Káčer és a magyarok
A múlt hét negatív hőse az a rutinos diplomata hírében álló Rastislav Káčer megbízott külügyminiszter, aki a kilencvenes éveket idéző magyarellenes összeesküvés-elméletével értelmet adott a gindiplomácia eleddig értelmezhetlen fogalmának.
A saját bevallása szerint „jó magyar gyökerekkel” – jelentsen ez bármit – rendelkező külügyér a legnézettebb kereskedelmi televízió múlt keddi adásában látta elérkezettnek az időt, hogy a magyar revíziós szándékoktól való félelmét megossza a széles nyilvánossággal.
Káčer arról elmélkedett, ha Putyin ukrajnai agressziója sikeresebb lett volna, s az orosz katonák csizmái már a keleti határainkat taposnák, akkor az Orbán Viktor által vezetett Magyarország már nyílt területi követelésekkel lépett volna fel Szlovákiával szemben. A szerepéről láthatóan kissé megfeledkezett (karrier)diplomata azt igazolandó, hogy nem a levegőbe beszélt, a jól habzó konteóhoz hozzátette, a magyar revíziós szándékokat bizonyító aktákat őriz az asztalfiókjában.
Azt is mondhatnánk – bár a hátunk mögött hagyott évtizedben szerettük volna hinni az ellenkezőjét – Szlovákiában még mindig megbízhatóan működik a magyarellenes uszítás. A különbség legfeljebb annyi, hogy nem tarfejű keretlegények böfögik fel az indulataikat, hanem öltönyös, elegáns urak magyaroznak egy jóízűt, majd ezt követően otthonuk polgári idilljében a munkahelyi stresszt néhány pohár ginbe fojtják, miközben Debussyt hallgatnak.
Bármennyire is tiszteljük a jeles francia zeneszerző örökségét, amivel a mi Kodályunkat és Bartókunkat is megihlette, Rastislav Káčer magyarellenes uszítását nem fedi el a polgári elegancia.
Azt már csak a margóra írjuk, örök optimizmusunkból származó reményekkel, az idő majd igazolja Menczer Tamás külügyi államtitkár szavait: a magyar–szlovák partnerség és a V4-es szövetség bőven túléli az olyan figurákat, mint Rastislav Káčer.
A kétoldalú kapcsolatokon remélhetőleg valóban nyolc hónapon belül gyógyuló sebeket ejtő gindiplomata múlt keddi, a kereskedelmi tévé nyilvánosságának „testre szabott” agymenése nekünk, felvidéki magyaroknak szerencsés esetben ennyi karaktert érne meg.
Csakhogy szerencsével, meg némi arra rásegítő politikai ösztönnel, a jelek szerint mi, felvidéki magyarok nem állunk túl jól.
Igaz, ami igaz, a rosszemlékű kilencvenes években a megittasult szlovák nacionalista kútmérgezők magyarellenes uszításaira válaszul még összezárt a közösségünk, napjainkra már ezt az elemi önvédelmi reakciót is képtelenek vagyunk egységesen produkálni.
Ugyanezeken a hasábokon az előző héten még arról írtam, ha szerencsénk lesz, mivel Matovič az elmúlt három évben a 2020-ban még rá szavazó magyarok tízezrei előtt is meggyőzően bizonyította alkalmatlanságát bármilyen kormányzati munkára, Fico neve hallatán pedig hideg verejték lepi el a felvidéki magyarok többségét, idén ősszel nem ismétlődik meg a legutóbbi eset, amikor az urnához járuló magyarok bő egyharmada szlovák pártokra szavazott.
Bár korommal kellene felírni az égre, hogy a felvidéki magyar közösséget képviselni hivatott Szövetség (már megint) bealudt, és a beérkezett reakciók a lehető legszerencsétlenebb módon leplezték le, hogy a párt platformjai még egy ilyen ízléstelen magyarellenes uszításra sem képesek azonos szólamban reflektálni, mégiscsak annak a pártnak az elnöke és képviselője oktatja a felvidéki magyarság iránti felelősségből a Szövetség politikusait, amely párt a kormányba jelölte a magyarellenességből már azt megelőzően is kiérdemesült Rastislav Káčert.
Ez még akkor is igaz, ha a vezető szlovák politikusok közül egyedüliként éppen az OĽaNO hétpróbás elnöke szólította fel lemondásra a Ján Slota nyomdokaiba lépő Káčert. Matovič jó helyzetfelismerő képességgel rendelkezik, igazolta már máskor is, ha a felvidéki politika zavarosában magyar szavazók után lehet halászni, szívesen megteszi. Főként, ha neki és magyar jobbkezének tálcán kínálják az alkalmat.
Ha valaki utólag igazolást keres arra, miért kellett volna még a választási kampány előtt megszüntetni a Szövetségen belüli platformokat, ne keressen tovább.
A Most-Híd platform elnökének reakciója a magáról megfeledkezett külügyminiszter szavaira a platformrendszer felszámolásának szükségességét már önmagában tökéletesen alátámasztja.
Ha Rigó Konrád történetesen nem platformelnökként, hanem az elnökség sokadik tagjaként fogalmazza meg nyilatkozatát, amelyben a Szövetség jelenlegi szavazói többsége számára bicskanyitogató empátiával mentegeti Káčer állításait, jóval kisebb támadási felületet hagy a magyar egységpárt, és rögtön falsabbul szólnának Matovič és Gyimesi szirénhangjai.
A progresszív-liberális oldal a maga geopolitikai sakktábláján Putyin mellett Orbánnak is kiosztotta a démon szerepét. Az orbáni irredentizmus rémképével riogatni a magyarellenességre amúgy is kapható szlovák közvéleményt innen már csak egy aprócska lépés. Legfeljebb a mondatok lesznek cizelláltabbak, a tartalom ugyanaz, mint az önmaga lényegét markolva vizelő Ján Slotánál.
Noha örök optimizmusunkat csak azért sem hagyjuk ott a platformok közötti lövészárkokban, nehezen tagadható, a történteknek köszönhetően egy öles lépéssel hátrébb van a felvidéki magyar érdekképviselet, mint volt egy héttel korábban. A Szövetség számára több mint nyilvánvaló kell legyen, hogy bár az őszi önkormányzati és megyei siker igencsak szép trófea, egyáltalán nem garantált, hogy a magyar szavazatok varázsütésre máris a zsákban vannak.
Mivel az egyre mélyülő szociális válság megoldására senkinek sincs hatékony megoldási javaslata, a szlovák progresszíveknek és a konzervatív szavazatokra hajtó Matovičnak is érdeke az ideológiai viták kiélezése a kampány hátra lévő hónapjaiban.
Ha a Szövetség az ebből fakadó konfliktusok kezelésére nem talál megoldást, akkor a platformok közötti törésvonalak újra és újra nyílt sebbé válnak, amelybe kívülről is hintik a sót. Ennek következményei sajnos nagyon is könnyen megjósolhatóak.
Megjelent a Magyar7 2023/7. számában.
