Forró Krisztián: A Szövetség sikere igazolja, hogy a megkezdett úton kell tovább haladni
Forró Krisztiánt, a Szövetség országos elnökét a szombati összevont választás eredményeiről kérdeztük.

Hogyan értékeli a választási részvételt a déli régiókban?
Nagy kérdőjelek voltak a választásokat megelőzően, milyen lesz a választói kedv az összevont választásokon. Örülök annak, hogy a déli és keleti régiókban sokan járultak az urnákhoz. Szeretném megköszönni minden polgárnak, aki élt választójogával.
A megyei testületekben a Szövetség 54 mandátumot szerzett az elődpártok által öt éve megszerzett 42 képviselői helyhez képest. Minek köszönhető a siker?
Valóban sikerről beszélhetünk, hiszen a Szövetség országos összevetésben a legerősebb pártnak bizonyult a megyei választásokon, a mi színeinkben jutott be a legtöbb önállóan induló jelölt a megyei testületekbe. Jelöltjeink több mint félmillió szavazatot kaptak, az utánunk következő párt aspiránsai mintegy százezerrel kevesebbet.
A sikeres szerepléshez az is hozzá tartozik, hogy a választók biztosan mérlegre tették, a központi kormány rendre elfeledkezik a dél- és kelet-szlovákiai régiókban élő emberekről, emiatt nagyon fontos, hogy legyen egy olyan politikai tömörülés, amelyik megfelelő módon tudja és akarja is képviselni az itt élő embereket. A Szövetség egy ilyen párt, a megyei testületekben is a régiókban élőket fogjuk képviselni.
Mennyire elégedett a párt megyei elnökjelöltjei által elért eredményekkel?
Nagyszombat megyében Berényi József megduplázta a rá leadott szavazatok számát, több mint 38 ezer voksot gyűjtött be. Nyitra megyében Csenger Tibor is több mint 35 ezer szavazatot kapott.
Arról se feledkezzünk meg, hogy Besztercebánya és Kassa megyében a győztes megyeelnökjelöltet támogattuk. A négy déli megyében a sikeres szereplésnek köszönhetően nagy esély kínálkozik rá, hogy alelnököt adjon a Szövetség.
A Szövetség a győztes településvezetők tekintetében országosan is a legerősebb pártok között van. Milyen eredményeket emelne ki a régiókból?
Dunaszerdahelyet, közösségünk egyik nagyon fontos bástyáját sikerült megtartanunk. Somorján ugyancsak sikeresen szerepeltünk, ahogy Királyhelmecet is sikerült megtartani. Szeretném kiemelni, hogy Galántának újra magyar polgármestere van, a városban olyan jelölt nyert, akit a Szövetség támogatott. Kassán és Losoncon a Szövetség szintén a győztes jelöltek mögött sorakozott fel.