Ki figyelje meg a rabot?
Magáncégeknek szervezné ki a rabok elektronikus megfigyelését az igazságügyi minisztérium. A modell más országokban már működik, de értelemszerűen vannak kockázatai is. A fő kérdés, hogy a pénz, amit az állam ezáltal megtakarít, arányban áll-e a viselendő kockázatokkal?
Egy olyan cikket, ami úgy kezdődik, hogy az igazságügyi tárca kezdeményezni a Tt. 78/2015 sz. Egyes határozatok végrehajtásának technikai eszközökkel való ellenőrzéséről szóló törvény módosítását, valószínűleg kevesen olvasnának el. De arra a kérdésre mindenki tud egyértelmű választ adni, hogy szeretné-e, ha a szomszédjában lakó bűnöző otthon töltse le a szabadságvesztését.
Nem volt olyan régen Robert Fico negyedik kormányának beiktatása, hogy ne emlékezzünk rá. A kabinet egyik első, sokat bírált lépése a Büntető Törvénykönyv módosítása volt. A legnagyobb visszhangot talán az elkövetési értékhatárok felemelése váltotta ki, mely – ma már bizonyossággal kimondhatjuk – a kiskereskedelemben, illetve a magántulajdon ellen elkövetett, kisebb vagyon elleni (most már nem) bűncselekményekben azonnal éreztette is "jótékony" hatását.
A módosításnak azonban voltak pozitívnak tetsző vonatkozásai is, ilyen például az alternatív büntetések előtérbe helyezése. Mindjárt hozzá kell tennünk, nem szívjóságból döntött így a kabinet, hanem egyrészt mert a hazai börtönök túlzsúfoltak, másrészt pedig a szabadságvesztés – vagy a vizsgálati fogság, mely jogilag más kategória, nem büntetés, "csupán" kényszerintézkedés, de a gazdasági vonatkozása ugyanaz, így a továbbiakban e cikkben a rács mögötti lét eredete miatt nem teszünk különbséget – végrehajtása nem olcsó mulatság. Még ha rácsok is vannak az ablakon, a börtön is csak egy ingatlan, vannak fenntartási és rezsiköltségei. A fogvatartottakat etetni kell, az őrszemélyzetnek, a segítő foglalkozások képviselőinek, a karbantartóknak stb. bérköltsége van, melyet járulék terhel. Egy rabra vetítve ez hozzávetőleg napi 77 eurót tesz ki. Igaz, mint ahogy arra Michal Sedliak igazságügyi államtitkár is felhívta a figyelmet a köztévének nyilatkozva, a fogvatartott béréből bizonyos részt levonnak a fogvatartás költségeire, de az adófizetőknek még így is mintegy 23 ezer eurónyi költséget jelent egy rab eltartása éves szinten. Míg ha vala valaki otthon raboskodik, elektronikus megfigyelés mellett, az napi 2-4 euróba kerül, aminek a felét az őrizetes állja. Összehasonlíthatatlanul olcsóbb. Jelenleg 8255 ember élvezi kéretlenül az állami vendégszeretetet.
E sorok írója először Esterházy János miatt került börtönbe, kora ifjúsága idején. Önként. A rendszerváltást követően, amikor már lehetett a felvidéki mártír politikusról nyíltan beszélni, a róla való megemlékezések egyik helyszíne a mírovi rabtemető, illetve a ma is működő csehországi fegyház volt. A zarándokok a grófért bemutatott szentmise idejére bebocsátást nyerhettek a börtönkápolnába, mely még a büntetés-végrehajtási téren kívül, a börtön külső szektorában volt. Akkor még nem voltam újságíró, a börtönökről "utcai" ismeretekkel rendelkeztem. Amire rögtön felfigyeltem, hogy a látogatók mindig egy zsilipben voltak, amelynek mindig csak az egyik ajtaja lehetett nyitva. A telefonokat, fémtárgyakat egy szekrénybe kellett zárni, majd a fémdetektoros vizsgálatok után, kisebb csoportokban indultunk befelé. A csoportok élén és végén egy-egy fegyőr haladt. Még úgy is nyomasztó volt, hogy tudtam, egy óra múlva kijövök innen.
