Ki nyeri a Ficót visszahozni háziversenyt?
Bár a múlt hétvégén átmenetileg búcsút intettünk a kánikulának, a szlovák kormánykoalíció háza táján továbbra is forró a hangulat. Mi sem mutatja jobban a koalíció önsorsrontását, hogy a jelenlegi válságból kivezető forgatókönyvek mindegyike a 2020-ban bukott baloldal visszatérését vetíti előre, legfeljebb az időtényezőben van különbség.
Augusztus végén pereg le az SaS Matovič távozását követelő ultimátuma, a hátralévő egy hónap még akár elégséges is lehetne egy kompromisszumos megállapodás kimunkálásához. Ha így történne, a koalíció némi átalakítást követően változatlan felállásban folytathatná a kormányzást. A politikai racionalitás ezt a forgatókönyvet valószínűsíti, de a koalíciós viszonyok a ciklus kezdete óta távol állnak az észszerűségtől, ezért az elemző ingoványos talajra téved, ha pusztán a józan ész szabta logikából indul ki.
Az OĽaNO és az SaS a közös kormányzás két és fél éve alatt kényszerű szövetségesből engesztelhetetlen riválissá, a vérmesebb pártkorifeusok és hívek szemében egyenesen ellenséggé váltak. A megromlott emberi viszonyoknál azonban fontosabb, ha a racionális szempontokat követjük, hogy mindkét pártnak elsődleges érdeke az előrehozott választások elkerülése.
A közhangulatból, a választói várakozásokból ugyanis sokkal inkább következik egy Hlas–Smer összefogás, ami szükség szerint kiegészíthető Kollár pártjával, vagy a parlamenti küszöböt esetlegesen átlépő KDH-val, mint a liberális politikai boszorkánykonyhákban kifőzött Hlas–PS–SaS koalíció. Vagyis az SaS számára valójában a jelenlegi, komfortzónán kívüli kormányzás még mindig kifizetődőbb alternatíva, mint az előrehozott választások kikényszerítése a jelenlegi markánsan kormányváltó hangulatban.
A helyzetet bonyolítja, hogy az SaS-nek, amint levezettük, ugyan nem érdeke az előrehozott választás, de a válságról válságra bukdácsoló koalíció fenntartása is komoly politikai kockázatokat hordoz Sulíkék számára. Vagyis reálisan számolhatnak azzal, ha a Heger-kabinet befoltozhatatlan léket kapott hajóján maradnak, a választók őket is büntetni fogják a koalíció cselekvésképtelensége miatt.
Több jel mutat rá, hogy a Matovič fejét követelő ultimátummal, amelynek kapcsán biztosra vehették, hogy az OĽaNO számára ez nem lesz tárgyalási alap, Sulíkék egy harmadik utat akartak kikövezni: megszabadulni a koalíció egyre nehezebb keresztjétől, de elkerülni az előrehozott választásokat.
A liberálisok számára valóban ez a forgatókönyv garantálná leginkább, hogy egy soron következő választáson megőrizzék a felmérésekben jelenleg mért pozíciójukat, és a legerősebb jobboldali pártként kerüljenek ki a küzdelemből. Ha ez így történne, gondolhatják Sulíkék, két legyet üthetnének egy csapásra.
Vagyis, ha a koalíció kisebbségben, a liberálisok nélkül folytatná, elkerülhetnék, hogy a választóik megbüntessék őket a jobboldali kormány bedöntése miatt, de a garantált vesszőfutásnak ígérkező másfél évet már kényelmes ellenzéki pozícióban tölthetnék, magukhoz csábítva a kormánypártokból kiábránduló jobboldali szavazókat.
Sulíkék ultimátumát követően éppen emiatt tűnt nagyon reális forgatókönyvnek, hogy a liberálisok távozása után a koalíció a frakción kívüli képviselők voksaira támaszkodva képes biztosítani a parlamenti többséget – főleg úgy, hogy az SaS sem érdekelt a törvényhozás feloszlatásában és az előrehozott választások kiírásában. Az elmúlt hetekben azonban világossá vált, a kisebbségi kormányzás ugrás lenne a sötétbe, és igencsak bizonytalan, hogy a parlamenti matematika, akár csak ideiglenesen is, lehetővé tenné ezt a megoldást.
Elviekben arra is kínálkozik lehetőség, hogy a liberálisok távozása után az OĽaNO és a Sme rodina a Za ľudí maradék képviselőivel és a csatlakozó frakción kívüliekkel technikai értelemben új többséget alakítsanak ki. Elégséges ehhez, hogy Boris Kollár parlamenti családja befogadja az OĽaNO-ból távozó honatyák és honanyák mellett a rossz pedigréjű ex-kotlebásokat is.
A szelektívnek aligha nevezhető képviselőgyűjtés eredményeként egy ingatag többség még éppen összehozható lenne, a feltételes mód azonban igencsak indokolt. Egy ilyen lépés ugyanis jó eséllyel felgyorsítaná az OĽaNO frakciójának erózióját, a múlt héten távozott Juraj Krúpát ugyanis vélhetően több liberálisként elkönyvelt képviselő követné, akiket – tegyük hozzá, Sulíkék tárt karokkal várnak.
Vagyis a kormányválság feloldására tulajdonképpen két komolyan vehető alternatíva maradt: az előrehozott választás vagy a koalíciós együttműködés folytatása.
Mivel azonban a fentebb vázolt logika miatt az érintett felek úgy ódzkodnak a választók előrehozott ítéletétől, mint ahogy az ördög irtózik a tömjénfüsttől, valójában csakis a koalíció szépészeti beavatkozást követő átalakítása marad. Hacsak a kézzelfogható politikai érdekeket nem írja felül az emberi tényezőből fakadó irracionalitás, aminek hosszú sorát tudnánk idézni a koalíció előéletéből 2020 óta.
Tegyük hozzá, a Matovič kormányfői bukásához vezető előző kormányátalakítás idején az SaS maga sem volt egységesen eltökélt abban, hogy akár a kormány bedöntése árán is ragaszkodik az első számú egyszerű ember távozásához. Intő jel lehet a liberálisok számára, hogy a cikluson belül éppen a leginkább kiéleződött koalíciós viták idején állt a legalacsonyabban a támogatottságuk, s csak a Heger-kabinet felállítását követően sikerült azt konszolidálniuk.
Az persze más kérdés, hogyan tud az SaS nagyobb arcvesztés nélkül kihátrálni a pénzügyminiszter távozását követelő ultimátumából, amit – csak ismételni tudjuk – aligha fog elfogadni a legnagyobb kormánypárt. Újabb kormányzati tisztségek megszerzése, esetleg a hírhedt 363-as paragrafus politikai sikerként eladható eltörlése azonban adott esetben kellő szépségtapasz lehet.
Vagyis a ciklusból hátralévő másfél évre Matovič és Sulík is haladékként tekint, amivel jelen állás szerint legjobb esetben is csak elodázhatják a bukott baloldal visszatérését. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy saját politikai túlélésük biztosítására fogják felhasználni a rendelkezésükre álló időt. Sulík a koalíció szerencsétlenkedésétől minél messzebbre húzódva mosná kezeit, Matovič pedig a fiatalon megvénült politikai szerelemgyerekét váltaná egy ideológiai köntösbe bújtatott zöldmezős marketingpártra. Az emberben ott munkál a kisördög, mi lenne, ha az üríteni készülő kotlóstyúk lépéseit idéző helyezkedés helyett a kormányzásra koncentrálnának?
Megjelent a Magyar7 2022/31. számában.
