2021. november 29., 14:31

Forró Krisztián: Ilyen bizonytalanságban nem lehet élni! Következetes járványintézkedésekre van szükség! - VIDEÓKKAL

A párt pozsonyi székházában tartotta aktuális sajtótájékoztatóját a Szövetség. Forró Krisztián pártelnök a szlovákiai járványkezelés kihívásairól és az egészségügy kétségbeejtő helyzetéről beszélt.

Forró Krisztián
Fotó: Léczes Zoltán

"Másodjára vagyunk világelsők" - kezdte Forró arra utalva, hogy korábban az egy főre jutó COVID-elhalálozásokban, most pedig a járvány terjedésének ütemében világelső Szlovákia. Forró kihangsúlyozta, nyáron a kormány azt ígérte, az ország készen áll a harmadik hullámra, ma már látjuk, nem mondtak igazat. Nincs elég szakember például a lélegeztetőgépek üzemeltetésére sem.

Hamis illúziót keltett a kormány. Már megint! 

- utalt a pártelnök arra, hogy egy másik ígéretét sem tartotta be a kabinet, hiszen az oltással sem lettünk szabadok, a lockdown mindenkire egyformán érvényes. Hiába figyelmeztettünk rá, mondja Forró, a vendéglátóipar kivéreztetését sem sikerült elkerülni.

Néhány járásban már több mint egy hónapja tart a lezárás, óriási problémák vannak! (...) Akadnak olyan vállalkozók, akik több száz munkavállaló családjával szemben tartoznak felelősséggel, mégsem tudják, mi vár rájuk.

- hangsúlyozta a pártelnök.

A Szövetség korábban javasolta, hogy csökkentsék a gasztroszektorra érvényes adóterheket 5%-ra, de erre nem került sor, ma pedig már lehet, hogy késő is lenne rá. A lezárás után lesznek intézmények, vállalkozások, melyeket nem lehet majd megmenteni.

A párt meggyőződése szerint a még áprilisban javasolt, oltásösztönző utalványuk alaposabban, jobban kidolgozott terv volt, hiszen míg a pénzügyminisztérium javaslata csak a nyugdíjasoknak jelentene jutalmat, a Szövetség javaslata alapján viszont minden 18 évnél idősebb állampolgár részesülne a jutalomból - egy százeurós gasztroszektorban elkölthető utalvány formájában. A hírek szerint 500 millió eurót szán a tárca erre a programra, ebből a pénzből Szlovákia minden polgára kaphatna oltási jutalmat - mondja Forró.

Videó:  ma7

A pártelnök szerint világosan látszik a nyugati járások oltási statisztikáiból, hogy a mobil oltópontok igenis működnek, szükség van rájuk. Azokban a járásokban, ahol időben elindították ezeket, ma jóval magasabb az átoltottság. Az egész országban alkalmazni kellene ezt a módszert - véli a pártelnök.

Forró úgy véli, a küszöbön álló kórházreform időzítése és módja is rossz. Amikor a járvány miatt egyébként is óriási a bizonytalanság, most még a kórházaik átszervezésével is szembe kell néznie a polgároknak. Ha végrehajtják a reformot, félő, a déli és keleti kórházak isszák meg a levét. Azok, amelyekbe így is kevesebb uniós forrás jut.

A pártelnök zárásul kiemelte, 

óriási hálával tartozunk az egészségügyi szakembereknek, nehéz körülmények között, fáradtan, kiábrándultan, de teszik a dolgukat.

Nagy köszönet jár nekik ezért!

Újságírói kérdések:

Mely kórházak vannak veszélyben a reform miatt?

Forró szerint a kérdés még nyitott, de már most beszélnünk kell arról, hogy különösen az ország középső és keleti részén veszélybe kerülhet néhány intézmény. A pártelnök a rimaszombati, a királyhelmeci és a felsővízközi kórházat emelte ki.

Támogatják-e a kötelező oltást?

Ebben a kérdésben a szakembereknek kell döntenie. Közegészségügyi és járványügyi érvekre van szükség, de a kérdés még nem időszerű.

Mi a véleménye arról, hogy a közösségi oldalakon már nem csak oltásellenesség, de az egészségügyi szakemberekkel szembeni bizalmatlanság is megjelent?

A pártelnök szerint ez is szemlélteti, micsoda megosztottsággal kell szembenéznie társadalmunknak. A pártelnök néhány nappal ezelőtt közzétett posztjában megköszönte az egészségügyi szakemberek munkáját, amire több kritikus hangú hozzászólás is érkezett. "Értetlenül állok az ilyen esetek előtt" - jelentette ki Forró.

A teljes sajtótájékoztató alább tekinthető meg:

Videó:  ma7
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.