Később, "hivatalból" az illavai és a lipótvári fegyházban jártam. Ami mindenütt közös volt, az a falakba beivódott, áporodott "börtönszag", és a nyitott ajtót jelző biztonsági berendezés fültépő berregése. Nem olyan hely, ahol szívesen időzik az ember…
A szabadságvesztés, mint büntetőjogi szankció gyökerei az ókori világig nyúlnak vissza, már a Babilóniai Törvénykönyv is ismertette a fogva tartás intézményét. A középkori Európában a börtönök elsősorban politikai vagy vallási foglyok elhelyezésére szolgáltak, s csak ritkán tekintették önálló büntetésnek az elzárást. Az 1700–1800-as években indult meg a modern büntetés-végrehajtás kialakulása, melyben a reformerek (például a börtönügyben a "mi" Mária Teréziánkkal, de II. Józseffel és II. Katalin cárnővel is találkozó, 300 fegyintézetet meglátogató John Howard) az emberiesség és a reszocializáció elveit hangsúlyozták. Az elzárás mint büntetőintézkedés a 19. századtól vált általánossá. A 20. században aztán, a tömeges börtönnépesség kialakulásával egyre nagyobb hangsúlyt kapott az alternatív, nyitott intézkedések – köztük az elektronikus távmegfigyelés – előtérbe helyezése. Akit a téma bővebben érdekel, a hosszú téli estéken olvasgassa Michel Foucault: Felügyelet és büntetés című börtöntörténeti klasszikusát.
A szlovákiai büntetés-végrehajtási rendszert 18 börtön és fegyház alkotja, ezek mellett vannak ún. nyitott intézmények is, melyek az enyhébb végrehajtást, illetve a szabadulás előtti reszocializációt szolgálják. Mint már írtuk fentebb, az itt-tartózkodás éves szinten 23 ezer euró körüli összegbe kerül, így az államnak az a legolcsóbb, ha valaki ide sem kerül. Az alternatív büntetés-végrehajtási módok alkalmazásának tekintetében azonban Szlovákia nem tartozik az élvonalba. Míg nálunk éves szinten a törvénykönyv módosítása előtt mintegy évi 40-50 alkalommal éltek a "házi őrizet" intézményével, addig a Szlovákiával egy tőről fakadó Csehországban éves szinten 200-250 alkalommal éltek ezzel a bíróságok.
A Boris Susko (Smer) vezette igazságügyi tárca vasárnap azzal állt elő, hogy a fogvatartottak távfelügyeletét magáncégeknek szervezné ki. A minisztérium szerint az államnak nem kellene megvásárolnia az elítéltek és gyanúsítottak ellenőrzéséhez szükséges műszaki eszközöket, ahogyan ez jelenleg történik, hanem beszállítói alapon bérelhetné is azokat. A jogalkotó a „hibrid” használati mód bevezetését javasolja: az állami tulajdonban lévő és a bérelt műszaki eszközök együttes alkalmazását – például keretszerződéses bérleti alapon. Az igazságügyi minisztérium ezt a törvénymódosító javaslatot tárcaközi egyeztetésre terjesztette elő.
A minisztérium ezzel reagált az Állami Számvevőszék jelentésére, mely szerint
A dokumentum szerint a költségek sokkal alacsonyabbak például Belgiumban és Spanyolországban, ahol a monitoring szolgáltatást beszállítói alapon, szolgáltatásként vásárolják. A minisztérium egyetért a számvevőszék megállapításával, hogy az állami tulajdon egyértelmű meghatározása a műszaki eszközök esetében a gyakorlatban hatástalannak és merevnek bizonyul.
