Grendel Gábor: egyelőre nem tudjuk pontosan, hány képviselő fertőződött meg
A Nemzeti Tanácsnak egyelőre nincsenek végleges adatai arról, hogy pontosan hány parlamenti képviselő fertőződött meg a koronavírussal - közölte Grendel Gábor, a szlovák parlament egyik alelnöke.
Mint azt korábban megírtuk, a parlament több képviselője is megfertőződött, ez azután vált biztossá, hogy a parlament elnöke, Boris Kollár elrendelte az összes képviselő letesztelését. Erre azért volt szükség, mert Marian Kotlebáról kiderült, szintén fertőzött.
Hogy Kotleba mellett pontosan kik lehetnek még vírushordozók, nem hozták nyilvánosságra, annyi azonban biztos, hogy többekről szó lehet. Sajtóértesülések szerint a Smer és a Sme rodina frakciójában is vannak fertőzöttek.
Grendel Gábor, akit Boris Kollár autóbalesete miatt ideiglenesen megbíztak a parlament vezetésével, elmondta,
a közjogi méltóságokra is érvényes az orvosi titoktartás, ezért a saját pozitív tesztjéről sem feltétlenül szükséges tájékoztatnia a közvéleményt.
Azzal kapcsolatban, hogy a következő napokban csak negatív teszttel léphetnek be a képviselők a parlament épületébe, Grendel nem akart találgatásokba bocsátkozni.
Bízik benne, hogy ha a képviselők betartják a karantént, november 3-án ismét összeülhet a plénum.
Arra a kérdésre, mi lesz akkor, ha a parlamentnek a járványhelyzet miatt gyorsított eljárásban kellene megvitatnia és jóváhagynia valamilyen törvényjavaslatot, Grendel azt válaszolta, „egyelőre nincs ilyen helyzet”.
Grendel úgy véli, a házszabály nem teszi lehetővé, hogy a szokásostól eltérő módon vitassák meg a törvényjavaslatokat vagy máshogy szavazzanak róluk.
Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője közölte, hogy pártjuk két képviselőjének tesztje lett pozitív, mindketten karanténban vannak, és azok is, akik közeli kapcsolatba kerültek velük.
Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke úgy tájékoztatott, az ő frakciójukban mindenkinek negatív lett a tesztje.
„Minden kulcsfontosságú törvényt elfogadtunk, nincs veszélyben az ország vagy az egyes minisztériumok működése” - mondta.
Kedden a házbizottság november 3-ra halasztotta az októberi parlamenti ülésszak folytatását, mivel a pozitív teszteredmények miatt több képviselőnek karanténba kellett vonulnia, és feltehetően határozatképtelen lenne a parlament.