Hiába a mozisiker, Černák továbbra is börtönben marad
A Nagyszombati Járási Bíróság szenátusa lezárta a bizonyítást Mikuláš Černák, a besztercebányai alvilág volt vezetője feltételes szabadlábra helyezési ügyében.
A záróbeszédek következnek.
Az eljárás szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlik a lipótvári börtönben.
A szerdai ülés elején a szenátus elnöke folytatta a bírósági iratok felolvasását, majd a védelem az ügyész egyes sajtónyilatkozatait bírálta.
Černák feltételes szabadlábra helyezését a Restart - Új Élet Polgári Társulás kezdeményezte.
Az elítélt tavaly azt kérte a bíróságtól, úgy tekintsen az indítványra, mintha azt ő is benyújtotta volna személyesen, egyben ismét kijelentette, megbánta az általa elkövetett bűnöket.
A besztercebányai alvilág volt főnökét több gyilkosságban való részvétel miatt ítélték el. Az életfogytig tartó szabadságvesztésüket töltők leghamarabb 25 év után kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket.
Mikuláš Černák volt besztercebányai alvilági főnök ügyvédei szerint teljesültek védencük feltételes szabadlábra helyezésének feltételei. Monika Brodanská, a Nagyszombati Járási Ügyészség ügyésze viszont záróbeszédében a kérvény elutasítását javasolta a bíróságnak.
Az ügyész kiemelte, hogy a Restart - Új Élet Polgári Társulás Černákén kívül még soha semmilyen szabadlábra helyezési kérelmet nem nyújtott be, és a társulás tevékenysége „szöges ellentétben áll” mostani kezdeményezésével. Hozzátette, hogy
a PT alapszabályába csak nemrég került be az elítéltek visszailleszkedésének segítése.
– hangsúlyozta Brodanská.
Hozzátette, hogy a szakértői vélemények szerint az elítélt agresszív, impulzív személy és hajlamos a manipulálásra.
– tette hozzá.
– folytatta az ügyész.
Szerinte
Černák börtönben tanúsított megfelelő magaviselete csak annak tudható be, hogy elérje a szabadlábra helyeztetését.
A védelem szerint Mikuláš Černák minden feltételt teljesített a szabadlábra helyezéséhez. Diana Messingerová ügyvéd szerint annak feltételei is adottak, hogy a bíróság elfogadja, hogy a Restart - Új Élet Polgári Társulás kezeskedik Černákért. Szerinte a szakértői vélemények alapján nem fenyeget, hogy az elítélt a szabadlábra helyezése után újabb bűncselekményeket kövessen el. Hangsúlyozta, hogy Černák sosem szenvedett mentális betegségekben, de szabadlábra helyezése után szakszerű pszichológiai segítséget is nyújthatnak neki.
Černák feltételes szabadlábra helyezését a Restart - Új Élet Polgári Társulás kezdeményezte.
Az elítélt tavaly azt kérte a bíróságtól, úgy tekintsen az indítványra, mintha azt ő is benyújtotta volna személyesen, egyben ismét kijelentette, megbánta az általa elkövetett bűnöket.
A besztercebányai alvilág volt főnökét több gyilkosságban való részvétel miatt ítélték el. Az életfogytig tartó szabadságvesztésüket töltők leghamarabb 25 év után kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket.
Továbbra is börtönben marad az életfogytiglani szabadságvesztését töltő Mikuláš Černák, a besztercebányai alvilág volt vezetője. A Nagyszombati Járásbíróság döntése egyelőre nem jogerős, mivel a védelem fellebbezett. Az ügy a kerületi bíróság elé kerül.
„Ez a bíróság döntése, el kell fogadnom. De csalódott vagyok” – mondta Černák újságíróknak, közvetlenül a döntés kihirdetése után. Ügyvédje, Ján Gereg szerint a bíróság döntése teljesen szubjektív és precedenst teremt. „Már egyetlen életfogytiglanra ítélt sem kerül ki (a börtönből – a TASR megj.)” – jelentette ki.
Monika Brodanská járási ügyész szerint a bíróság igazságos döntést hozott és helyes, hogy figyelembe vette, Černák milyen súlyos bűncselekményeket követett el. „Ha ma kiengedtük volna Černákot, más hasonló kérelmeknél már nem is lenne értelme mérlegelni az elítélt bűncselekményeinek súlyosságát” – jegyezte meg.
Černák feltételes szabadlábra helyezését a Restart - Új Élet Polgári Társulás kezdeményezte. Az elítélt tavaly azt kérte a bíróságtól, úgy tekintsen az indítványra, mintha azt ő is benyújtotta volna személyesen, egyben ismét kijelentette, megbánta az általa elkövetett bűnöket.
A polgári társulás nem győzte meg a bíróságot arról, hogy kellőképpen kezeskedni tud Černákért. „Az egyik ok, hogy korábban még soha senki ügyében nem nyújtott be szabadlábra helyezési kérelmet” – mondta a bírói szenátus elnöke.
Černák másik ügyvédje, Diana Messingerová is szubjektívnek nevezte a bíróság döntését, szerinte nem vette figyelembe a bizonyítékokat. „A polgári társulásnak számos kiváló szakértője van” – tette hozzá.
A bíróság döntése, miszerint Mikuláš Černákot nem bocsátják szabadon a börtönből, fontos jelzés arra nézve, hogy Szlovákiában továbbra is világos határvonal húzódik a többszörös gyilkos és aközött a személy között, akit csodálatra érdemesnek tartanának — ezt Richard Raši (Hlas–SD), a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke írta a közösségi médiában.
„Ez akkor is igaz, ha az elmúlt hónapokban láthattunk kísérleteket személyi kultusz építésére a közéletben” — tette hozzá.