A gyanúsítottak és elítéltek műszaki megfigyelésére szolgáló eszközök felhasználása 2024-ben 21%-kal nőtt a 2023-as évhez képest, 777-ről 941 főre. A felhasználás növekedése összefügg a Büntető Törvénykönyv tavalyi módosításával, amely erőteljesebben támogatja az alternatív büntetések kiszabását, és a tendencia továbbra is emelkedő.
A minisztérium birtokában jelenleg 1 715 darab, elektronikus megfigyelésre szolgáló műszaki eszköz áll, amelyek állami tulajdonban vannak és maximálisan kihasználtak; egyidejűleg körülbelül 1 200 eszköz alkalmazható. Az eszközök 70%-a üzemképes aktív megfigyelésre, 10%-ukat tartalékként kell fenntartani új telepítésekre vagy cserére, és 20% szervizelés alatt áll.
A törvényjavaslat benyújtásával az igazságügyi minisztérium, ha szükségessé válik a megfigyeltek számának növekedése miatt, keretszerződéses bérleti alapon is bérelhet műszaki eszközöket. A jogszabályváltozás nem jelenti azt, hogy az állam azonnal bérbe veszi a berendezéseket; csupán törvényi lehetőséget teremt arra, hogy a gazdasági körülményektől függően vásárlás vagy bérlet közül választhasson.
A jelentésben példaként említett Belgiumban a technikai megfigyelés napi költsége közel 39 euró, ami mintegy háromszor olcsóbb, mint egy napi fogvatartási költség (kb. 117 euró/nap). Spanyolországban egyes tanulmányok szerint a szolgáltatók körében az elektronikus megfigyelés átlagos napi díja kb. 14 euró körül mozog. Az outsourcing tehát költségcsökkentő hatású, ugyanakkor kockázatokat is rejt.
A GPS-es vagy más jeladóval ellátott elektronikusan felügyelt személyek többsége otthon tölti büntetését, ám számos példa bizonyítja, hogy az eszközök kijátszhatók. Az USA-ban a „Fat Leonard” néven ismertté vált ügyben a vád alá helyezett védelmi vállalkozó házi őrizetben szökött meg az eszköz levágásával.
A magáncégek profitérdekeltsége összeférhetetlenséget és korrupciót gerjeszthet. Több amerikai megyében indult vizsgálat a magáncégként működő elektronikus megfigyeléssel foglalkozók visszaélései miatt: túlszámlázás, titkos díjak és előnytelen szerződési feltételek miatt bírósági eljárások indultak. Esetenként jogszerűtlenül kiterjedő személyes adatgyűjtésről, családok elszegényítéséről is beszámoltak, amikor a terheltet saját költségén kellett megfigyeltetni.
Belgiumban az elektronikus megfigyelési rendszerek bevezetése sikeresen enyhítette egyes időszakokban a túlzsúfoltságot, ugyanakkor hiányosságokat fedeztek fel a szolgáltatás minőségében: a független felügyelet hiánya csökkentette az eszközök hatékonyságát és növelte a panaszok számát.
Spanyolországban a GPS-rendszerek kezdetben lassan terjedtek, ám a 2000-es évektől felgyorsult a folyamat. Ám a szolgáltatók által felszámolt napi díjak azonban sokszor meghaladják a valódi költségeket, és emiatt felülvizsgálatot kértek...
A privatizált elektronikus megfigyelési rendszerek költségcsökkentő hatásai rövid távon szemmel láthatók, de hosszú távon a korrupció, a rabszökések és az átláthatóság hiánya komoly társadalmi és jogbiztonsági kockázatot jelent. A technikai eszközök önmagukban nem helyettesíthetik a felelősséggel, pártatlansággal és emberiességgel gyakorolt állami felügyeletet.
Éppen ezért érdemes lenne megőrizni e rendszer állami irányítását, kiegészítve hatékonyabb ellenőrzési mechanizmusokkal és szigorúbb jogi keretszabályozással, hogy valóban a reintegráció és a közbiztonság szolgálatában álljon – ne pedig a profitorientált magánérdekekében.
