2022. október 27., 10:41

Kék és fehér szavazólapok

Az összevont választásra október 29-én kerül sor, reggel 7 és este 20 óra között. A polgármester helyben lehetővé teheti, hogy legfeljebb két órával korábban kezdődjenek a választások, befejezni azonban mindenhol 20 órakor kell.

választás 2022
Fotó: TASR/AP

A településeknek október 4-éig kellett minden háztartásba kézbesíteni a választások helyéről és idejéről szóló értesítést, illetve ugyaneddig az időpontig a község hirdetőtábláján ki kellett függeszteni a regisztrált jelöltek névsorát. A választási jegyzékeket a települések a lakosság-nyilvántartás alapján készítik el. A hivatali órákban a választó kérheti annak ellenőrzését, hogy szerepel-e a jegyzékben, és hogy a róla felvezetett adatok helyesek és pontosak-e. Ha nem, akkor ezek módosítását kérheti.

A választások napja előtt 48 órával, tehát 26-án éjféltől kampánycsend lép életbe. Ez idő alatt tilos választási kampányt vezetni és közvélemény-kutatási adatokat megjelentetni.

Az összevont önkormányzati és megyei választások specifikuma, hogy – szemben az országos, európai parlamenti és köztársasági elnöki választásokkal – kizárólag a lakhelyen lehet voksolni. A választójog gyakorlásának feltétele a legkésőbb a választások napjáig betöltött 18. életév. Aki tehát 30-án lesz 18 éves, még várhat négy évet.

A szavazóhelyiségben a választópolgárnak a személyi igazolványával kell igazolnia magát. Jogosítvány, útlevél és más dokumentum nem fogadható el. Akinek éppen lejárt a személyi igazolványa, és az új intézése folyamatban van, a rendőrségtől kapott igazolással vehet részt a választáson.

A parlamenti választásoktól eltérőn most a Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkező külföldi állampolgárok is szavazhatnak. Ők a tartózkodásra jogosító okmánnyal igazolják magukat.

Az adategyeztetést követően, aláírás ellenében kiadják a szavazólapokat és a borítékokat. Pozsonyban és Kassán összesen hatot, másutt négyet kapnak a választók, illetve borítékból ennek a felét.

A megyei választásokra a kék színű boríték használatos, a szavazólapokon is kék sáv lesz. Egyik szavazólapon a megyeelnökre, a másikon megyei képviselőkre szavazhatunk. A helyi önkormányzati választásokon az egyik szavazólapon polgármestert, a másikon helyi önkormányzati képviselőket választunk.

Pozsonyi és kassai olvasóink ezek mellé még kapnak két szavazólapot, amelyek bal oldalukon szürke sávval lesznek megjelölve. Ezekkel a városi képviselő-testületi tagokra, és a főpolgármesterre szavazhatnak.

Megyefőnök, polgármester és főpolgármester esetében egy jelöltet lehet karikázni. A név előtt levő számot kell bekarikázni.

Helyi és megyei önkormányzati képviselők választásakor a képviselő neve előtti számot kell bekarikázni. A szavazólapon közlik, hogy az adott választási körzetbe hány képviselőt lehet választani. Kevesebb nevet lehet karikázni, többet viszont nem, mert ebben az esetben a szavazólap érvénytelen lesz.

Aki elrontotta a szavazást, a bizottságtól kérhet új szavazólapokat, az elrontottat viszont át kell adni a bizottságnak.

A megyei választási kék sávos szavazólapokat a kék borítékba kell tenni, és a kék urnába dobni. A helyi önkormányzati, fehér, külön jelölés nélküli szavazólapokat pedig a fehér borítékba kell tenni, és a fehér urnába dobni. Ha ugyanis a választó nem a megfelelő borítékba helyezi a megfelelő színű szavazólapot, akkor érvénytelen lesz a szavazata. Szintén érvénytelen lesz az a szavazólap, amit nem a megfelelő színű urnába dobnak be.

Aki egészségi okokból nem tud elmenni választani, mozgóurnát kérhet. Aki koronavírus-fertőzés miatti izolációját (karantén) tölti, ne a klasszikus mozgóurnát kérje, hanem forduljon a speciális választási bizottsághoz legkésőbb péntekig, október 28-án, 12 óráig. Ezek jegyzékét a belügyminisztérium honlapján találhatják meg.

A megyei választások 2926 településen valósulnak meg. Helyi önkormányzati választások 2921 településen lesznek. Öt faluban csak megyei választások lesznek, mivel sem képviselőnek, sem polgármesternek nem jelentkezett senki sem.

Megjelent a Magyar7 2022/43. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.