Gúzsba kötött nyelvvel
1995-öt írtak. Vladimír Mečiar harmadik kormánya volt hatalmon. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a Szlovák Nemzeti Párttal, és az egyszer használatos Szlovák Munkásszövetséggel kormányzott. A kulturális tárca élén pedig egy orvos állt.
Ivan Hudec orvosi praxisa mellett regényeket, novellákat és drámákat is írt, kedvelte a történelmi témákat. A kulturális minisztérium élére nyilván nem egészségügyi, hanem írói minőségében került. Ő volt az, aki Vladimír Mečiar útmutatásával, Ján Slota aktív szekundálása mellett tető alá hozta az államnyelvtörvényt.
A rendszerváltás után egy csomó mindent lehetett volna csinálni. Nyilvánosságra lehetett volna hozni az Állambiztonsági Szolgálat aktáit, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjainak névsorát, feltárni az egyház és az ellenzék zaklatásának dokumentumait, esetleg kárpótolni a kitelepítések áldozatait… Ezek mind olyan dolgok, amelyeket a forradalmi hevületben meg lehetett volna tenni. Szlovákiának azonban ennél fontosabb dolga akadt. Alig egy évvel a rendszerváltó események után, 1990. október 25-én elfogadták a hivatalos nyelvről szóló törvényt.
Bár a módosításokkal máig érvényes, hivatalosan a Törvény a Szlovák Köztársaság államnyelvéről címet viselő 270/1995 jogszabályt csak 1995 végén fogadták el, e korábbi, még hivatalos nyelvről szóló nyelvtörvény gyakorlatilag folyamatosan téma volt a közéletben.
Jozef Moravčík kormánya 1994-ben nem egész tíz hónapig bírta. Abban az évben olyan karácsonyi ajándékot kaptunk, amelynek nehéz volt őszintén örülni: a Moravčík előtt, 1992–1994 között kormányzó Vladimír Mečiar harmadszor is visszatért. Azt akkor még nem tudtuk, de ezúttal egy teljes hivatali ciklus erejéig, „fekete lyukká" színezve az euroatlanti integrációs út elején lépkedő országot.
A választáson hatalmas volt a részvétel, a szavazásra jogosultak 75,65 százaléka járult urnákhoz. A HZDS tarolt, a szavazatok 34,97 százalékát szerezte meg, ez 61 képviselői helyet jelentett számára. Koalíciós partneréül a kilenc képviselőt adó Szlovák Nemzeti Pártot, és 13 honatyával bíró, mégis a koalíció hasznos hülyéjének a dicstelen szerepét egy ciklus után befejező Szlovák Munkásszövetséget választotta. (Zárójelben említsük meg, hogy az akkor még nem pártként, hanem a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés és a Magyar Polgári Párt koalíciójaként induló Magyar Koalíció a harmadik legerősebb pártként végzett, a szavazatok 10,18%-át szerezve meg, írjuk is le számmal, hogy ez mennyi, hogy élesebb legyen a kontraszt a sanyarú jelennel: 292 936. Székké konvertálva: ez 17 képviselői helyet jelentett. Most a felének is örülnénk, de nem ez a téma…)
Ekkor már túl voltunk a „táblaháborún” és a „névháborún”, és a (cseh)szlovákiai magyarság újfent tudatosíthatta: a szlovák kormány nem a barátunk. Miközben az oktatási minisztériumot megszerző SNS Eva Slavkovská vezetésével alternatívvá kívánta tenni a felvidéki magyar oktatást, a kulturális tárca élén Ivan Hudec kapta a feladatot az államnyelvtörvény előkészítésére.
Magyarországon ebben az időben az első MSZP-kormány volt hatalmon, Horn Gyulával az élén, tőle vajmi kevés támogatásra számíthatott a felvidéki magyarság. E kabinet szomszédságpolitikai képességeit jól példázza a magyar–szlovák alapszerződés, többet nem is kell mondani.
A magyar kisebbség is elsősorban a nemzetközi támogatásban reménykedhetett. Igaz, ebben sem mindig volt köszönet. Az Európai Biztonságpolitikai és Együttműködési Szervezet kisebbségi főbiztosa, Max van der Stoel például 1994 januárjában, Szlovákiában tárgyalva, valószínűleg a kellő tájékozódást elmulasztva azt nyilatkozta: „Szlovákiában a magyar nyelv használatának lehetőségei meghaladják az európai átlagot.” Természetesen ahogy közeledtünk 1995 decembere felé, és ahogy a belpolitika egyéb szintjein is egyre durvultak az események, úgy fokozódott a nemzetközi figyelem is, de hasztalan. A szlovák kormány ugyanis határozottan úgy gondolta, a nyelvtörvény: belügy.
