2023. február 3., 16:29

Kaliňák: abszurd, hogy korrupcióval gyanúsítanak

Abszurdnak tartja Robert Kaliňák egykori belügyminiszter, hogy korrupcióval gyanúsítja őt a rendőrség.

Smer sajtó 130203
Robert Kaliňák, Robert Fico és Tibor Gašpar
Fotó: Reprofotó

Arról, hogy a Smer alapító tagja, és Jozef Brhel Smer-közeli oligarcha ellen eljárást indított a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség korrupció gyanújával, csütörtökön számoltunk be. A gyanú szerint Kaliňák és Brhel egy a Pénzügyi Hatóságban (Finančá správa SR) vezetői beosztást betöltő személyt vesztegettek meg. A gyanú kizárólag az informátor František Imrecze hamis vallomásán alapul.

Robert Fico, a Smer elnöke tegnap úgy fogalmazott, a Kaliňák elleni támadás ellene is irányul.

Kaliňák  ügyvédje, David Lindtner elmondta, védence a nyomozati iratok áttanulmányozását követően fog vallomást tenni, egyben kilátásba helyezte, hogy a gyanúsítás ellen panasszal fognak élni.

Ez hasonlóan felületes, törvénytelen határozat, mint amilyennel már találkoztunk az Alkony ügyben. Azt hittük, hogy az Alkony-ügy volt az abszolút jogi mélység, és annál már nincs lejjebb, de ennek az ügynek a kapcsán el kell mondanom, hogy itt már tényleg hiányzik a józan ész"

– mondta.

A Robert Kaliňák elleni rendőrségi eljárás kapcsán ma sajtótájékoztatót tartott Robert Fico, a Smer elnöke is. Véleménye szerint az egykori kormánykoalíció képviselőinek célja, hogy felszámolják az ellenzék képviselőit. Az ellenzéki pártvezető élesen bírálta Monika Barčáková vizsgálótisztet, aki szerinte nem pártatlan. Kifogásolta továbbá, hogy nem ismerik a nyomozást felügyelő ügyész és a tanúk nevét.

Kaliňák szerint egyértelműen politikai eljárás folyik ellene.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.