2024. december 20., 15:00

Jóváhagyta a kormány az orvosszakszervezet által követelt bérkorrekciót

Jóváhagyta pénteki ülésén a pozsonyi kormány az "egészségügyben történő megbékélésről" nevet viselő szerződést az orvosszakszervezettel (LOZ), a dokumentum lényege, hogy a kabinet teljesíteni fogja a LOZ korábbi követeléseinek jelentős részét, köztük az éves bérkorrekciónak azt az ütemét, amelyet még az előző kormányzattal tárgyalt ki a szakszervezet.

 

kormányülés
Fotó: TASR

Az orvosok éves bérkorrekciójának ütemét korábban a jövő évi költségvetésben megvalósításra került konszolidációs intézkedések kényszerűségére hivatkozva mérsékelte a kormány. A konszolidációs csomag elfogadását követően az orvosok nyomásgyakorló akciókba kezdtek, a szakszervezet arról számolt be, hogy több ezren adták be felmondásaikat több követelésük megvalósítását igényelve.

A kormány által most jóváhagyott szerződés aláírást követően a szakszervezetnek garantálnia kell, hogy az orvosok visszavonják a felmondásaikat.

A korábban kialakult helyzettel és az orvosszakszervezet követeléseivel összefüggésben a kormány nemrégiben jóváhagyta a civil védelemről szóló törvény azon kiegészítését, amely szerint a jövőben akkor is rendkívüli helyzetet lehet hirdetni, amennyiben veszélybe kerül az egészségügyi ellátás fenntartása.

A LOZ korábbi legfőbb követelése „az ágazatban uralkodó viszonyok rendezése”, illetve legfőképpen az volt, hogy a jelenlegi kormány tartsa be annak a megállapodásnak a pontjait, amelyet a LOZ még az előző kormányzattal kötött 2022-ben. Ennek súlyponti eleme egy az orvosok béreinek rendszeres éves korrekcióját érintő intézkedés is, ennek alapján az orvosok a jövő évben 9,7 százalékos bérkiigazítást kaptak volna. A törvényhozás által  októberben elfogadott költségvetési konszolidációs csomag azonban az előző kormánnyal aláírt memorandumban szereplőnél lassabb ütemű, 3 százalékos béremeléssel számolt az orvosok számára. Ezt a béremelési arányt az egészségügyi tárca később egy kompromisszumos javaslat alapján 6,4 százalékosra módosította. A mostani szerződés az eredeti 9,7 százalékos bérkiigazításhoz történő visszatérést jelenti.

Szlovákiában az orvosok átlagbére jelenleg közel 4900 euró, ami több, mint háromszorosa a szlovákiai átlagbérnek. Ez az arány a környező országok közül Szlovákiában a legmagasabb.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.