2022. szeptember 15., 18:18

Káčer: Putyin egy bűnöző, a szankciókat addig kell folytatni, amíg Oroszország ki nem vonul Ukrajnából

Nem rejti véka alá az új külügyminiszter, mit gondol az oroszokról, és világosan megerősítette külpolitikai irányultságát is. Kiemelte, hogy Szlovákia és Európa más országai sem ismerték el a Krím bekebelezését, ezért ennek a területnek szerinte vissza kellene kerülnie Ukrajna irányítása alá.

rastislav kacer
Fotó: TASR

Rastislav Káčer a Denník N-nek adott interjújában kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin egy bűnöző, és szerinte az Oroszországgal szembeni szankciókat legalább addig alkalmazni kell, amíg Oroszország el nem hagyja Ukrajna területét.

Az orosz állampolgárokra vonatkozó teljes vízumtilalmat viszont nem tartja helyes lépésnek.

„Személy szerint nem hiszem, hogy a vízumtilalomnak abszolútnak kellene lennie, hanem inkább szelektívnek. Oroszország nem egy homogén tömeg, ezért rendelkeznünk kell olyan mechanizmussal, amely kivezetheti az országból a másként gondolkodókat vagy azokat, akik nem értenek egyet a rendszerrel. Ezért helytelennek tartom az abszolút vízumtilalmat” – jelentette ki a miniszter a beszélgetés során.

Mont mondta, az első bilaterális beszélgetést éppen az ukrán külügyminiszterrel tervezi, akivel arról is beszélni szeretne, hogyan segíthet Szlovákia keleti szomszédjának. Káčer a katonai segtséget is támogatja, amit Szlovákia Ukrajnának nyújt.

Ukrajna egy megtámadott ország, katonákat, civileket és gyerekeket gyilkolnak ott meg. Lerombolják az ország infrastruktúráját, megtizedeli azt a háború, ami teljességgel elfogadhatatlan.

A második világháború óta Európában nem fordult elő, hogy egy szomszédos ország területi követelésekre és az ország létjogosultságának tagadására alapozva ilyesmit tett volna. Ilyennel találkoztunk például Kuvaitban, amelyet hasonló érvekkel támadott meg Szaddám Huszein. Ez egy őrült helyzet. Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának megteremtése tehát a minimum” – mondta Káčer.

Az új külügyminiszter első külföldi útja hagyományosan Prágába vezet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.