1995. április 4-én a dél-szlovákiai szlovákok Nagysurányban tartottak jubileumi találkozót. „Az SZK nyelvileg vegyes területe helyzetének, valamint a dél-szlovákiai szlovákok hét hivatalos találkozójának eredményeit értékelve, most a létrejöttük ötödik évfordulója alkalmából kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az eddigi kormányok és az SZK Nemzeti Tanácsának alapvető politikai lépései ezen a területen de facto megteremtették a kulturális és oktatásügyi autonómia valamennyi feltételét, és az úgynevezett Táblatörvény és az Anyakönyvi Törvény elfogadásával, illetve a helyhatósági választásokról szóló törvény módosításának elvetésével megalapították az úgynevezett hivatali autonómiát mint az SZK magyar nemzetiségű állampolgárai területi autonómiájának előfutárát" – áll a szegény, elnyomott dél-szlovákiai szlovákok nyilatkozatában, amely ismételten arra kérte a parlamentet: „Mihamarabb fogadják el az SZK Nemzeti Tanácsának államnyelvtörvényről szóló tervezetét."
Ez volt tehát a „közösségi megrendelés", amelynek Hudec örömmel tett eleget. Még ez év szeptemberében Szlovákia azzal került nemzetközi reflektorfénybe, hogy elrabolták a köztársasági elnök fiát… Ehhez képest egy nyelvtörvény már kevésbé érte el a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, így 1996-ban ki is nevezték az első nyelvrendőröket.
1997. augusztus 26-án az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a nyelvtörvény bizonyos részei alkotmánysértők, ezt követően módosítani voltak kénytelenek. Anélkül, hogy tételesen végigvennénk a törvény módosításait, általánosságban elmondhatjuk: akkor sikerült rajta valamit pozitív irányba változtatni, amikor valamelyik magyar párt kormánytényező volt. S mivel a lehetőségként létező bírságok intézményével az utóbbi időben nem nagyon életek, ezzel az 1990-es változathoz képest „nyelvtörvény light"-tal megtanultunk együtt élni, mígnem jött Martina Šimkovičová. Az általa tervezett módosítás szellemisége a legrosszabb, mečiari időket idézi.
A törvény második paragrafusában jelenleg az áll, hogy az állam olyan feltételeket teremt, hogy az oktatási rendszerben a Szlovák Köztársaság minden állampolgára elsajátíthassa és használhassa az államnyelvet szóban és írásban. Ezt úgy módosítanák, hogy elsajátítsa és képes legyen használni. A jövőben, ha az önkormányzatok és más, a törvényben megnevezett jogi személyek magyar nyelvű tárgyalásáról filmfelvétel készül, amelyet a tárgyalás után közzétesznek, azt szlovák feliratokkal kell ellátni.
A törvény 3a paragrafusa kiegészül azzal, hogy ha a földrajzi nevek az államnyelv mellett más nyelven is fel vannak tüntetve, az államnyelven levő változatnak kell az első helyen szerepelni, illetve annak kell nagyobb betűnagysággal szerepelni.
Ha a módosítást elfogadják, a jövőben, ha természetes vagy jogi személy emlékművet állít, és azon más, nem szlovák nyelvű szöveget is szeretne elhelyezni, azt csak a kulturális minisztérium kötelező érvényű állásfoglalását követően teheti meg.
A kisebbségi nyelvhasználati törvény hatálya alá eső területeken az információs és reklámtáblák esetében a magyar és a szlovák nyelvű felirat sorrendjét nem szabályozták. A módosítás értelmében a szlovák nyelvű szövegnek nagyobb betűvel kell szerepelni, és ugyanannyira láthatónak, vagy láthatóbbnak kell lenni a más nyelvű feliratnál. Megemelkedik a nyelvtörvény megsértéséért kiszabható bírságok összege is. Jelenleg a természetes és jogi személyekre 50-2500 eurós bírság szabható ki. Az összeghatár a módosítás értelmében természetes személyek esetében 1000-10 000, jogi személyek esetében 5000-15 000 euróra emelkedne.
A módosítás problematikus pontja lehet az is, hogy a közlekedésben és a postán előírja az államnyelv kizárólagos használatát.
Éppen a legfrissebb lapszámunk megjelenésének idején kerül sor Budapesten Szijjártó Péter magyar és Juraj Blanár szlovák külügyminiszter találkozójára, amelynek a nyelvtörvény-módosítás is témája lesz. Reméljük, sikerül érdemi előrelépést elérni az ügyben.
