2021. november 25., 18:14

Jelentés a frontvonalból - emberéletekben mérhető az orvosokra háruló terhelés következménye

A szakemberek maholnap két éve harcolnak a pandémiával, úgy, hogy közben a hétköznapi egészségügyi ellátást is fenn kell tartaniuk. Hiába a rengeteg erőfeszítés, novemberre gyakorlatilag újra azzal kell szembenéznünk, hogy az egészségügyi ellátórendszer az összeomlás küszöbén áll. Hogy miként jutottunk idáig és megnevezhetőek-e a felelősök, majd egy másik cikkben foglalkozunk, most a járvány frontvonalának számító intenzív terápiás osztályok működésének alapjaival ismertetjük meg olvasóinkat. A dunaszerdahelyi kórház osztályvezető főorvosával, dr. Laczkó Balázzsal beszélgettünk.

laczkó balázs
Fotó: Rozsár Vince/dunaszerdahelyi.sk
Dr. Laczkó Balázs
Számok és valóság

A legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok alapján 3188 COVID-os beteg szorul kórházi ellátásra, közülük 259 embert csak lélegeztetőgép segítségével tartanak életben. A kormányzati honlapon elérhet adatok szerint idén márciusban ennél lényegesen rosszabbak voltak a statisztikák. Március 22-én például 3620 embert ápoltak kórházban (ez nem is rekord, 4000 környékén is voltunk) és 380 ember szorult lélegeztetőgépre. Az elmúlt napokban rendre felmerül a kérdés, ki hibázott, mi történt a lélegeztetőgépekkel, miért nem sikerült kiküszöbölnünk a rendszer fogyatékosságait a nyári hónapokban. 

Az aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos Dr. Laczkó Balázs azt mondja, kétség sem férhet hozzá, hogy a helyzet van annyira súlyos mint tavasszal. Sőt, talán keményebb is. Hiába jobbak a hivatalos adatok!

Több általunk megkérdezett szakember is megerősítette, hogy a kórházak által a minisztériumhoz küldött statisztikák nem fedik teljesen a valóságot, 10-20%-kal is magasabb lehet a súlyos COVID-os esetek száma annál, mint amiről a kormány beszámol. „A régió összes kórházában ez a helyzet” – mondja Laczkó.

"A hivatalos ajánlás szerint 2 aneszteziológus szakorvos és két szakápoló legfeljebb három lélegeztetőgépre szoruló beteggel foglalkozhat egyszerre, máskülönben romlik az ellátás minősége” – tudjuk meg a szakembertől. Ez nem egy öncélú rendelkezés, mondja Laczkó, több beteget már képtelenség a szükséges odafigyeléssel és körültekintéssel kezelni, csakhogy a járványhelyzet rosszabbodásával mindez mára gyakorlatilag tarthatatlanná vált.

Könnyű belátni, hogy óhatatlanul az ellátás rovására megy, ha egy szakorvosnak túl sok betege van, arról nem is beszélve, hogy az aneszteziológusnak nem csak a COVID-os betegekkel kell törődnie.

„Éppen ennek tudható be, hogy tavasszal minden ötödik(!) lélegeztetőgépre került beteg élte csak túl a COVID-ot, a járvány enyhülésével ez az arány felment 40%-ra.” – tudjuk meg Laczkótól. „Jelenleg a mi kórházunkban négyen vannak lélegeztetőgépen, de mire ez az anyag megjelenik, öten lesznek”- mondja, majd hozzáteszi, csak idő kérdése, hogy újra azt kelljen mérlegelniük, melyik betegnek van nagyobb esélye a gyógyulásra, azaz ki kapja meg a rendelkezésre álló gépeket.

Orvostudományi kitérő. Sokaknak bizonyára nem teljesen egyértelmű, mit is értünk gépi lélegeztetés alatt. Alapvetően három különböző, pótlólagos oxigénadási módot különböztetünk meg. Az első és legenyhébb, legkisebb nyomáson (15liter/perc) működő, a kórházas sorozatokból is ismert, orrba vezetett cső vagy oxigénmaszk, amellyel extra oxigénhez juttatják az egyébként magától lélegző beteget. Ennek egy intenzívebb formája a magas áramlású oxigénterápia (high-flow nasal oxigen therapy, 30-60 liter O2 percenként), amely nagyobb nyomású, intenzívebb oxigénpótlást tesz lehetővé, anélkül, hogy a beteget intubálni és altatni kellene. Ezt az orvosok igyekeznek a lehető legtovább elkerülni. Ilyenkor a beteget tulajdonképpen a lélegeztetőgép tartja életben. Utolsó mentsvárként még egy lehetőség adódik, az ún. non invazív lélegeztetés. Ez egy olyan speciális lélegeztetési forma, ahol a lélegeztetőgépet nem a légcsőbe vezetett csövön keresztül kötik össze a beteg tüdejével, hanem orr-, vagy arcmaszkon keresztül. Előnye, hogy nem kell mélyaltatásban műanyag csövet vezetni a légcsőbe, hátránya, hogy a légutak védelme nem biztosított, a légcsőben keletkezett váladékot nem lehet eltávolítani, ezért csak éber betegen alkalmazható.

