HÍRFOLYAM: A világban több mint 5,8 millióan fertőződtek meg
A világban 5 millió 810 ezer 331-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 360 332, a gyógyultaké pedig 2 millió 416 ezer 528-ra emelkedett. Pénteki hírfolyamunk a koronavírus-járvány alakulásáról.

Újabb lazításokat jelentett be az osztrák kancellár. A maszkot júniustól már csak néhány helyen kell viselni.
Ellenőrzést tartott a rend őrei a Dunaszerdahelyi járás több településen azoknál, akik nemrég tértek haza külföldről és intelligens karanténban kell lenniük.
Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség súlyos esetei léphetnek fel azon 75 évnél idősebb, kettes típusú diabéteszben szenvedők esetében, akiknek cukorbetegségük súlyos szövődményekkel párosul.
Tíz ilyen koronavírussal fertőzött cukorbetegből egy meghal a kórházba kerülése után hét hapon belül - mutatták ki kutatók a Diabetologia című orvostudományi folyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban több mint 1300 beteg esetét elemezve, akiket március 10. és március 31. között ápoltak 53 francia kórházban.
Ukrajna pénteken újranyitott 66 határátkelőhelyet az európai uniós országok, illetve Moldova irányába - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség, az országos határőrszolgálatra hivatkozva.
Az ukrán határőrség közleményében hozzáfűzte, hogy továbbra is zárva marad azonban 56 átkelő az orosz, illetve a fehérorosz államhatárnál. A hatóság egyelőre nem tette közzé a megnyitott határátkelők listáját.
Oroszországban rekordszámú, 232 Covid-19-beteg elhunytáról tettek bejelentést pénteken az elmúlt nap adatait összesítve. A járvány kezdete óta a halálozások számának napi növekménye első ízben a haladta meg a 200-at. A tragikusan végződött betegségek száma ezzel 4374-re nőtt Oroszországban. Moszkvából 76 új halálesetet jelentettek, a főváros eddig 2330 embert vesztett el a Covid-19 következtében.
Csütörtökön (május 28.) nem találtak újabb, koronavírussal fertőzött beteget Szlovákiában. Összesen 1520 esetet regisztráltak az országban – tájékoztatott a központi válságstáb a www.korona.gov.sk weboldalon.
Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Várhatóan már péntek délután meg is indítják a konzultációt.
Meghalt 8 krónikus beteg, és 25-tel, 3841-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu péntek reggel.
A világban 5 millió 810 ezer 331-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 360 332, a gyógyultaké pedig 2 millió 416 ezer 528-ra emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma 5 millió 693 ezer 66, a halálos áldozatok száma 355 653, a gyógyultaké pedig 2 millió 350 ezer 88 volt.
Csaknem 26 500 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Brazíliában, ami rekordnak számít - közölte az egészségügyi minisztérium helyi idő szerint csütörtök este. A tájékoztatás szerint az igazolt esetek száma így 438 238-ra emelkedett, a latin-amerikai ország ebben másodiknak számít az Egyesült Államok után. A járvány halálos áldozatainak száma egy nap alatt 1156-tal, 26 754-re nőtt a körülbelül 210 milliós Brazíliában. Ez ugyancsak megközelítette a napi rekordot, az előző héten regisztrált 1188-at.