Hogyan fog terjedni a járvány Szlovákiában? Közzétették a valószínű forgatókönyvet
Igor Matovič kormányfő és Martin Smatana, az Egészségpolitikai Intézet igazgatója keddi sajtótájékoztatójukon szakértői becslésekre hivatkozva felvázolták az új koronavírus-járvány szlovákiai terjedésének várható alakulását.

A járvány csúcspontján a mostani számítások szerint 1030 betegnek lesz szüksége lélegeztetőgépre
– mondta el Martin Smatana, aki szerint ez a korábbi becslésekhez képest jóval alacsonyabb szám, s közelít a már meglévő kapacitásokhoz.
Igor Matovič megjegyezte,
két héttel ezelőtt még azzal számoltak, hogy a járvány csúcspontján ötször annyi lélegeztőgépre lenne szükség, mint amennyit a szlovák egészségügyi ellátórendszer biztosítani képes.
A kormányfő szerint a csökkenés a meghozott szigorú járványellenes intézkedéseknek köszönhető. Matovič teljesíthetőnek nevezte a célt, hogy a szükséges időre a hiányzó lélegeztetőgépek bebiztosíthatók legyenek.
Smatana szerint, ha az országban nem lennének érvényben a korlátozó intézkedések, 55 napon belül mintegy hatezer lélegeztetőgépre lenne szükség. Ha csak a március 16-án meghozott intézkedések maradtak volna érvényben, a századik napon 1850 lélegeztetőgépre lett volna szükség az országban.
A legfrissebb adatokat elemezve is jól látszik: a meghozott intézkedések hatásosnak bizonyultak. Smatana hozzátette, reméli, hogy
Szlovákia azon öt állam közé kerül, amelyek a leghatékonyabban kezelték a járványhelyzetet.
Az Egészségpolitikai Intézet igazgatója Szingapúrt, Tajvant és Dél-Koreát hozta fel jó példaként. Smatana szerint a március 24-én, illetve 27-én meghozott intézkedéseknek is köszönhetően
elkerülhetővé válik a járvány Olaszországban vagy Spanyolországban tapasztalt forgatókönyve.
Az Egészségpolitikai Intézet igazgatója szerint, ha semmilyen korlátozó intézkedést nem hoztak volna meg, akkor 55 napon belül a szlovák lakosság 19 százaléka fertőződött volna meg, ez lett volna a járvány csúcspontja. Ehhez hasonló helyzet alakult ki Itáliában és Spanyolországban.
Ha csak a március 16-a előtt elfogadott korlátozások maradtak volna érvényesek, a járvány csúcspontját a 63. napon értük volna el, s a népesség mintegy 15 százaléka fertőződött volna meg. Ha a március 16-án meghozott intézkedéseket nem szigorították volna tovább, akkor a századik napon a népesség 5,3 százaléka kapta volna el a fertőzést. A további szigorításoknak köszönhetően, annak ellenére is, hogy a héten újra megnyitottak egyes kereskedelmi egységek,
a járvány tetőzése a 110. napon várható, s a népesség mindössze 3,2 százaléka fog megfertőződni
– mondta el Smatana.