Békeidőben, a vírus megjelenése előtt átlagosan három, ritkábban öt gépi lélegeztetésre szoruló betege volt a dunaszerdahelyi kórháznak, most csak COVID-osból van öt. Az intenzív terápiás feladatokat 9 aneszteziológus szakorvos látja el Dunaszerdahelyen, akik már most kénytelenek dupla műszakban dolgozni és lélekben már készülnek ennél rosszabbra is. A gépi lélegeztetésre szoruló, legsúlyosabb eseteken kívül összesen 19 COVID-os beteget ápolnak, s közülük mindössze hárman vannak beoltva.

Laczkó szerint az új járványhullám egyik leginkább szembetűnő sajátossága, hogy nem az idősek vannak a legnagyobb veszélyben.

Mivel nagy részük megkapta az oltást, a legritkább esetben kerülnek életveszélyes állapotba. „Az összes lélegeztetőgépre szoruló betegünk középkorú, ez korábban nem így volt. Beoltva egyikük sincs. A járvány most az ötvenes korosztályban arat, alapbetegség nélküli emberek kerülnek egyik-napról a másikra életveszélybe, pusztán azért, mert nem voltak hajlandóak beoltatni magukat” – hangsúlyozza a szakember.

intenzív osztály
Fotó: Rozsár Vince/dunaszerdahelyi.sk
Dunaszerdahelyen néhány hete adták át a felújított aneszteziológiai és multidiszciplináris intenzív betegellátó osztályt.
Hétköznapok az intenzív osztályon

Az átlagember legfeljebb filmekből, sorozatokból "ismeri" az intenzív terápiás osztályok működését. A gépekkel lélegeztetett beteg békésen alszik, a jólfésült kezelőorvos két-három adatot felír egy papírra és két perc múlva már ott sincs, a gépek ütemes pistyogása pedig megnyugtató zenei hátteret ad.

Csakhogy a valóság nem ilyen!

Egy lélegeztetőgépre kötött páciens gyakorlatilag 24 órás felügyeletet igényel. A megbízott aneszteziológus szakorvos minden egyes ügyelete során 2-3 órát tölt a páciens ágyánál. Ha sikerül betartani a hivatalos ajánlásokat és legfeljebb 3 beteggel kell foglalkoznia egyszerre, könnyen kiszámolható, mennyi idejébe telik ellátni a rábízott pácienseket, miközben más, nem COVID-os vagy nem lélegeztetőgépre kötött betegekkel is törődnie kell, műtétekre kell mennie. Ugyanúgy 24 órába sűrítve.

Ilyenkor együtt lélegzel a beteggel!”

- meséli Laczkó, „odafigyelsz az életfunkcióira, folyamatosan ellenőrződ az állapotát, szinte már jobban ismered őt, mint magadat.”

Arra a kérdésre, vajon lélegeztetőgépek vagy inkább az emberi erőforrás hiányának „köszönhető” a kórházakban kialakult kritikus helyzet, Laczkó egyértelműen kijelenti, az utóbbiról van szó. Az aneszteziológus korábban is „hiányszakma” volt az orvosok körében, nem népszerű, a fiatal szakemberek számára nem vonzó terület, ugyanakkor az egyik legnehezebb. Lelkileg és szakmailag egyaránt nehéz, megterhelő szakága ez az orvostudománynak. Szlovákiában a statisztikák szerint egyébként is nagy az orvoshiány, egyes felmérések szerint 3-4 ezer ember hiányzik a rendszerből, a COVID miatt pedig csak erősödött a pályaelhagyás, különösen a szakápolók körében. Egy tavalyi felmérés alapján mindössze 725 aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos állt rendelkezésre, ez a szám azóta biztosan nem emelkedett, legfeljebb csökkent.

„Az orvosi egyetem után még öt évet tanul az ember, hogy aneszteziológus legyen. A legügyesebb szakorvosokat sem lehetett volna két-három hónap alatt átképezni intenzív terápiás szakemberré. Ez egy teljesen önálló terület. Ugyanez a helyzet a szakápolókkal” – mondja Laczkó mikor arról kérdezem, a nyári, vírusmentes hónapokban átképzéssel lehetett-e volna enyhíteni az akut szakemberhiányon. Szerinte emberileg sem volt elvárható, hogy a tavaszi hullám idején végletekig kizsigerelt szakszemélyzetet nyáron még továbbképzésre küldjék, hogy majd ősszel, pihenés nélkül újra felvegyék a küzdelmet a vírussal. Adja magát a kérdés, hogy akkor mégis mi lehet a megoldás?

Az osztályvezető főorvos szerint a válasz egyértelmű: az oltás.

Lehet ugyan vakcinapropagandázni és okoskodni a közösségi oldalakon, csakhogy mindez nem változtat a tényen, hogy a COVID miatt lélegeztetőgépre került emberek közel fele soha nem tér már magához. Ezt elkerülendő pedig az oltáson kívül egyelőre nincs más fegyverünk.

Megosztás
Címkék