Forró Krisztián: A Kárpátaljának való segítségnyújtást össze kell hangolni
Az ukrán-orosz háború kitörésével és a menekültek megindulásával párhuzamosan beindultak a segélygyűjtési akciók. Kérdés azonban, hol és kinek adományozzunk, nyújtsunk segítséget úgy, hogy az célzatos legyen. A Szövetség hétfőre hívta össze a felvidéki szervezeteket a segítségnyújtás összehangolásának céljából.

Rengeteg szervezet, önkormányzat, civil kész segítséget nyújtani az Ukrajnából menekülőknek vagy a háború sújtotta országban maradottaknak. A segítségnyújtásnak is vannak azonban szabályai és fázisai.
Teljesen természetes, hogy az ember segíteni akar másoknak ekkora baj esetén. Óráról órára egyre több segítségnyújtásra való felhívással szembesülhetünk a dél-nyugati régiókból is, a Csallóköz, a Mátyusföld, a Komárom-környék is segíteni akar. Fontos azonban, hogy megtaláljuk a segítségnyújtás kellő helyét, idejét és módját.
Forró Krisztián elmondta, folyamatosan kapcsolatban állnak a kárpátalji kollégával, a cél az, hogy koordinált legyen a segítségnyújtás, hogy aki segíteni akar, az tudjon hova fordulni és célzatosan, jókor, jó időben tegye azt meg, akkor, amikor szükség van rá. A találkozó után sajtótájékoztató keretében adják majd meg az információkat a nyilvánosság felé.
„Felemelő érzés ez az összetartozás nemzettársaink iránt” – nyilatkozta a Szövetség elnöke.
Kacz Éva, Nádszeg polgármestere már körbehívta a keleti önkormányzatok magyar polgármestereit, felvette a kapcsolatot olyan önkormányzatokkal, akik kapcsolatban állnak a kárpátalji magyar szervezetekkel. Úgy véli,
nem szabad elhamarkodottan kapkodni és fejetlenül gyűjtésekbe kezdeni, a keleti kollégáktól érkező információk alapján az első hullámban menekülők biztonságban vannak, többségüknek van hova menni.
„Nem szabad elfújni elsőre a lendületet, a nyugati régióknak arra kell lenni felkészülve, hogy a későbbiekben lesz szükség a segítségükre. Ne kapkodjunk, várjuk meg míg konkrét helyről érkezik konkrét segítségkérés” – magyarázta a polgármester. Hozzátette tudatosítani kell, hogy a kárpátalji magyarok elsősorban Magyarországra fognak menekülni, Magyarországon keresztül tudjuk majd őket segíteni. Szlovákiában nagyobb valószínűséggel az ukrán nemzetiségű menekülteknek lehet segítő kezet nyújtani.