Karantén alá helyeztek 16 egészségügyi dolgozót az egyik pozsonyi kórházban
Az egészségügyi dolgozókat azután helyezték karanténba, hogy kapcsolatba kerültek a főrévi (Ružinov) egyetemi kórházba felvett koronavírus-fertőzött pácienssel.

Az információt a noviny.sk-nak megerősítette a kórház szóvivője, Eva Kliská is.
A Miami-ból hazaérkező beteget március 10-én vették fel a kórház tüdőosztályára, ahol 13 nővért és valamennyi orvost karantént alá helyeztek, miután kiderült, hogy a beteg az új típusú koronavírussal fertőzött.
Az osztály ezért csökkentett üzemben tud csak működni, veszélybe került súlyos betegek ellátása - tette hozzá Eva Kliská.
Címkék