2022. november 18., 17:02

Földrengés a köztévében: lefejezték a hírműsorok vezetését, mert Fico beszédét közvetítették

A közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió hír- és publicisztikai műsorai szerkesztőségének igazgatója, Mária Hlucháňová a ma reggeli gyűlésen felajánlotta lemondását, melyet elfogadtak.

Robert Fico
Fotó: TASR

Az ok: a közszolgálati televízió hírcsatornája, a :24 csütörtökön, november 17-én egy órán át közvetítette Robert Fico, a Smer elnökének beszédét. A párt tegnap kongresszust tartott.

Beszédében az ellenzéki párt elnöke bírálta Szlovákia nyugati orientációját, kritizálta a szabad sajtót. A beszédben buzdított a januári népszavazáson való részvételre, dicsérte a Smert és közölte, választásokat szeretnének nyerni.

A nézők azt is megtudhatták, hogy a Smer nem szeretné, ha Oroszország Szlovákia ellensége lenne, valamint hogy nem lehet az ország legfőbb problémája az, hogy a homoszexuálisok gyermeket adoptálhassanak, és az emberek megváltoztathassák a nemüket – írja az esetről elsőként beszámoló omediach.com médiával foglalkozó portál.

Az eset után Ľuboš Machaj, a köztévé vezérigazgatója találkozott a hírműsorok vezetésével. Az RTVS az omediach.com számára megküldött nyilatkozatában így fogalmazott:

A minden körülménnyel megismerkedve, és a kialakult helyzetet elemezve a következő változások mellett döntött. Mária Hlucháňová távozik a hírigazgatói tisztségből. Szintén távozik Alfonz Šuran, a :24 intendánsa, Peter Nittnaus, az :24 vezető dramaturgja, és Andrea Fajnorová, a televíziós hír- és publicisztikai szerkesztőség vezetője."

A tévés hírműsorokat ideiglenesen Miroslav Frindt vezeti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.