HÍRFOLYAM: Vasárnap derül ki, hogyan akarják segíteni a gazdaságot
Szigorúbbak lettek a hazai szabályok a vásárlásnál, de újra kinyithat néhány kis üzlet. A tesztek újabb 23 fertőzöttre derítettek fényt, s Olaszország mellett az európai országok közül Nagy-Britannia és Spanyolország is egyre nagyobb gondban.

Ne feledjék, holnap vagyis vasárnap a héten elfogadott szabályozás értelmében az üzletek zárva maradnak.
A polgári védelem legfrissebb, szombat esti összesítése szerint a halálesetek száma 889-cel, összesen 10 023-ra emelkedett, míg az igazolt új fertőzések száma 86 498-ról 92 472-re nőtt.
Igor Matovič miniszterelnök elmondta, a szombat délutántól tárgyaló koalíciós tanács az egészségügyi kérdések után a gazdaságiakról tárgyal. A kormányfő szerint ők a pénzügyi tárca lehetőségeihez igazodó terveikkel jönnek, a többiek a saját elképzeléseikkel és ezek alapján akarnak megegyezni. A tárgyalás az éjszakába nyúlhat, s annak eredményeit vasárnap szeretné bemutatni a miniszterelnök.
A brit egészségügyi minisztérium szombat délutáni adatai alapján az előző napi 14 579-ről 17 089-re emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták a Covid-19-betegséget okozó SARS-CoV-2-koronavírust.
Zuzana Čaputová a pedagógusnap alkalmával köszönetet mondott a tanároknak, akik igyekezetének hála bizalommal mondhatja, hogy együtt sikerül!
A közegészségügyi hivatal közzétette a fertőzöttek korát és azokat a járásokat, ahonnan származnak. Van köztük a Rimaszombati és a Dunaszerdahelyi járásból (3) származó is.
Továbbra sem tartanak majd szentmiséket a templomokban a hívők jelenlétében, egyúttal az is biztossá vált, az idei húsvét során is így marad.
Pénteken az ideiglenes kamionstopot a szlovák rendőrség a határokon létrejött torlódásokkal, illetve az ebből adódó balesetveszély megelőzésének szükségességével indokolta. A rendőrség arra szólította fel a kamionosokat, használják ki a határok jelenlegi átjárhatóságát.
A miniszterelnök szerint a ma késő éjszakai órákig folytatódnak majd a tárgyalások a gazdaság megsegítését célzó intézkedésekről.
A légszűrős maszkok (FFP 1,2,3) árusítását be fogják tiltani Szlovákiában, mert azok fertőzött környezetbe valók az egészségügyi miniszter szerint. Azok akik már vásároltak ilyet, továbbra is hordhatják őket, de szájmaszkot kell rájuk tenni. Eközben a hét végéig minden orvosnak, tűzoltónak, rendőrnek meg kell kapnia a szájmaszkokat a belügyminiszer szerint.
Nem csitul járvány a Pireneusi-félszigeten fekvő országban. Egy nap alatt 832-en hunytak el az új típusú koronavírus-fertőzés következtében, s ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 5690-re nőtt. A fertőzések száma 72 ezer fölé emelkedett, ami csaknem 8200-zal több, mint egy nappal ezelőtt. Az orvosok több mint 12 ezer pácienst nyilvánítottak gyógyultnak.
Húzd meg, ereszd meg! Ez jut az ember eszébe azokról az intézkedésekről, amelyeket ma délben jelentett be a kormányfő. A vásárlás szabályai tovább szigorodnak, ugyanakkor több kisebb üzlet is kinyithat.
Még 95 éves korban is túl lehet élni a COVID 19 fertőzést. Ezt bizonyítja egy svájci nő, 10-szeres nagymama és 11-szeres dédnagymama esete is.
Szlovákiában pénteken 23 újabb koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a tesztelések során. A betegek száma így 292-re emelkedett. A tegnapi 747 mintából 724 negatív lett. Két embert kezelnek az intenzív osztályon, egynek az állapota kritikus, lélegeztetőgépen van, tájékoztatott a szlovák egészségügyi miniszter.
A csehek hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik . A rendszer lényege, hogy a megfertőzött személynél minél gyorsabban kinyomozzák, kivel találkozott az utóbbi öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén letesztelhessék. Ezt az érintett beleegyezése esetén mobiltelefonjának és bankkártyájának elektronikus nyomai alapján fogják megállapítani.
A vakcina fejlesztése szempontjából biztató, hogy különböző országokból nyert vírusminták elemzéseinek eredménye azt mutatja, hogy a COVID-19-et okozó SARS-CoV-2 vírus viszonylag ritkán mutálódik.
Domonkos Andorral készült interjúnkból kiderül, hogy a mostani járványnak a messzemenő következményei súlyosabbak lehetnek, mint a közvetlenek. Ezekre sem ártana felkészülni.
Bajban ismerszik meg a barát. Németország segítő jobbot nyújt Olaszországnak, speciális repülőgépen szállít súlyos koronavírusos betegeket Kölnbe.
Tegnap késő este két kínai gép szállt le a pozsonyi repülőtéren és több mint 2 millió szájmaszkot és 1 millió gyorstesztet hozott, hogy könnyebb legyen a harc a koronavírus-járvánnyal.
Juraj Hrabko politikai elemző szerint Igor Matovič miniszterelnök még vehemensebben küzd a koronavírus-járvány ellen, mint elődje, Peter Pellegrini. Ez megmutatkozik abban is, hogy további szigorító rendelkezéseket hozott a kormány.
Egyre növekszik a koronavírusos betegek száma az anyaországban is. Egy idős, krónikus alapbetegségekkel küszködő ember lett a járvány 11. áldozata.
Az USA-ban a betegek száma már meghaladta a 100 ezret. Az amerikai elnök lélegeztetőgépek gyártására adott utasítást az illetékeseknek.
Világszerte 597 335-en fertőződtek meg az új koronavírussal, a halottak száma 27 365, a gyógyultaké pedig 131 712 - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. Mi jöhet még?