Készen állnak a kórházak az omikron-hullámra, működésüket nem fenyegeti veszély
A kórházak működését egyelőre nem fenyegeti veszély az omikron okozta járványhullám miatt, a kapacitások harmada még szabad.

Szükség esetén több lehetőségre is felkészültek az egészségügyi intézmények - derül ki az Állami Kórházak Szövetsége (AŠN) taggyűlésén készült állásfoglalásból, amiről Petra Lániková, a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.
- magyarázta Lenka Dunajová Družkovská, az egészségügyi minisztérium államtitkára.
A találkozó célja a világjárvánnyal kapcsolatos tapasztalatcsere, a munka összehangolása, hogy az egészségügyi intézmények hatékonyan tudjanak szembenézni a következő járvány-hullámmal.
A kölcsönös segítségnyújtás céljából indokolt, hogy a kórházigazgatók együttműködjenek, mondta Mongi Msolly, az AŠN elnöke, az Országos Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetének vezetője.
- tette hozzá.