Hájos Zoltán: Az önkormányzatok munkáját is nehezíti a kataszter elleni kibertámadás
December 5-én, majd azóta több hullámban hackertámadás érte a kataszteri hivatal számítógépes rendszerét.

Az állami szervek képviselői csak később ismerték be az informatikai incidens tényét, melyről egészen péntekig eléggé szűkszavúan nyilatkoztak. Ekkor összeült a Biztonsági Tanács, melyet követően Richard Takáč mezőgazdasági miniszter elmondta, az ország történetének legnagyobb kibernetikai támadássorozatára került sor.
Az eset kapcsán Bugár Viktor ingatlanügyekben jártas szakjogászt is megkérdeztük annak kapcsán, hogy érinti egy államigazgatási szerv problémája a mindennapjainkat.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, a Magyar Szövetség Nagyszombat megyei képviselője elmondta, az eset nemcsak az állampolgárokat, hanem a helyi és a megyei önkormányzatok működését is negatívan befolyásolja.
– mondta Hájos Zoltán.
A polgármester elmondta, az önkormányzatok mellett a bíróságok, a nyomozó hatóságok, a végrehajtók, a közjegyzők, és még egy sereg más szerv tevékenysége is megbénult amiatt, hogy a telekkönyvi nyilvántartás elérhetetlen.
Ezek között vannak európai uniós projektek is. Például a pódafai kerékpárút esetében is van egy parcella, amelynek az átírása folyamatban van. Most ezzel sem tudunk előbbre lépni" – mondta.
"Ennek keretében egy biztonsági projektet kellett elkészíteni. A szakemberek felmérték, milyen állapotban van az informatikai infrastruktúra, majd javaslatot tettek, hogy a megfelelő szintű védelem eléréséhez milyen hardvereket és szoftvereket kellene beszerezni. Emellett belső jogi nyilatkozatokat is el kellett fogadni arról, hogyan tudnak az alkalmazottak bejelentkezni a rendszerbe, hogyan kerülhetők el a visszaélések, hogyan ne tudjanak más nevében bejelentkezni stb. Ki kellett alakítani a kétlépcsős verifikációs rendszert a levelezőrendszerhez való hozzáféréshez. Mindez tetemes költséggel járt a helyi önkormányzat esetében is, nem beszélve a megyei önkormányzatokról, ahol a hivatali dolgozók létszáma sokkal nagyobb. Ugyanakkor az állam a saját kötelességét elhanyagolta ezen a téren. Ami történt, az ennek a végeredménye" – tette hozzá.
– vetette fel Hájos Zoltán.