálják abban az esetben, ha a vírus terjedését semmilyen járványügyi intézkedés nem korlátozza. Minél alacsonyabbra sikerül szorítani a reprodukciós rátát, annál kisebb ütemben terjed a fertőzés, ha pedig az R0-t sikerül tartósan egy alá szorítani, a járvány fokozatosan veszít erejéből, majd idővel elhal.

A legtöbb nyugat-európai országban, ahol március-április folyamán berobbant a járvány, a reprodukciós rátát mostanra sikerült egy közelébe, vagy az alá szorítani. Ennek köszönhetően hozhatták meg az európai kormányok a járványi szabályok fokozatos feloldásáról szóló döntéseket, és hasonló helyzetben van a kiemelkedően kedvező járványügyi statisztikákat felmutató Szlovákia is.

Ha ezeket a lépéseket kellő körültekintéssel teszik meg, a leszálló ágban lévő járvány nem feltétlenül fog újra erőre kapni. Mindez persze azon a feltételezésen alapul, hogy az adott országon belül jelentkező új fertőzéseket, s a betegekkel érintkezésbe kerülőket sikerül pontosan nyomon követni, valamint külföldről sem hurcolják be nagy számban újra a kórokozót.  Ilyen módon a járvány jelenlegi hullámát véglegesen le lehetne győzni.

Ha szerencsénk lesz, és a SARS Cov–2 nem jelentkezik több hullámban, nyár elejére Európa nyugati és középső része túl lehet a járványon, beleértve az Egyesült Királyságot, ahol a ragály hetekkel később tetőzött, mint a legtöbb nyugat-európai országban.

Megjegyzést érdemel, hogy a május elején még a szigorú karanténszabályok elrendelésétől tartózkodó svéd egészségügyi hatóságok is a vírus reprodukciós rátájának meredek csökkenését jelentették. Ami persze jelentheti azt is, hogy a svéd társadalom, lehetőségeihez mérten, önkéntes karanténba húzódva fegyelmezettebbnek és bölcsebbnek bizonyult a saját kormányánál.

A nyári hónapokra várhatóan már az Egyesült Államokban is lecsengőben lesz a járvány, s a jelenleg még a ragály tetőzése előtt álló latin-amerikai országokban és Oroszországban is lefelé tart majd a járványgörbe.

Nagyon valószínű azonban, hogy Fekete-Afrika túlnépesedett területein éppen akkorra fog berobbanni a kór, amit aligha tud megfékezni a helyi szétzilált egészségügyi ellátórendszer.

Mindez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ebből a gócból kiindulva a ragály idővel újra pandémiává szélesedhet, hiszen feltételezhetően a járványt a szigorú karanténszabályokkal leküzdő államokban a lakosság nem szerzett kellően széles körben immunitást.

Ha Afrikában, a világ többi régiójához hasonlóan három-négy hónap alatt alábbhagy a járvány terjedése, az még mindig nem jelenti, hogy teljesen elmúlt a veszély.

Ha a derűlátó jóslatokban csalatkoznunk kell, a SARS Cov–2 nem fog eltűnni nyomtalanul, hanem szezonálisan újabb és újabb hullámban jelentkezik, mindaddig, amíg hatékony vakcinát nem sikerül kifejleszteni ellene.

Ez esetben újra komoly dilemma elé kerülünk: hogyan lehet együtt élni a járvánnyal, mi lehet a helyes járványkezelési stratégia?

Nyilvánvaló, hogy az idestova nyolc hete tartó szigorú karanténszabályok betartásának óriási, ma még nem is teljesen felbecsülhető ára volt. Csak Szlovákiában több százezer ember megélhetése került veszélybe.

Jelenleg ott tartunk, hogy néhány napon, legfeljebb néhány héten belül a társadalom eljut a mentális és szociális tűrőképességének határára. A politikai döntéshozók ezt érzékelve döntöttek a járványügyi szabályok fokozatos lazítása mellett.

Felmerül a kérdés, ha az őszi hónapokban a járvány újra felüti a fejét, milyen pszichés és anyagi tartalékokkal tudunk az újabb kihívással szembenézni? Sokan fogják feltenni a kérdést a döntéshozókat okolva, megérte-e a bő másfél hónapos áldozatvállalást: a gazdaság lefékezése, s vele százezrek anyagi ellehetetlenülése, ha ugyanabba a csapdahelyzetbe kerültünk, mint amiben előtte voltunk?

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/18.számában)