Heger: Nincs új intézkedés húsvétra, csak a tízparancsolat
Eduard Heger pénzügyminiszter, megbízott egészségügyi miniszter, illetve Ján Mikas főhigiénikus mutatta be délelőtti sajtótájékoztatóján, a járványügyi szakértői csoport tárgyalásának eredményét a húsvéti ünnepekkel kapcsolatban.

A miniszter elmondta, hogy
Köszönetet mondott a polgároknak, hogy képesek elfogadni a járvány pofonjait.
A húsvéti ünnepeket a miniszter egy nagy csatának nevezte a járvány elleni küzdelemben, ezért is ültek a szakértőkkel, hogy meglegyen hozzá a muníció.
Kiemelte, hogy
a legjobb intézkedések sem érnek sokat, ha nem tartják be.
"Tízparancsolatot" fogalmaztak meg a húsvéti ünnepekre, amit inkább nevezzünk kérésnek, hiszeen az eddigi intézkedéseket nem szigorították, azt elegendőnek tartják.
Kérik, hogy halasszák el a találkozásokat, halasszák el a húsvéti locsolkodást. Csak virtuálisan vegyünk részt az istentiszteleteken. Kérik, úgy fejezzük ki a szeretetünket a másik iránt, hogy nem fertőzzük meg őket.
A járványstáb szerint, már ha betartjuk az eddigi intézkedéseket akkor már 90 százalékban megtettünk mindent.
A természetjárás jót tesz az egészségnek, de kérik, hogy ne gyülekezzenek e közben, és ha lehet maradjanak a járáson belül. A külföldi utazásokat mellőzzék.
Kérik, hogy a sportot individuálisan űzzék és a természetben.
Felhívták a figyelmet a maszkhasználatra.
Kérik, hogy gondolják meg az idős szeretteink látogatását, még akkor is, ha megkapták az oltást.